Magyar foci jövőre: Szíjj László kis csapata játszik Szíjj László nagy csapata ellen

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Miközben Szíjj László legnagyobb csapata az Európa Ligában indul.

Vasárnap végleg eldőlt, hogy az idén a Budafok mellett DVTK kénytelen búcsúzni a magyar labdarúgó élvonaltól. A miskolci csapat így a 2021-22-es szezonban az NB II-ben szerepelhet, ami azonban könnyen összeférhetetlen helyzetet eredményezhet.

Miközben ugyanis a Diósgyőr felülről zuhant vissza a másodosztályba, a kormány kedvenc útépítőcége, a helyi Duna Aszfalt által szponzorált Tiszakécske alulról közelíti azt. Utóbbi csapat nyolc ponttal vezeti az NB III keleti csoportját, és bár a bajnokságból még hátravan öt forduló, ekkora előnyről inkább az lenne meglepetés, ha nem jutna fel.

Két csapatban is érdekelt

Aki ismeri a hazai építőipar és a magyar futball tulajdonosi viszonyait, ezen a ponton már sejtheti, hogy a Tiszakécske feljutása miért lenne probléma. A csapatot működtető gazdasági társaságot ugyanis a Duna Aszfalt nem csak szponzorálja, hanem a vállalat több mint 90 százaléka is az állami megrendelésekkel kitömött útépítő vállalkozás birtokában van. A Duna Aszfalt többségi tulajdonosa pedig Szíjj László, aki nemrégiben a diósgyőri futballcsapatot fenntartó vállalatban is részesedést szerzett. Ráadásul a DVTK-ban egy olyan, kifejezetten hosszú céghálón keresztül vásárolta be magát, amelynek a Duna Aszfalt is a tagja.

Magyarul: ha a Tiszakécske feljut, akkor

az NB II-ben két olyan csapat is lesz, amelyben a kormány kedvenc útépítőcégén keresztül tulajdonos az egyik leggazdagabb magyar, a Szijjártó Péter külügyminisztert is jachtoztató Szíjj László.

Ezt pedig a versenyt kiíró szövetségek nem szeretik. Ha ugyanis valakinek két csapat működésére is ráhatása van, akkor felmerülhet a csalás gyanúja. Például a közös meccsükön az egyik együttes direkt átengedhetne pontokat a másiknak, ha a feljutás vagy éppen a bennmaradás miatt szüksége lenne rá.

Ennek megfelelően erre a jogi helyzetre a Magyar Labdarúgó Szövetség versenykiírása is kitér. Az MLSZ szabályzata szó szerint úgy fogalmaz, hogy az azonos bajnokságban induló csapatok „közös irányítás/felügyelet” alá nem tartozhatnak, ez pedig nem azt jelenti, hogy valakinek ne lehetne két csapatban is részesedése. Némileg leegyszerűsítve: csak az azonos többségi tulajdonos kizáró tényező.*

Az MLSZ hatályos klublicenc szabályzatában szó szerint ez szerepel:

egyetlen azonos versenyen induló más sportszervezet sem tartozik a licencessel/licenckérelmezővel közös irányítás/felügyelet alá. Ebben az összefüggésben a közös felügyelet/irányítás azt jelenti, hogy egy természetes vagy jogi személy több sportszervezet vonatkozásában, közvetve vagy közvetlenül:

– a részvényesek szavazati jogának a többségével rendelkezik, vagy

– jogosult arra, hogy az adminisztratív, vezető és felügyelő bizottságok tagjait kinevezze vagy visszahívja, vagy

– részvényes és ezen sportszervezet többi részvényesével kötött megállapodás értelmében a részvényesek szavazati jogának a többségével rendelkezik.

NER-futball deja vu

Szíjj László pedig csak a Tiszakécskében többségi tulajdonos, a DVTK-ban nem. A diósgyőri csapatot működtető cég több köztes vállalaton keresztül, nagyobb részben Magyar Olivér Mátyásé, és csak kisebb részben a tiszakécskei vállalkozóé. Magyar Olivér Mátyásnak azonban nem ez az egyetlen kötődése ehhez az üzleti körhöz: az egészségügyi vállalkozásokban érdekelt ortopéd orvosnak Szíjj László közeli barátjával, Mészáros Lőrinccel is van közös cége.

Azzal a Mészáros Lőrinccel, aki tavaly nagyon hasonló helyzetben (igaz két ligával feljebb) kénytelen volt túladni egyik focicsapatán. A felcsúti milliárdos az Európa Ligában induló Eszéknek tulajdonosa, a szintén EL-selejtezős Puskás Akadémia focicsapatát birtokló alapítványnak pedig elnöke volt, ez pedig az európai szövetség szabályai szerint összeférhetetlen. Ezért 2020 nyarán túladott az Eszéken, igaz a csapat – ahogy erről akkor beszámoltunk – így sem került túl távol tőle. Sőt igazából minden jel arra utalt, hogy továbbra is ő tartja kezében az együttest, a csapat honlapján még hónapokkal később is tulajdonosként hivatkoztak rá.

Szíjj László esetében azonban előfordulhat, hogy még erre sem lesz szükség. Mivel papíron nem irányítja a Diósgyőrt, így elvileg csak ez alapján az MLSZ-nek nem kellene megtagadnia az indulást egyik csapattól sem. A szövetség egyébként még április elején a Tiszakécskének meg is adta az NB II-es licencet, az akkor még bennmaradásra is esélyes Diósgyőrnek pedig az NB I-est. Így jelen állás szerint úgy tűnik, hogy

a következő szezonban játszhat Szíjj László kisebb csapata Szíjj László nagyobb csapata ellen az NB II-ben.

Közben Szíjj László legnagyobb csapata ismét nekifuthat az Európa Ligának. Mészáros Lőrinc kiszállása után ugyanis egyedüli magánszemély tulajdonosként a felcsúti milliárdos tiszakécskei üzlettársa maradt benn az eszéki futballcsapatban, amely ebben az szezonban is kiharcolta a nemzetközi kupaszereplést.

Kövess minket Facebookon is!