Újra tömött sorokban hagyják el Oroszországot a nagy nyugati cégek

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az oroszországi tevékenység felfüggesztésének vagy feladásának első nagy hulláma közvetlenül Ukrajna lerohanása után következett be, de mostanra több olyan szereplőnek is elfogyott a türelme, amely eddig kivárt.

Az oroszországi tevékenység felfüggesztésének vagy feladásának első nagy hulláma közvetlenül Ukrajna február 24-i lerohanása után következett be a nyugati vállalatok részéről, de a jelek szerint mostanra több olyan szereplőnek is elfogyott a türelme, amely eddig kivárt.

Ráadásul igazán jelentős vállalatokról van szó. Az Oroszországban 170 éve üzletelő Siemens múlt héten jelentette be oroszországi ipari tevékenységének leállítását, tegnap pedig a Renault közölte, hogy megválik – csoportszinten is nagyon jelentős – ottani érdekeltségétől. Az utóbbi lépés nagyságrendjét mutatja, hogy ezzel akár több mint kétmilliárd eurót (mintegy 800 milliárd forintot) bukhat a vállalat. A McDonald's március elején még csak az orosz éttermei ideiglenes bezárását jelentette be, tegnap azonban már arról adott hírt, hogy eladja az ottani érdekeltségeit.

Őket most – egyelőre részlegesen – a cseh PPF-csoport (amely itthon leginkább a Telenor/Yettel többségi tulajdonosaként ismert) követi, amely megállapodott a Home Credit bank eladásáról egy orosz befektetési csoporttal. Igaz, ennek a tranzakciónak az előkészítése már jóval az ukrajnai háború előtt elkezdődött, tavaly októberben egy orosz lapértesülés arról szólt, hogy a vevő az OTP lehet. A portfolio.hu akkori cikke szerint a Home Credit a lakossági szolgáltatások nyújtására szakosodott Oroszországban és Kazahsztánban, ahol 41 millió fős ügyfélkörrel rendelkezik. A fő termékek a készpénzhitelek, hitelkártyák, részletfizetési és POS-hitelek a kiskereskedelmi üzletekben.

A vevő orosz befektetők csoportja, akiket a moszkvai tőzsde korábbi vezetője, Ivan Tyiriskin képvisel. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra. A PPF ezzel még nem vonult ki teljesen Oroszországból, az életbiztosítási ágazatával, valamint a kereskedelmi ingatlanos portfóliójával továbbra is jelen van. A kazah Home Credit nem Tyiriskinékhez kerül, hanem a Home Credit, illetve a PPF egyes részvényesei, vezetői szerezhetnek benne tulajdonrészt, azaz vélhetően a csoport része marad.

Kövess minket Facebookon is!