Ezek a gyógyszerek hozták tavaly a legtöbb pénzt
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Majdnem ötezer milliárd forint értékben fogyott tavaly egy gyulladáscsökkentő, de dollármilliárdokat hoztak a lekeresettebb onkológiai szerek is.
Soha egyetlen gyógyszer sem hozott annyi pénzt gyártójának egy éven belül, mint tavaly a Humira nevű készítmény az Abbvie-nek – derül ki a Pharmacompass összesítéséből, amiben a legnagyobb bevételt hozó gyógyszereket összesítették. Az elsősorban ízületi gyulladások kezelésére használt szer forgalma 2017-ben elérte a 18,9 milliárd dollárt (jelenlegi árfolyamon 4784 milliárd forint). Ez annyira magas összeg, hogy a második és a harmadik legnagyobb bevételt generáló gyógyszer összesen sem hozott ennyit.
A toplista egyébként elég jól mutatja a trendeket. A tíz legkeresettebb termék közé a Humirán kívül még két immunológiai betegségek kezelésére szolgáló szer, két véralvadásgátló és négy onkológiai készítmény került be. Az egyetlen olyan gyógyszer a Top 10-ben, amely nem ebbe a három kategóriába tartozik, a szembetegségek gyógyítására használt Eylea. Ez tavaly még nem szerepelt a tízes listán.
A listán egyébként nagyon komoly mozgás nem volt. Az Eliquis növekedett a legnagyobb mértékben (másfélszereződött a forgalma), míg a legnagyobb vesztes a tavaly még második helyen szereplő Harvoni volt, ami ezúttal a 15 legnagyobb bevételű gyógyszer közé sem került be. A 18 éves és idősebb felnőttek krónikus hepatitisz C vírusfertőzésének kezelésére használt készítményből alig feleannyi fogyott, mint egy évvel korábban. A hatalmas esés magyarázata, hogy bár a termék szabadalmi védettsége elvileg még nem járt le, a piacon megjelentek olcsóbb termékek, amik erősen visszavetették a keresletet a Gilead nevű gyártó legfontosabb termékének számító Harvoni iránt.
Ha a 2017 nem is hozott látványos változásokat, az idén már lehet ilyen. Az szinte biztosnak tűnik, hogy a Humira nem javítja tovább tavalyi rekordját, a gyógyszer szabadalmi védettsége ugyanis Európában 2018-ban lejár. Ez azt jelenti, hogy az egyik legfontosabb piacon megjelenhetnek az azonos hatóanyagú, úgynevezett generikus készítmények, ilyenkor pedig mindig bezuhan az adott eredeti gyógyszer iránti kereslet.
A Lipitor esete jól szemlélteti ezt a folyamatot. A koleszterincsökkentő még a szabadalom kifutásának évében, 2011-ben sem járt messze a 10 milliárd dollártól, a következő esztendőkben azonban ennek már csak ötödét hozta.