Tényleg három hónapig dolgoznak, aztán pihennek a balatoni vendéglátósok?

Már jó ideje nagyon nem általános, sőt igazából tartósan soha nem is volt az, hogy egy balatoni kereskedelmi vagy vendéglátóegységet üzemeltető vállalkozó annyit keres a szezonban, ami után az év hátralévő részében már nem is kell dolgoznia. Legalábbis elég egyöntetűen ezt állítják az érintettek. A holtszezonban sokan alkalmi munkákat vállalnak itthon vagy külföldön, de akadnak olyan kereskedők is, akik csak a nyáron dolgoznak a Balatonnál, tavasszal, ősszel és télen egyéb szezonális kereskedelmi tevékenységgel keresik a kenyerüket. Más kérdés, hogy közülük is sokan hallottak vagy mesélnek történeteket csak a szezonban dolgozó vendéglátósokról, de ezek a sztorik ritkán zárulnak happy enddel.

Drága, nem drága

Elég elterjedt vélekedés, hogy a Balaton azért drága nyaralási célpont, mert a helyi vendéglátósok és kereskedők a szezon három-négy hónapjában akarják megkeresni a teljes évi jövedelmüket. A vállalkozók annyira rosszul élik meg a magyar tenger romló PR-ját, hogy tavaly elkezdtek gründolni egy saját érdekszövetséget. Bár ez azóta sem öltött szervezeti keretet, a kezdeményezők között folyamatos a kapcsolattartás, és nem tettek le róla, hogy a jövőben ennek jogi keretet is adnak majd.

A szervezet célja alapvetően a kisvállalkozók gazdasági érdekeinek képviselete, az egységes fellépés és a Balaton, illetve az ott ténykedő vállalkozók megítélésének javítása lenne. Utóbbinál pedig már a tavalyi beszélgetések során is külön kiemelték, hogy

szeretnék eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a balatoni vállalkozók száz napot dolgoznak, az év többi részében pedig csak a befolyt pénzt számolják.

A legtöbben már a Balaton drágaságát is vitatják, és rendkívül károsnak, illetve igazságtalannak élik meg a magyar tenger horvátországi nyaralással való összevetését. Ha ugyanis almát almával hasonlítunk össze (tehát ugyanolyan paraméterekkel nézzük a két desztináció költségeit) akkor egyszerűen nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az Adria olcsóbb lenne – szól az érvelés.

Ezt egyébként a statisztikai adatok is megerősítik. Ahogy ezt egy tavalyi cikkünkben részletesen bemutattuk, a KSH felmérése szerint a lakosság egy napra jutó utazási költése még mindig jóval alacsonyabb a Balatonnál, mint a kedvelt tengerparti célországokban.

Más kérdés, hogy az olló sokat zárult az elmúlt években, nem függetlenül attól, hogy az egész Európai Unióban Magyarországon drágultak a legtöbbet a hotelek és az éttermek a 2024 előtti tíz évben. Ennek eredményeként míg 2012-ben Horvátországban naponta több mint kétszer annyi pénzt adtak ki a magyarok, mint a Balatonnál, addig 2025-ben már csak 17 százalék volt a különbség. A trend pedig jó eséllyel az idén sem tört meg, különösen, hogy a forint erősödése a külföldi utakat relatíve olcsóbbá tette a magyarok számára, tovább rontva ezzel a Balaton versenyképességét.

Magyarul a vendéglátósoknak és kereskedőknek valószínűleg tényleg igaza van abban, hogy egy balatoni nyaralás még mindig olcsóbb, mint egy tengerparti. Egyrészt azonban a különbség nagyon látványosan szűkül, másrészt ettől még a közvélekedésben

tartja magát az a vélemény, hogy a Balaton drága, és azért drága, mert a vállalkozók a szezonban akarják megszedni magukat.

Tavaly és az idén több cikkben is foglalkoztunk az aktuális szezon alakulásával, illetve a balatoni turizmus strukturális problémáival. Ezekhez az írásokhoz több mint két tucat helyi gazdasági szereplővel beszéltünk, akiktől egyebek mellett azt is megkérdeztük, hogy mi igaz ebből a sztereotípiából, tényleg létezik-e a modell, amelyben száz napnyi munka után közel kilenc hónapot pihenhetnek.

Télen irány Ausztria

A rövid válasz az, hogy nem. Legalábbis a beszélgetőpartnereink közül senki nem mondta azt, hogy miután lehúzza a rolót szeptemberben, elmegy pihenni, és májusig nem is csinál semmit. Sokan tartanak egy rövid, egy-két hetes szünetet a kimerítő szezon után, többen mondták, hogy ilyenkor nyaralnak. Ezt követően azonban megkezdődik a szezonon kívüli életük, amelyben ugyanúgy dolgoznak, mint nyáron, mivel az akkor összeszedett pénz egyáltalán nem tartana ki a következő idényig.

A kép elég vegyes, de különösen a vendéglátósok közül elég sokan járnak ki Ausztriába dolgozni a télen.

Nyugati szomszédunknál a síszezonban pörög igazán a turizmus, így az ottani szezon komplementer a balatonival, és ezt használják ki. Ráadásul így télen tudják a németüket fejleszteni, ami a nyári munka során is előny, még akkor is, ha az idei szezon elején igencsak elmaradoztak a német és osztrák turisták.

Ám nem csak a vendéglátósoknak fontos célpont télen Ausztria. Beszéltünk olyan kereskedővel, akinek három, játékokat és strandcikkeket értékesítő üzlete is volt a Balaton környékén, de még ezek sem termeltek annyi bevételt a szezonban, hogy az kitartson egész évben. Elmondása szerint harminc éve vállalkozik a Balatonnál, és soha nem fordult elő, hogy télen ne kellett volna dolgoznia. Az elmúlt években egy rövid szeptemberi szünet után ő is Ausztriába költözik az ősszel, és a vendéglátásban helyezkedik el.

A külföldi munkavállalás mellett olyan szektorok jelenthetnek még megoldást, ahol mindig szükség van idénymunkásokra. Sokan dolgoznak az őszi-tavaszi hónapokban az építőiparban. Sőt beszéltünk olyan vállalkozóval is, akinek a főállása építőipari nehézgépkezelő, de nyáron egy ugrálóvárat üzemeltet a helyi strandon a szabadsága terhére. Egy északi parti büfés pedig azt mondta, hogy

miután a szezon végén bezárta a boltot, labdarúgóedzőként dolgozik több környékbeli egyesületnél is.

A kereskedők között pedig állítólag szép számmal akadnak, akik eredetileg nem is feltétlenül balatoni érdekeltségűek. Ők alapból csak a nyáron költöznek le a tóhoz, az év többi szakaszában máshol és mással kereskednek, vásárokra járnak, télen fenyőfát árulnak, kinek mi jött be a korábbi években.

Januárban a zaciba

A lényeg, hogy a nagy többség több lábon áll, egyszerűen azért, mert még ha nyáron nagyon jól is pörög a biznisz egy büfében, étteremben vagy boltban, akkor sem lehet kitermelni egy teljes év megélhetési költségeit három hónap alatt. Más kérdés, hogy ettől függetlenül, ha nem is az összes beszélgetőpartnerünk, de sokan hallottak már olyanról, vagy ismernek olyat, aki megpróbálta, vagy egyenesen így élte az életét. „Régebben valószínűleg többen voltak ilyenek, de ez a kilencvenes években elkezdett kikopni” – fogalmazott egy kereskedő.

Egy másik vállalkozó pedig azt idézte fel, hogy ebben az időszakban

azok, akik szeptember és május között letették a lantot, egy-egy rossz szezon után már januárban kénytelenek voltak betenni a családi aranyat a zaciba, mert egyszerűen elfogytak a tartalékaik.

Kérdés akkor, hogy miért érzik sokan hazai összevetésben is irreálisan magasnak a balatoni éttermi és sokszor bolti árakat is. Ennek nyilván sok összetevője van, de ezek között akad teljesen logikus üzleti magyarázat is.

Drága munkaerő, rövid szezon

Nagyon sok helyi vállalkozó évek óta panaszkodik a helyi munkaerőpiaci helyzetre. Nemcsak az a probléma, hogy már nincs olcsó diákmunka, és úgy általában is sokkal drágább lett a foglalkoztatás, hanem, hogy sokszor egyáltalán nincs munkaerő.

„Nekünk lenne a legjobb, ha nem három hónapig tartana az idény, hanem fél évig, mert akkor legalább a három-négy legjobb alkalmazottamat megtarthatnám a holtszezonban is bejelentett munkával. Így viszont ez nem reális, három-négy hónap bevételéből nem lehet egész évben fizetni a munkaerőt”

– magyarázta egy balatoni vendéglátós.

Ennek viszont az a következménye, hogy mindenhol hatalmas a fluktuáció. Míg korábban évekig visszajártak ugyanazok az emberek dolgozni egy-egy étterembe, vagy büfébe a nyáron, ilyen már nem nagyon fordul elő.

„Már karácsonykor azon kattogok, hogy el kell kezdeni embert keresni a nyárra, mert nem lesz”

– vázolta a helyzet súlyosságát egy büfés.

A munkaerőhiány nyilván alapból feltolja az ilyen jellegű kiadásokat, ám külön probléma, hogy az újakat be kell tanítani, aminek szintén költségei vannak. Egy olyan turisztikai térségben, ahol a vendéglátóipari egységek egész évben tudnak működni, ez kevésbé jelent problémát. Nyilván ott is van fluktuáció, de nem azzal szembesülnek az éttermek, hogy a teljes gárda lecserélődik szeptemberről májusra.

Erre a problémára egyébként az egyre gyakrabban hangoztatott „egész éves Balaton” koncepció megoldást jelenthetne, de sok vállalkozó úgy látja, hogy a szezonon kívüli hónapokban akármennyit dolgozik, csak veszteséget termelne a vállalkozása.

A három-négy hónapos működés nem csak a munkaerőnél, hanem a beruházásoknál is versenyhátrányt jelent egy egész évben üzemelő étteremhez képest. Egy drágább berendezés beszerzését vagy egy építési beruházás költségét sokkal rövidebb idő alatt kell kitermelnie egy balatoni egységnek, mint például egy fővárosinak. Ez pedig nyilván az árakra is hatással van.

Ezek – és különösen a munkaerőhelyzet – sokak szerint a balatoni turizmus teljes jövőjét veszélyeztetik. Ha a problémákra nem sikerül megoldást találni, akkor felgyorsulhatnak a már az előző években sem éppen kedvező folyamatok a magyar tengernél.