Ha nem fociznék, már rég halott lennék

2023. május 20. – 22:37

Ha nem fociznék, már rég halott lennék
Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Nem gyakran látni olyat, hogy valaki 70 éves kora felett aktívan sportol. Sok ember életének ebben a szakaszában már „megelégszik” a kerti munkával vagy a boltba, templomba való sétával is, és nem kíván sokkal több megterhelő testmozgást. Nomura Mucuhiko és 80 év felettiekből álló futballcsapata azonban szembemegy ezzel.

Az elöregedő korfájú Japánban amúgy is kifejezetten aktív életet élnek az egészen idős emberek is, de az utóbbi időben egyre többen vágnak bele 70-80 évesen a sportolásba. Egy ilyen idősekből álló focicsapatot mutat be a Reuters fotósorozata.

A 83 éves Nomura Mucuhiko nyújt a csapattagjaival – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A 83 éves Nomura Mucuhiko nyújt a csapattagjaival – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Nomura Mucuhiko már a középiskola alatt kiemelkedő sportteljesítményt nyújtott. Későbbi futballkarrierje 18 világbajnokságot, pontosabban 70 évet ölelt fel. A korábbi japán válogatott, ezüstérmes játékos most a tokiói „Soccer For Life” (SFL) liga vadonatúj, 80 év feletti divíziójának tagja, amely ebben a hónapban játszotta első mérkőzését.

„Amikor gyerek voltam, az ötvenes és hatvanas éveikben járó férfiakat »nagypapáknak« tartották. Most pedig mindannyian még mindig a nyolcvanas éveinkben járunk. Ez megdöbbentő”

– mondta egy februári, szezon előtti edzőmeccs után a 83 éves Nomura, aki több amatőr csapat tagja. És még nem is ő a legidősebb játékos, hanem a liga egyik csapatának kapusa, Siozava Singo, aki 93 éves.

A Nomuráról szóló cikkeket felesége, Dzsunko gyűjtötte össze egy albumba. A cipőt Nomura 1972-ben viselte, amikor csapata megnyerte a japán labdarúgó-bajnokságot – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters A Nomuráról szóló cikkeket felesége, Dzsunko gyűjtötte össze egy albumba. A cipőt Nomura 1972-ben viselte, amikor csapata megnyerte a japán labdarúgó-bajnokságot – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A Nomuráról szóló cikkeket felesége, Dzsunko gyűjtötte össze egy albumba. A cipőt Nomura 1972-ben viselte, amikor csapata megnyerte a japán labdarúgó-bajnokságot – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

„Szerintem a foci a legjobb dolog az egészségének” – mondja Nomura felesége, Dzsunko, aki évekig követte a férje focistakarrierjét, és megőrizte a róla szóló újságcikkeket is. A pár a mostani japán válogatott meccseit is együtt nézi. Dzsunko tisztában van a futball esetleges veszélyeivel, mégsem fél, hogy a férje esetleg lesérül. Csak Nomura magas vérnyomása miatt aggódik néha, amiről a statisztikákat ő vezeti egy füzetbe, az étkezésekkel együtt. „Szereti a húst, ezért próbálom rávenni, hogy zöldségeket egyen” – mondta férjéről, aki háromszor nyert országos bajnokságot az elmúlt években.

Nomura és felesége együtt néznek egy meccset, amelyen a japán válogatott Kolumbia ellen játszik – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Nomura és felesége együtt néznek egy meccset, amelyen a japán válogatott Kolumbia ellen játszik – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

A kivételesen magas átlagéletkor és a nagyon alacsony gyerekvállalási kedv következtében Japán a világ egyik leggyorsabban öregedő társadalma.

Az átlagéletkor egyre magasabb, a 65 éves és idősebb emberek a 126 milliós lakosság közel harmadát teszik ki, és a várható élettartam, amely most 85 év, a világ legmagasabbjai közé tartozik.

Az elöregedő társadalmak egyik nagy problémája, hogy az időseket általában a jóval kevesebb dolgozó felnőtt és az egyre kevesebb emberből álló középkorú, aktív korosztály kénytelen eltartani, miközben nagyon nagy a munkaerőhiány. A japán kormány 2021-ben 65-ről 70 évre emelte a kötelező nyugdíjkorhatárt, de elemzők szerint így is 6,44 millió munkavállaló hiányzik majd a piacról 2030-ra.

A Fehér medvék csapat kapusa a 93 éves Siozava Singo – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A Fehér medvék csapat kapusa a 93 éves Siozava Singo – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Látszatmegoldás, hogy a 70 év felettiek mintegy ötöde dolgozik, és a kormány is arra ösztönzi az embereket, hogy minél tovább végezzenek munkát. Így az országban mindennapos látvánnyá váltak a 70 éves biztonsági őrök, recepciósok, idősgondozók és bolti eladók. A japán kabinetiroda éves jelentése szerint a 60–69 évesek hetven, a 70 évesek és idősebbek közel ötven százaléka dolgozik, önkénteskedik, vagy „űz valamilyen hobbit”. Ilyen lehet a sport, azon belül is a foci.

„Azt hiszem, a 0–80-as liga megalakulása azt tükrözi, amit a japán társadalomban látunk, ahol az idősebb demográfiai réteg így is aktív lehet” – mondta Ito Jutaka, az SFL liga főtitkára. Tokióban csak két évtizeddel ezelőtt hoztak létre egy osztályt a 0–60 éves korosztály számára. Ezt követte 2012-ben a 0–70-es divízió, majd öt évvel később a 0–75-ös kategória. Ilyen ütemben a 0–80 csak idő kérdése volt.

Siozava Singo matekpéldákkal és az irodájában való kocogással tartja magát frissen szellemileg és fizikailag – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters Siozava Singo matekpéldákkal és az irodájában való kocogással tartja magát frissen szellemileg és fizikailag – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Siozava Singo matekpéldákkal és az irodájában való kocogással tartja magát frissen szellemileg és fizikailag – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Nomura korábbi válogatott focistaként egy átlagos japánhoz képest is előnyben van, hiszen számára nem ismeretlen a sport, és 83 évesen még nem is a liga legöregebbjei közé tartozik. A nála 10 évvel idősebb Siozava példáját véve akár még tíz évet is eltölthet a pályán.

„Ha nem fociztam volna, már rég halott lennék”

– mondta a Fehér Medvék csapat kapusa, Siozava Singo. A férfi korábban versenyautó-mérnök volt, de még ma is bejár az irodájába, ahol időnként fel-alá szaladgál, edzésképpen. Szellemileg is próbál aktív maradni azzal, hogy régi egyiptomi matekfeladványokat old meg, ugyanakkor Siozava szerint a sport vette rá arra, hogy leszokjon a dohányzásról, és segítette a felépülését a gerincferdülésből is.

Siozava megbeszéli a csapattársaival, hogy ki milyen pozícióban játszik – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Siozava megbeszéli a csapattársaival, hogy ki milyen pozícióban játszik – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Nomura rendezgeti a Vörös csillag csapat mezeit – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Nomura rendezgeti a Vörös csillag csapat mezeit – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

A japánok magas várható élettartamának egyik kulcsa a jó egészségügyi ellátás. E mellé jön az egészséges japán konyha, aminek hála nagyon alacsony a túlsúlyosak aránya. A munkavállalók egészségére sokszor még a vállalatok is külön hangsúlyt helyeznek például azzal, hogy közös reggeli tornát szerveznek a dolgozóiknak. A japánok között emiatt kevésbé gyakoriak a szív- és érrendszeri megbetegedések, és az időskori cukorbetegség is – bár ebben a genetika is szerepet játszik.

A BBC cikke szerint azonban nemcsak az életmódban rejlik a japánok „méltósággal való megöregedésének” kulcsa, hanem a rájuk jellemző versenyszellemben is. E szerint a japán idősek nagyon igyekeznek, hogy saját magukkal is felvegyék a harcot, és minél kevésbé legyenek mások terhére. Ezért is maradnak sokan a munkaerőpiacon évtizedekkel a nyugdíjkorhatár elérése után.

Szertartásosan kezdődött el az idősek ligájának meccse – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Szertartásosan kezdődött el az idősek ligájának meccse – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

A versenyszerű sport, például a labdarúgás, egykor tiltott területnek számított az idősek számára az országban, de a viszonylag egészséges idősek feszegetik az öregedés határait. „Úgy gondolom, hogy a 0–80-as szakosztály megalakulása azt tükrözi, amit a japán társadalomban látunk, ahol az idős demográfiai korosztály ilyen aktív lehet” – mondta Ito Jutaka, az SFL liga főtitkára.

„Ha lehetséges, akkor természetesen százéves koromig ezt akarom csinálni” – mondja Nomura.

Az edző táblán mutatja be a csapat tagjainak a pozíciókat – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Az edző táblán mutatja be a csapat tagjainak a pozíciókat – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A Vörös Csillag csapat egyik tagja a Fehér Medvék csapat tagjával küzd a pályán – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A Vörös Csillag csapat egyik tagja a Fehér Medvék csapat tagjával küzd a pályán – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A Vörös Csillag csapat tagja elesett játék közben, egy csapattársa pedig nem tudta végigjátszani a félidőt, ki kellett állnia – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters A Vörös Csillag csapat tagja elesett játék közben, egy csapattársa pedig nem tudta végigjátszani a félidőt, ki kellett állnia – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A Vörös Csillag csapat tagja elesett játék közben, egy csapattársa pedig nem tudta végigjátszani a félidőt, ki kellett állnia – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Ugyanakkor bármilyen jó állapotban vannak is a korukhoz képest a focicsapat tagjai, azért ők sem „szuperhőspapik”, hiszen a csapat átlagéletkora nyolcvanhárom és fél év. A játékosok legutolsó meccsükön időnként botladozva játszottak, nem tudták elrúgni egymásnak elég messzire a labdát, és egy 89 éves játékos, aki kifulladt, körülbelül 10 perc után cserét kért. Persze a meccs keretei is az idősek teherbírásához vannak igazítva, egy félidő csak 15 perc.

Két félidő között iszik az egyik Vörös csillag-csapattag – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Két félidő között iszik az egyik Vörös csillag-csapattag – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Abban azonban az idősebb játékosok sem különböznek a többiektől, hogy a meccs után dobozos sörrel koccintanak a teljesítményükre.

Nomura nem szándékozik lassítani, hétvégente a lányával és az unokájával is rúgja a labdát, trükköket tanít nekik, és igyekszik még jobban megszerettetni velük a játékot. „Néha elmegyek megnézni az idősebbek játékát, és ettől úgy érzem, hogy nekem is keményen kell dolgoznom – mondta 48 éves lánya, Juriko. – Nagyon csodálom őt. Remélem, olyan leszek, mint apám, és idősebb koromban is folytatom a játékot.”

Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kedvenceink