Nukleáris ambíciókat dédelget Amerika Közép-Európában
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Bulgáriával, Lengyelországgal és Romániával is nukleáris energetikai fejlesztésekről szóló szándéknyilatkozatot írt alá az Egyesült Államok.
Pár hónappal azt követően, hogy az Egyesült Államok fejlesztési bankja a nyáron úgy döntött, hogy a jövőben nukleáris energetikai projekteket is finanszírozhat külföldön, az ország rövid időn belül Bulgáriával, Lengyelországgal és Romániával is olyan szándéknyilatkozatokat írt alá, amelyek megnyithatják az utat az amerikai vállalatok számára a térségben.
Románia a közelmúltban vetette el, hogy kínai részvétellel fejlessze atomerőművi kapacitását, politikai okokból pedig az oroszok korábban sem igen jöhettek szóba. Lengyelországban még inkább ez a helyzet, Bulgária pedig már több körben is összeveszett a Roszatommal, Belenében a mai napig befejezetlenül áll a megkezdett atomerőmű.
Az Egyesült Államok fejlesztési bankjának finanszírozása javíthatja az amerikai technológiaexport esélyeit, a gond csak az, hogy a hazai referenciát nem lehet kitenni az ablakba. Az AP1000-es reaktorblokkokat kínáló Westinghouse 2017-ben csődbe ment a hazai projektek akadozása miatt, amelyek közül a dél-karolinait törölték is, míg a Georgia állambeli továbbra is jelentős határidő- és költségtúllépéssel küszködik. „Az USA teljesen hiányzik az újépítésű reaktorok világpiacáról” – állapította meg az ország energetikai minisztériumának áprilisi jelentése.
Ezért aztán nem csoda, hogy a Bloomberg által megszólaltatott szakértők igen óvatosan fogalmaztak azzal kapcsolatban, hogy mi válhat valóra a szándéknyilatkozatokból. A fentiek mellett már csak azért is, mert a szigorodó biztonsági előírások miatt egyre drágább atomerőművet építeni, miközben a nap- és szélerőművekkel előállított áram egyre olcsóbb, így aztán piaci alapon senki nem akar az előbbire vállalkozni.
Az oroszok – Paks II. kapcsán idehaza unalomig hangsúlyozott – előnye, hogy ők komplett finanszírozási és építési csomaggal házalnak, és jóval több reaktort építettek meg az utóbbi egy-két évtizedben, mint az amerikaiak. A megtérülés kockázatát pedig végső soron a megrendelő állam, például Magyarország futja.
Mindezek miatt az is elképzelhető, hogy nem azért nem lesznek amerikai tervezésű atomerőművek Közép-Európában, mert helyettük mondjuk a francia vagy a dél-koreai technológia fut be, hanem azért, mert jobban megéri majd valamilyen energiatárolási megoldással kombinálni a nap- és szélerőművek áramtermelését.