A Mátra lábánál gyártják az ázsiai tésztákat a kambodzsai család franciaországi üzletláncába

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az egykori mezőváros, Verpelét legnagyobb vállalata ázsiai fagyasztott tésztákat gyárt francia boltokba. Nem ez az egyetlen ilyen gyár Kelet-Magyarországon.

Ahogy a balatoninak mondott argentin hekk vagy éppen a Kanadából származó, Magyarország kedvenc pizzájának számító Hawaii is mutatja, a szabad piac nem feltétlenül van tekintettel a kulturális tradíciókra. A globalizáció erősödésével persze nemcsak a fogyasztásban, hanem a termelésben is számtalan szokatlan kombináció jött létre a hatékonyságnövelés jegyében.

A globális termelési láncok kultúrákon átívelő formálódására érdekes példát nyújt a Mátra keleti lábánál fekvő kisváros, Verpelét ipara. A mintegy négyezer lakosú egykori mezőváros gazdasága leginkább szőlő- és dohánytermesztésről volt ismert, kisiparosai pedig a termelőszövetkezetek megjelenésétől főleg cipészettel és asztalos munkákkal foglalkoztak.

Verpelét legjelentősebb foglalkoztatójának azonban mára jelentősen eltér a profilja a hagyományos szektoroktól: fagyasztott ázsiai ételeket gyárt egy kambodzsai család franciaországi üzletláncának. Az Asiafood Kft. által működtetett gyárnak a tavaly lezárt üzleti évben 2,6 milliárd forint volt a bevétele és 140 embernek adott munkát.

A gyár felépítése 2010-ben kezdődött a verpeléti laktanya egykori területén, amelyet az önkormányzat lényegében ingyen adott oda a cégnek.

Egy verpeléti fiatalember hívott fel 2007 decemberében, és azt mondta, külföldi befektető keres telephelyet a környéken. Sokáig sokan hitetlenkedtek, hogy itt megvalósulhat ekkora beruházás

– mondta a gyár 2012-es átadóján az akkori és jelenlegi polgármester, Farkas Sándor. Ennél több azonban nem derült ki arról, hogy miért pont Verpelétre esett az Asiafood választása, a cég sem válaszolt a megkeresésemre.

A kétmilliárd forintos beruházást Kelet-Magyarország negyedik legnagyobb kínai befektetéseként jellemezte a Kínai Nagykövetség képviselője az átadáson. A gyár többségi tulajdonosa azonban valójában egy franciaországi cég, amelyet kínai származású kambodzsai bevándorlók hoztak létre.

A Trinh család 1977-ben hozta létre első, 56 négyzetméteres élelmiszerboltját Párizsban. A Paris Store néven működő vállalkozás azóta jelentősen bővült, mára 21 üzlete működik szerte Franciaországban. A cég szerint vezető szerepet töltenek be Európában távol-keleti élelmiszerek forgalmazásában.

Saját üzleteik mellett nagykereskedelemmel is foglalkoznak, éttermek és áruházláncok is az ügyfeleik között vannak. Széles kínálatban árulnak távol-keleti termékeket fűszerektől kezdve szószokon át fagyasztott tésztákig. A forgalmuk a honlapjuk szerint évi 220 millió euró (79 milliárd forint).

A verpeléti üzemben fagyasztott, töltött tésztákat gyártanak, és a termékeiket szinte kizárólag a francia anyacégnek értékesítik. A múlt héten még működő honlapjuk szerint éves termelési kapacitásuk több mint háromezer tonna.

Egy korábbi riport a gyárból.

A 2012-ben indult magyarországi termelést egy tragikus esemény szakította meg. 2014 decemberében kigyulladt a gyár és gyakorlatilag teljesen leégett, de személyi sérülés nem történt. Az üzem mintegy egymilliárd forintos állami és uniós támogatásból épült újjá.

Az újjáépített üzemet 2016-ban adták át, azóta folyamatosan nő a bevétele. A tavaly lezárt üzleti évben 2,6 milliárd forint volt a nettó árbevétele és 214 millió forint az adózott eredménye. Az üzem leégése előtt 220 ember dolgozott a gyárban – döntő többségében verpelétiek – mostanra ez 140-re csökkent.

Az Asiafood nem az egyetlen ázsiai hátterű tésztagyár Kelet-Magyarországon. A kínaiak tulajdonában álló Li Cheng Kft. szintén tésztagyártással foglalkozik, Tiszanánán és Tiszafüreden is működik telephelye. A cégnek 2018-ban 2,4 milliárd forint volt a bevétele, bár a 2019-es beszámolóját a határidő ellenére nem adta le.

Kövess minket Facebookon is!