A gazdasági zuhanás után 30 millió amerikainak nincs elég élelme

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Amióta májusban elkezdték mérni, még sosem szenvedtek annyian hiányt ételben az Egyesült Államokban, mint július közepén.

Óriásit zakózott az amerikai gazdaság a második negyedévben, az évesített visszaesés 32,9 százalék volt. Igaz, ez a szám rosszabbnak mutatja a helyzetet a valóságosnál, mert azt feltételezve jön ki, hogy a következő három negyedévben is pont úgy teljesít a gazdaság, mint április és június között, ami több okból is kizárható. Ahogy a Wall Street Journal írta tematikus hírlevelében, ha a gazdasági kibocsátás tényleges változását nézzük, akkor a csökkenés 9,5 százalék.

Az adat nem okozott meglepetést, sok elemző még ennél is rosszabbra számított. Aggodalomra ad okot viszont egy másik adatsor, amely szerint az egymást követő második héten nőtt a munkanélküli segélyre jelentkezők száma, ami nyilvánvalóan nincs összhangban a V-alakú gazdasági kilábaláshoz fűzött reményekkel.

Pedig a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások jelentős részének feloldása után eleinte jól mentek a dolgok, májusban és júniusban 7,5 millió amerikai állt ismét munkába. Ám ahogy a Bloomberg írja, a járvány előtti foglalkoztatás eléréséhez még további 14,5 milliónak kellene ugyanezt tennie. Mivel azonban átmeneti visszaesés után a járvány ismét erőre kapott az Egyesült Államokban, még a javulás folytatódására is várni kell, nemhogy a teljes helyreállásra.

Az is sokatmondó, hogy amióta májusban az amerikai statisztikai hivatal elkezdte az adatfelvételt, a július 14. és 21. közötti héten számoltak be a legtöbben arról, hogy néha nem tudtak hozzájutni elegendő élelmiszerhez. A 249 millió válaszolóból 23,9 millióan mondták azt, hogy „időnként” nem volt elég ételük, 5,42 millió pedig, hogy ez „gyakran” előfordult.

Ebben a járvány gazdasági hatásának természetesen vitathatatlan a szerepe, de ahogy már áprilisban írtuk, az országban korábban is tízmilliók éltek kiszolgáltatott helyzetben, számottevő tartalékok nélkül. Az európai szemmel nézve kirívó társadalmi egyenlőtlenségek miatt a legnagyobb amerikai élelmiszerbanknál tavaly a rekord alacsony munkanélküliség ellenére is 40 millió rászoruló jelentkezett ingyen ételért.

Kövess minket Facebookon is!