Átvette az uralmat a nap és a szél az új erőművek között

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Tavaly történt meg először, hogy az új erőműveken belül már a szél- és a napenergia került többségbe.

Tavaly történt meg először, hogy az új erőműveken belül már a szél- és a napenergia került többségbe – derül ki a Bloomberg energetikai kutatócégének adatsorából.

Eszerint 2019-ben világszerte 119 gigawatt naperőművi kapacitást telepítettek, amely az összes energiatermelő beruházás 45 százaléka, ha pedig a szelet is hozzávesszük, akkor arányuk a kétharmadot is meghaladja. 2010-ben az együttes részesedésük még a 25 százalékot sem érte el, azaz szűk egy évtized alatt hatalmas előrelépés történt, köszönhetően a technológia fejlődésének, olcsóbbá válásának, illetve a klímavédelmi törekvéseknek.

A technológia széles körű előretörését jelzi, hogy tavaly 81 országban telepítettek legalább egy megawatt napelemes kapacitást. A tíz legjelentősebb beruházó országot az alábbi grafikon mutatja:

Ami a fosszilis tüzelőanyagokat használó beruházásokat illeti, a 2010-ben egyharmados arányával még első helyen álló gázerőművek üzembe helyezése évtizedes mélypontra esett. A szén esetében azonban 2018-hoz képest növekedés történt, mert akkor csak 19 gigawatt szenes hőerőmű-kapacitás lépett termelésbe, tavaly viszont 39 gigawatt. Ez 29 százalékos részaránynak felel meg az összes új erőmű mezőnyében.

Nem meglepő módon a teljes energiatermelésben ennél nagyobb a szén részesedése, tavaly 35 százalék volt, míg a megújulók – a vízenergiát is beleszámítva – 27 százalékot hoztak össze. Az utóbbi értéke 2010-ben 20 százalék volt, látszik tehát, hogy ebben a tekintetben nincs olyan gyors előrelépés, mint amire a klímavédelmi célok eléréséhez szükséges lenne.

Kövess minket Facebookon is!