Az ukrán tengerpart egyre nagyobb részét foglalják el az oroszok
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Miközben az ukrán hadsereg északon és keleten nagyjából tartja magát az orosz támadókkal szemben, délen veszélyesnek tűnik a helyzet a védők szempontjából.
A kijevi védelemnek tegnap és az éjszaka sikerült megakadályoznia a legrosszabbat, így a fenyegető jelek ellenére az oroszoknak nem sikerült megvetniük komolyabban a lábukat az ukrán fővárosban, nem is szólva a bevételéről. Visszatekintve ezek valószínűleg csak „agresszív felderítési” próbálkozások voltak, hogy kiderítsék, mennyire szilárd a főváros védelme. De ne legyenek kétségeink afelől, hogy ha találtak volna rést, hatalmas káoszt tudtak volna okozni a városban. A brit felderítés szerint az északi orosz főerők mintegy 30 kilométerre lehetnek Kijevtől.
Kelet-Ukrajnából nem érkezett hír a front komolyabb elmozdulásáról, nem úgy, mint délen. Az oroszok már reggel bejelentették, hogy elfoglalták az Azovi-tenger partján lévő, 150 ezres Melitopolt, és bár ezt ukrán vagy független forrásból azóta sem erősítették meg, videók jelentek meg a városban lévő orosz csapatokról, azaz valószínűleg tényleg elfoglalták a települést. Azóta olyan felvétel is megjelent, amely állítólag Bergyanszk felé közeledő orosz páncélosokat mutat. Ha ez valós, ukrán szempontból rendkívül aggasztó a fejlemény, mert a város nagyjából félúton van Melitopol és Mariupol között, az utóbbit pedig keletről támadja az orosz hadsereg és a donyecki szakadárok.
If they caputered city Mariupol in big shit pic.twitter.com/xlfRHNbk5v
— ZOKA (@200_zoka) February 26, 2022
Bergyanszk egy tengerbe nyúló kiszögellésre épült, védelme nagyon nehéz lehet, délnyugat-északkeleti irányban haladva könnyű elvágni. Mariupol védői pedig lehetetlen helyzetbe kerülhetnek, ha immár nyugati, délnyugati irányból is védekezniük kellene. Ha ezekről a területekről kiszorítják az ukrán erőket, akkor az oroszok teljesen ellenőrzésük alá vonhatnák az Azovi-tenger partját, szabad lenne az út számukra a Krímből Rosztov és Donyeck felé.
Nem sokkal jobb a helyzet a Fekete-tenger partján sem ukrán szempontból. Itt a Dnyeper torkolatának közelében épült Herszon minden jel szerint ukrán kézben van, de az oroszok a várostól északra átjutottak a hatalmas folyón, és a Déli-Bug torkolatában lévő Mikolajiv irányában tevékenykednek harckocsikkal és gépesített gyalogsággal. (Bár a fenti térképen a front hozzávetőleges helyzetét mutató piros vonal ezt nem jelzi, az AFP és a BBC is közölt már olyan térképet, amely jelölte az orosz erőket a Dnyeper nyugati partján. A térkép bal szélén viszont nem Odessza, hanem Nova Odessza szerepel, csak lemaradt a név első fele.)
Persze mindkét esetben felmerülhet, hogy ha az oroszok kellő biztosítás nélkül nyomulnak előre, akkor érzékeny ellencsapások érhetik őket. A másik oldalról viszont az ukránoknak számolniuk kell orosz partraszállásokkal, amire már volt is példa az Azovi-tengeren.
Összességében továbbra is úgy tűnik a helyzet, hogy Ukrajnán belül délen, a 2014-ben megszállt és elcsatolt Krímből induló csapatok nyomulnak előre a legnagyobb lendülettel. Azt nem lehet megbecsülni, hogy stabilizálható módon meddig jutnak, de ha nem sikerül őket megállítani, akkor Mariupol védelme a lehetetlennel lesz határos. A Fekete-tenger partján Mikolajivon túl pedig már csak Odessza van jelentősebb kikötővárosként, de a milliós települést – ha közben nincs széles körű összeomlás – biztosan nem adnák könnyen az ukránok.