Évekre előre megelőlegezte a Fradinak a nemzetközi kupaszereplést az állami média
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az MTVA 300 millió forintnál is többet fizet, hogy műsorra tűzhesse azokat a meccseket, amelyekről a szerződés aláírásakor csak remélhette, hogy lesznek.
A korábbi években, illetve a más csapatoknál megszokottakhoz képest kifejezetten sokat fizetett az állami média az FTC nemzetközi futballmérkőzéseinek közvetítéséért. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap augusztus végén 855 ezer eurós, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 300 millió forintos megállapodást kötött a Fradi labdarúgócsapatát fenntartó FTC Labdarúgó Zrt-vel, annak érdekében, hogy ők tűzhessék műsorra ezeket a meccseket.
Ez nem csak azért szép összeg, mert hat-hét éve még szép számmal voltak élvonalbeli futballcsapatok, amelyek ennél kevesebb vagy alig több pénzből gazdálkodtak egész évben, de a közelmúlt hasonló kifizetéseihez képest is sok. Alig egy héttel később a Puskás Akadémiával 55 ezer, a Budapest Honvéddal 132 ezer euróban állapodtak meg a nemzetközi meccsek díjáról. Persze utóbbi két csapat a kevésbé nívós Európa Ligában (EL) indult, míg a Fradi a Bajnokok Ligájában, ráadásul a zöld-fehérek 11 év után első magyar csapatként a csoportkörbe is bejutottak, ez azonban nem indokol ekkora különbséget. Utóbbit ugyanis a szerződés megkötésekor még nem lehetett tudni*
a BL-jogokat egyébként külön is megvette az MTVA.
, a BL-meccseket is magába foglaló közvetítésekért pedig egy évvel korábban még a Fradinak is alig negyedannyit fizetett az MTVA, mint most.
A magyarázat valószínűleg az, hogy míg a többi említett szerződés csak egy idényre szólt, az FTC Labdarúgó Zrt-vel ezúttal három szezonra állapodott meg az állami média. Méghozzá előre. Ez azért érdekes, mert így
az MTVA tulajdonképpen megelőlegezte a következő két idényre is a Fradinak a jó szereplést a magyar bajnokságban.
Az ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, hogy az FTC mind a két évben indulhat majd nemzetközi kupában, tavaly augusztusban pedig még kevésbé volt az. Ez még akkor is így van, ha időközben az európai szövetség alakított a kuparendszeren, és életre hívott egy teljesen új sorozatot, a Konferencia Ligát (KL).
Utóbbi célja elvileg pont az, hogy a gyengébb bajnokságok csapatainak is több szereplési lehetőség jusson nemzetközi színtéren. Csakhogy Magyarország esetében ez nem jelent több kvalifikációs helyet. A jövőben ugyanúgy négy csapat indulhat a különböző nemzetközi kupákban, mint eddig, a különbség mindössze annyi lesz, hogy a bajnokság második és harmadik helyezettje, illetve a kupagyőztes az EL helyett a KL-ben próbálkozhat. Ez több szereplési lehetőséget teremt, hiszen az új ligában gyengébb csapatok jöhetnek szembe, azaz a magyar együtteseknek is jobb esélye van tovább versenyben maradni.
A több szerepléshez azonban ki is kell harcolni a részvételt a magyar kupa megnyerésével, vagy a hazai bajnoki dobogóval, és ezt előlegezhette meg a korábbinál sokkal magasabb összeggel a Fradinak az MTVA. A bizalom pedig kicsit még akkor is fura, ha az idei bajnokság eddigi állása alapján elég valószínű, hogy az idén is indulhat nemzetközi kupában a Fradi.