Ötvenszázalékos bérszakadék száz kilométeren belül: befagytak a fizetési különbségek az iparban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már bő tíz éve fáradhatatlanul jelenti be a különböző munkahelyteremtő beruházásokat országszerte. Az adatok és a piaci tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy ezek összességében nem hoztak szerkezeti változást abban az értelemben, hogy nem enyhítették az országon belül jelentősnek mondható regionális munkaerőpiaci eltéréseket.
A legjobban talán az (építőipar nélkül nézett) iparban foglalkoztatott fizikai dolgozók, azaz tipikus gyári munkások fizetési adatai közötti térségi különbségek mutatják meg a jelenséget. Az ő bérüket döntően az adott térségre jellemző munkaerőpiaci kereslet és kínálat aktuális egyensúlya befolyásolja. Ha pedig ezen belül a betanított munkásokat nézzük, akkor még jobban összehasonlítható a kép, hiszen ők alapesetben ugyanabból a helyzetből indulnak, nincs szakképzettségük, és valamilyen egyszerűbb munkafolyamatra tanítják be őket. Ebből a szempontból majdnem mindegy, hogy Győrben, Budapesten vagy Zalaegerszegen, Békéscsabán történik mindez.
Márpedig ez az egyensúly Győr környékén most olyan, hogy ott egy munkás körülbelül másfélszer annyit keres, mint Zala, illetve Békés megyében. Ez azért is érdekes, mert több mint tíz év alatt szinte semmit sem változott a helyzet, bármelyik évet nézzük, mindig Győr környéke volt a legjobban fizető régió, a legalacsonyabb fizetéseket pedig jellemzően Békés, Zala, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben kapták a dolgozók. Sőt, még a főbb arányok sem változtak szinte semmit, a legalacsonyabb fizetéshez képest a legmagasabb mindig 50 százalék körüli prémiumot jelentett. Olyan, mintha ez az arány be lenne betonozva a magyar piacba.
Az alábbi ábrán az iparban foglalkoztatott fizikai dolgozók nettó bérének alakulását mutatjuk be 2014 és 2025 között vármegyei bontásban. Az értékek olyan átlagok, amelyekben benne vannak a szakképzett fizikai dolgozók magasabb jövedelmei is, a betanított munkások bére ezért becsléseink szerint körülbelül úgy jöhet ki, mintha a grafikonon szereplő értékeket nem nettó, hanem bruttó összegnek tekintenénk, a sorrendek és arányok azonban így is megállják a helyüket.
Jól látszik, hogy az elmúlt 11 évben csak Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar mutatott egészen nagy ingadozást az elérhető bérekben, de ezen kívül az élmezőny gyakorlatilag megmerevedett, a lista alján pedig ugyan évről évre voltak átrendeződések, de ugyanazok a megyék cserélgették a helyüket.
E hosszabb távú változatlanság azért is érdekes, mert ahogy egy piacra rálátó forrásunk mondta, a kereslet-kínálatot akár már egy nagyobb munkaadó is gyorsan át tudja alakítani. Ha például egy nagy multi elnyer egy új megbízást, hirtelen megnövekedhet a munkaerőigénye, de azoknál a beszállító partnereinél is lecsapódhat ennek hatása, amelyek az ország más részein működnek.
A közösségi médiában a munkakereső tematikájú csoportok mostanában tele vannak például Zala megyei panaszokkal, ezek alapján úgy tűnik, mintha ott most különösen nehéz lenne munkához jutni, és az elérhető bérek országos összehasonlításban igen alacsonyak, összhangban a fenti statisztikával.
Pedig a két megyeszékhely, Győr és Zalaegerszeg között légvonalban mindössze nagyjából 110 kilométer a távolság, és közúton is csak 140 kilométer körüli, ami autóval bő két óra alatt megtehető. Ám hiába van a két megye sok települése még ennél is közelebb egymáshoz, jelenleg mégis ez a két vármegye helyezkedik el a fenti fizetési statisztika két szélső pontján.
Nem meglepő módon az álláskeresők (15-64 éves korú lakossághoz viszonyított) aránya néhány kivételtől eltekintve nagyjából ugyanezt a képet erősíti. Jellemzően ott van több álláskereső, ahol alacsonyabbak a bérek, mert a nagyobb szabad munkaerő-kínálat miatt a cégek kevésbé vannak rákényszerülve, hogy magasabb bérekkel próbálják megszerezni a munkásokat.
Ha viszont azt nézzük, hogy az álláskeresők aránya mennyivel változott az elmúlt hét évben az egyes vármegyékben, akkor megint csaknem mozdulatlanságot látunk. A legnagyobb növekedés Budapesten volt, de ott is csak 0,59 százalékpontos, a legnagyobb csökkenést pedig Szabolcs-Szatmár-Beregben mérték (-1,94 százalékpontot), az összes többi vármegyében nullához közeli a változás.
Ezt a becsontosodást és kifulladást erősíti a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) legutóbbi, 2025-ben felvett, de a 2026-os céges várakozásokat vizsgáló munkaerőpiaci felmérése is. E szerint idén a cégeknek mindössze 1-2 százaléka tervez változtatni a szakképzetlen fizikai dolgozók létszámán (kiléptetéssel vagy felvétellel). A tanulmány szerint a munkaerőpiaci kereslet éles minőségi átrendeződése figyelhető meg, mert
a vállalatok a szakképzett és diplomás munkaerőt keresik, míg a szakképzetlen fizikai dolgozók iránti igény már csökken.
Munkaerőhiány az iparban most már egyértelműen a szakképzett fizikai dolgozóknál van, az viszont elég nagy és országszerte jellemző.
A fizikai dolgozók bére a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató és tanácsadó saját adatai szerint egyébként 2023 végéig még nagyobb ütemben emelkedett, mint a KSH szerinti országos átlag (amelyben mindenki benne van képzettségtől és ágazattól függetlenül). Ekkor azonban fordult a kocka, és 2024-től a fizikai dolgozók már nem kapnak akkora béremeléseket, mint az országos átlag, rendre lemaradnak attól legalább 2-3 százalékponttal.
„A recesszióban kimerültek a cégek, és a fizikai dolgozók számára sem lett már annyira nyerő a piac, nem voltak igazán nagy létszámigények, megindultak a leépítések, és ez a bérváltozások ütemének visszaesésében is meglátszik” – mondja Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója.
Nem találkozik a kereslet és a kínálat
A fizikai munkások bérének dinamikus növekedési kilátásait rontja, hogy a szakképzetlen munkaerő kínálatát a GVI felmérése szerint már nem érzik nagy problémának a hazai vállalatok. Érettségizett szakképzetlen munkaerőből csak a cégek 4 százaléka, érettségi nélküliekből pedig 8 százaléka érez hiányt.
Érdekes mellékszál egyébként, hogy hallottunk olyan nagy gyárról, ahova betanított munkára is csak érettségivel lehet jelentkezni – ez önmagában elgondolkodtató képet fest a magyar oktatási rendszer munkaerőpiaci megítéléséről.
A minimálbér folyamatos emelésének van még olyan értelemben felhajtóereje, hogy a munkaadók egy része – ha van verseny a helyi munkásokért – igyekszik bizonyos szinttel a minimálbér feletti bért kínálni, mert annak a cégnek nincs igazán jó híre, amely csak a minimumot adja. Így viszont a minimálbér emelése a belépő szintű fizetések megemelésére készteti a munkaadókat.
Ha azonban a legalacsonyabb bérek emelkednek, akkor közelebb kerülnek az egy szinttel feljebb lévőkhöz, a csökkenő különbség feszültséget okozhat, vagyis a magasabb bérszintet is feljebb kell tolni.
A statisztikák ugyanakkor sok szempontból nem adnak pontos képet a munkaerőpiac szerkezeti aránytalanságairól, az valójában sokkal összetettebb. A számok mögött ugyanis gyakran nem látszik, hogy egy adott régióban a cégek igényei mennyire (nem) találkoznak a munkavállalók képzettségével vagy kompetenciáival. Ez egy ideje többnyire már abban a formában jelentkezik, hogy
a munkára jelentkezőt nem tartja alkalmasnak a munkaadó még a szakképzetlen munkakörökre sem.
Így ezek a munkakeresők hiába jelennek meg a statisztikában, a valóságban nincsenek benne a potenciális helyi munkaerő-tartalékban.
Nem akarnak vagy tudnak költözni
Régóta ismert és nem megoldott probléma a mobilitás hiánya is, az ország keleti feléből átköltözni a nyugatiba nem egyszerű. Például egy Békés megyei házat már eladni is nehézkes lehet (az ingatlanok iránt alacsony a kereslet), de ha sikerül is, az árából az ország nyugati vármegyéiben sokkal kisebb ingatlant lehet csak venni. Ha pedig albérletet kell fizetni, akkor annak a költsége el is viheti a fizetésben elérhető prémiumot.
A helyzet egyébként nagyon hasonló a külföldi munkavállaláshoz, csakhogy ott az elérhető fizetések annyival magasabbak, hogy még növekvő költségek mellett is megérheti a váltás. Országon belül viszont jelenleg körülbelül havi bruttó 150 ezer forint lehet a maximális előrelépés.
Ezért lett mára nem is olyan ritka, hogy a cégek komplett, modern lakhatási körülményeket is díjmentesen kínálnak az országon belül költözni hajlandó munkavállalóknak. Ugyanakkor az ország nyugati felébe átköltöző, a mobilitás iránt fogékonnyá váló munkavállalók dobbantónak is használhatják a lehetőséget, és idővel külföldre mehetnek. A kivándorlás a szakértők szerint ma már mégis kevésbé jellemző, mert akiben megvolt az elszántság, az már elment. A lehetőséget inkább csak a munkaerőpiacra újonnan belépő fiatalok mérlegelik.
Van azonban két további jellemző probléma is, amiről indokolatlanul kevés szó esik.
A szakértők szerint a feketemunka ma is virágzik,
mert egyrészt jobban fizet, mint a gyári, másrészt jelentős igény is van rá: sokan azért választják, mert tele vannak kifizetetlen tartozással és kötelezettséggel, amit a fizetésükből azonnal levonnának, ha beállnának egy gyárba dolgozni. Az aprófalvas, elmaradottabb térségekben tipikus ez az élethelyzet, ezért a munkaerő egy része ott egyáltalán nem mobilizálható, és még az álláskeresési statisztikákban sem jelenik meg.
Képzéssel sokat lehetne nyerni
A másik fő probléma, hogy a munkavállalók elenyésző része képzi magát. Nógrádi József azt mondja, alig 5 százalék vesz részt képzéseken, míg a nyugati országokban ez az arány 40 százalék körül van. Pedig ahogy a fenti számok is mutatják, a magyar iparnak most már nem betanított munkásokra, hanem szakmunkásokra lenne nagy szüksége, és ennek kielégítésére a felnőttképzésen is nagyot kellene lendíteni.
A szakipari fizikai munkásoktól a betanítottak bére sok esetben 40-50 százalékkal marad el, egy bruttó 600 ezer forintot kereső villanyszerelő mellett a segéd 350 ezer forintért dolgozik. Ha kitanulná a szakmát, akkor a duplájára emelhetné a keresetét, és ha még költözni is hajlandó lenne, akkor további 50 százalékkal növelhetné a jövedelmét. Ez nemcsak egyéni, de országos szinten is nagy előrelépés lenne, hiszen a közepes fejlettség csapdájába került magyar gazdaságnak pont arra lenne szüksége, hogy magasabb hozzáadott értéket termeljenek a dolgozók.
A fizikai szakdolgozóknál is hasonló a helyzet, őket is a továbbképzés felé lenne érdemes terelni, mert ha valaki szerez egy technikusi végzettséget vagy villanyszerelőből energetikusnak, esetleg villamosmérnöknek képzik át, akkor havi egymillió forint fölé emelheti a jövedelmét – mondja Nógrádi József.
