Aranyba fektetve is meg lehet úszni a megtakarításokat terhelő új adót

2023. június 2. – 19:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az olyan fizikai befektetéseken realizált nyereséget, mint az arany, továbbra is csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség illeti.

Az állampapír-vásárlás mellett más lehetőségek irányába is terelheti a kamatok és hozamok után fizetendő közterhek emelkedése a befektetőket. A 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) hatálya alól kimaradnak például a fizikai, ingóság birtoklásával járó befektetések.

Miért fontos ez? Az egyik legrégebbi befektetési formaként számon tartott arany és ezüst vásárlása is ebbe a körbe tartozik többek között.

  • Hiába nevezik befektetési arany- vagy ezüsttömbnek ezeket a termékeket, ingóságokról van szó, nem pénzügyi eszközökről. Az érmékre, rudakra így egyelőre nem vonatkozik a megemelt adó” – mondta el a G7-nek Juhász Kristóf, a Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője.
  • Továbbra is 15 százalék személyi jövedelemadó terheli a fizikai arany- (vagy ezüst-, platina-, palládium-) befektetéseken elért nyereséget a cég elemzése szerint. Az úgynevezett papíraranyon (például a nemesfémhez kötődő befektetési alapokon) elért nyereség után is a 15 százalékos szja fizetendő.
Tágabb kontextus:

válságos helyzetekben megnő az arany iránti érdeklődés, amit tavaly az orosz-ukrán háború kitörése, három éve a koronavírus-járvány kezdete is megmutatott.

  • Mostanra megnyugodott az aranypiac, nyári csend van, ám ezt megelőzően az eladások fokozódását tapasztaltuk, ami a recesszió előszele. Az aranypiaci tendenciák jó egy-másfél évre előre jelezhetik a válságokat” – tette hozzá Juhász Kristóf.

Mi következik?

Az állami befolyás a megtakarítási piacon a nemtetszés mellett aggodalmakat is kiválthat. Ezekhez társulhatnak a költségvetés aktuális problémái és akár a magán-nyugdíjpénztárakban félretett pénzek államosításának emléke, amelyek az intézményrendszer számára kevésbé látható megtakarítási formák felé terelhetnek embereket.

Cikkünk első változatában tévesen közöltük a papírarany adókulcsát illető változást, a tévedésért elnézést kérünk.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Kapcsolódó
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?
Kapcsolódó
Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?
Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?

Olyan rossz állapotban van a magyar költségvetés, hogy az már a befektetőknek is kezd feltűnni
Kapcsolódó
Olyan rossz állapotban van a magyar költségvetés, hogy az már a befektetőknek is kezd feltűnni
A rezsicsökkentés, az egykulcsos jövedelemadó és a gazdasági növekedés beáldozása is felmerül a költségvetés egyensúlyának megőrzésére vonatkozó lehetőségek között.

Vágólapra másolva
Kövess minket Facebookon is!