Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Hat év alatt közel 39 milliárd forintnak megfelelő összeget emelt le az ügyfelek számlájáról, nyolcmilliárdot a saját zsebébe.
A svájci bíróság bűnösnek találta a Credit Suisse korábbi vagyonkezelő munkatársát, aki 143 millió frankot nyúlt le az ügyfelek számláiról azért, hogy hatalmas veszteségeit fedezze. Egészen pontosan csak részben ezért, hiszen a jelenlegi árfolyamon 38,7 milliárd forintnak megfelelő összegből 8,1 milliárdot (30 millió frankot) magának is félretett. Az ország történetének egyik legnagyobb pénzügyi bűncselekményét öt év börtönbüntetéssel díjazta a genfi bíróság. A bíró ítélete szerint Patrice Lescaudron nyolc éven keresztül követett el súlyos hibákat önző szándékkal, saját nyereségszerzés érdekében.
Az ítélet egy két éve húzódó viharos ügy végére tesz most pontot. A francia állampolgár 2015 januárja óta börtönben ül, mert az ügyészség hamar feltárta, hogyan hajtott végre engedély nélküli tranzakciókat, és miként hamisított ügyfél-megrendeléseket, hogy fedezze a veszteségeiket – írja a Bloomberg.
Lescaudron több mint hat éven át csalt úgy, hogy abból a Credit Suisse és a bank ügyfelei semmit nem vettek észre. A dolog egy rosszul sikerült 2015-ös ügylet miatt derült ki, amikor Lescaudron egy kaliforniai gyógyszergyártó cégre fogadott nagy összegben, rossz irányba.
Az eljárás során semmi olyat nem találtak a hatóságok, ami azt bizonyítaná, hogy maga a bank méltánytalanságot követett volna el, vagy hogy Lescaudron bármelyik kollégája is tudott volna a csalásról. Az ügyben részt vevő hat károsult ügyvédje ugyanakkor próbálta a bíróságot abba az irányba terelni, hogy az vizsgálja meg jobban a bank szerepét is.
Lescaudron ítélete mellett a legfontosabb kérdés a bírók számára, hogy mi legyen a pénzzel, a többi pénzügyi eszközzel és az ingatlanokkal, amelyek Lescaudron-hoz és a hat károsulthoz is tartoznak. A több mint 100 millió dollárnyi vagyont a bírósági eljárás idejére zárolták.
Az ügyészek azt javasolták, hogy a bank véglegesen foglalja le Lescaudron pénzügyi eszközeit és juttassa azokat vissza a két legnagyobb károsulthoz, Bidzina Ivanishvili grúz és Vitaly Malkin orosz milliárdoshoz.