Olyan népszerű az előrehozott nyugdíj, hogy egyre többe kerül a költségvetésnek Németországban
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Németországban „nők 40” helyett „mindenki 45” van, némi könnyítéssel, és egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.
A lakosság öregedése miatt Németországban fokozatosan 65-ről 67 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, 2012 óta minden évben egy hónappal, 2024 és 2029 között pedig két hónapos lépcsőkben. Az 1964-es születésű korosztály lesz az első, amelynek tagjai csak 67 évesen mehetnek majd nyugdíjba.
A hazai „írja, ez a lehetőség egyre népszerűbb, jócskán felülmúlva a korábbi kormányzati várakozásokat. A vasárnapi lap a német nyugdíjbiztosító jelentéséből idézett, amelyet a kormány ezen a héten tárgyal meg. A kimutatás szerint 2016-ban 225 640 ember ment el úgy 63 évesen nyugdíjba, hogy már megvolt a 45 éves jogosultsági ideje, tavaly viszont már 247 150.
Arányaiban sokkal jobban emelkedett azok száma, akik – a 45 év hiányában – az átmeneti anyagi veszteséget is vállalták annak érdekében, hogy 63 évesen elhagyhassák a munkaerőpiacot. 2016-ban ők közel 62 ezren voltak, tavaly viszont már a 84 ezret is meghaladta a számuk.
Összességében egy elég jelentős csoportról van szó, ugyanis jelenleg a mintegy 18 millió német nyugdíjasból 3,5 millióan még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ennek egyebek mellett azért van jelentősége, mert az ő járandóságuk kifizetésébe be kell szállnia a német költségvetésnek, és ennek összege tavaly először haladta meg a 100 milliárd eurót.
Ennek oka elsősorban az, hogy a Németországban is igen népes baby boomer korosztály egyre nagyobb része éri el a 63 éves kort. A számukra folyósított juttatás a korábbi években – a folyamatos költségvetési többletek mellett – nem terhelte meg igazán a német büdzsét, ám idén a járvány- és válságkezelés miatt elengedték a kiadásokat, és ha a következő években szeretne a kormány visszatérni a feszes gazdálkodáshoz, akkor ez egy nehezítő tényező lesz.