Úgy nőtt az orvoshiány Budapesten, hogy közben csökkent a népesség

Úgy nőtt az orvoshiány Budapesten, hogy közben csökkent a népesség
Felnőtt háziorvosi ügyelet és rendelő Budapesten a X. kerületben, 2022-ben – Fotó: Róka László / MTI
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma úgy nőtt jelentősen Budapesten 2018 és 2024 között, hogy közben a főváros lakossága is csökkent – derül ki a „Mennyire okos Budapest? 2025” című jelentésből.

  • Hét százalékkal emelkedett hat év alatt ez a mutató, 2024-re körülbelül 100 fővel több lakos jutott egy háziorvosra 2018-hoz képest.
  • 2018-ban a fővárosban 911 háziorvos és 290 házi gyermekorvos dolgozott, 2024-re azonban számuk 830-ra, illetve 265-re esett vissza. Budapest népessége eközben 1,723-ról 1,686 millió főre csökkent.
  • 2014 és 2023 között országosan 96-ról 92,7 százalékra csökkent a háziorvosi körzetbe bejelentkezettek aránya: ennek több oka is lehet – írtuk a témával részletesebben foglalkozó januári cikkünkben –, és ezek közül az egyik az országos szintű háziorvoshiány.

Kövess minket Facebookon is!