Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Ha jól használjuk, akkor óriási előnyei lehetnek, ha viszont nem lesznek globálisan egységes etikus szabályok, akkor a társadalmi egyenlőtlenségeket végsőkig fokozhatja
A héten kihirdették a Nobel-díjak győzteseit, a kémiai Nobelt Emmanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna kapta a CRISPR elnevezésű génszerkesztési eljárás feltalálásáért. Nem vitás, hogy ez az eszköz korszakalkotó az orvostudományban, de vajon milyen hatással lesz a társadalmi egyenlőtlenségekre, ha széles körben elterjed az alkalmazása?
A CRISPR egy olyan eljárás, amellyel meghatározott DNS részeket lehet kivágni adott helyről a kettős spirálon belül, de a módszer nagyszerűségét inkább az jelenti, hogy ennek a helyére be is tudnak illeszteni egy másik, kiválasztott DNS részt. Ezzel a módszerrel potenciálisan
bármilyen élőlény DNS-e módosíthatóvá vált, bármilyen preferencia szerint.
Az etikai kérdések azonban közel sem tisztázottak a módszerrel kapcsolatban. Sok betegség létezik, amelyről már tudjuk, hogy egy-egy adott génhez kötődnek, ezért ezeknek a géneknek a „megjavítása” lényegében azt jelenti, hogy ezek a genetikai betegségek gyógyíthatóvá válnak, akár már a születés előtt.
Ugyanakkor borzasztó nehéz meghúzni a határt abban, hogy mi számít olyan génmódosulásnak, amely hibát vagy betegséget korrigál, és mi az, amihez nem feltétlenül etikus a génszerkesztés módszerével hozzányúlni. A CRISPR-t övező legnagyobb aggály éppen az, hogy olyan előnyöket tudnak vele nyújtani azoknak, akik hozzáférnek, amelyek nem csak növelik az amúgy is kiváltságosok előnyét, de még
szó szerint beléjük és a leszármazottaikba is belekódolják a sikert.
Water Isaacson cikke is azt a kérdést feszegeti, hogy egy olyan világban, ahol még a szemüveg sem elérhető mindenki számára, mi garantálná, hogy a génszerkesztés nem a jómódúak egyik újabb eszköze legyen, hogy növeljék az előnyüket a társadalom többi részével szemben.
Azok, akik hajlandók súlyos pénzeket rászánni arra, hogy a gyerekük megfelelő külön tanárokat, magánoktatást és drága egyetemi végzettséget kapjanak, azok ugyanúgy hajlandóak lennének sok pénzt fizetni azért, hogy már születésük előtt bebiztosítsák a gyermeküknek, hogy jobban teljesítsenek a társaiknál.
Pedig a születés előtti génszerkesztés használatától nem vagyunk már messze. Tavalyelőtt egy kínai tudós (állítása szerint) már alkalmazta is a CRISPR módszert két ikerembrión, hogy ellenállóvá tegye őket az AIDS-t okozó HIV vírussal szemben. Bár a módosítást még a kínai állam is elítélte, az is jól látszik az eset kapcsán, hogy nemzetközi szinten a normák és irányelvek egyáltalán nem egységesek.
Isaacson szerint
a megoldás a nemzetközi szabályozás lenne a génszerkesztés felhasználására,
de nem sok esély látszik arra, hogy ez globálisan megoldható legyen. Ha akár csak néhány ország megengedőbb a módszerrel kapcsolatban, akkor beindulhat a génturizmus, a tehetős emberek elutazhatnak a puhább szabályokat alkalmazó országokba, hogy a CRISPR módszerrel ott javítsák meg a születendő gyermekük vagy akár saját maguk génállományát.
Persze nem mindenki ilyen borúlátó. Azt ugyan mindenki elismeri, hogy a CRISPR átütő eredményeket hozhat a genetikai betegségek gyógyításában, de az optimisták ennél tovább mennek. A genetikai módosítás ugyanis jobb termést, ellenállóbb ételeket hozhat, és ez segítheti a szegény országok élelmezését.
Ha elérhetővé válnak a génalapú gyógymódok, akkor abból elvileg a szegény országok tudnának a legtöbbet profitálni, mert épp náluk nincs pénz azokra a drága kezelésekre, amelyekre a betegségek kialakulása után van szükség. A CRISPR ugyanis egy potenciálisan olcsó és hatékony módszer a megelőzésre.
Segíthet a CRISPR a víz megtisztításában, a hatékonyabb bioüzemanyagok előállításában és az állatokról emberekre terjedő betegségek megelőzésében is. Utóbbira John Oliver tavalyi adásában láthattunk példát, ahol egy tudós egereket módosított úgy, hogy immunisak lettek a Lyme-betegségre, így az őket megcsípő kullancsoktól nem tudták elkapni a kórt. Ám ezt a kísérletet is csak egy izolált, lakatlan szigeten lehetett beindítani, és még így is aggályos következményei voltak a helyi ökoszisztémára nézve.
Egyáltalán nem új jelenség, hogy az ember bele akar szólni a növények, a haszonállatok vagy akár saját maga genetikájába. Ezt csinálja hosszú távon az evolúció, és ezt gyorsították fel az emberek a növények és állatok nemesítésével vagy a GMO élelmiszerek termelésével is. Egy tanulmány szerint még a hollandok közismerten kiugró átlagmagassága is a félig természetes kiválasztódás egyik felgyorsított esete.
Sokszor nem sülnek el jól az ilyen kísérletek. Ausztráliába például egykor pár száz varangyos békát telepítettek be azzal a céllal, hogy megegyék azokat a bogarakat, amelyek kárt okoztak a termésben. A békát a káros bogarakat sajnos nem ették meg, de több milliós egyedszámra szaporodtak.
Összességében tehát a CRISPR egy úttörő, hatalmas potenciállal rendelkező módszer, amely jól felhasználva emberek millióinak könnyítheti meg az életét, akár betegségek megelőzésével, akár a több élelem és jobb életkörülmények elérésével. A nem megfelelő szabályozás és a módszer öncélú kihasználása azonban olyan szinten mélyítheti tovább a társadalmi szakadékot, amit aztán már nagyon nehéz lesz visszafordítani.