A következő Putyin még ijesztőbb lehet, mint a mostani – Grúziában kezdenek új életet az orosz zenészek

2023. február 18. – 20:49

A következő Putyin még ijesztőbb lehet, mint a mostani – Grúziában kezdenek új életet az orosz zenészek
Egy zenész klarinéton játszik a tbiliszi oroszokból álló zenekar próbája előtt – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptember végén részleges mozgósítást hirdetett Oroszországban, rengeteg fiatal hagyta el az országot. Köztük rengeteg zenész is, akik most külföldre vitték mindazt a művészeti értéket is, amit képviselnek. Egyesek a politikai helyzet miatt hagyták el a hazájukat, és vannak, akik talán már soha nem is térnek vissza.

A 29 éves Alekszej Antropov szeptemberig a moszkvai Orosz Filharmonikusok nagybőgőse volt. Miután azonban Vlagyimir Putyin elnök elrendelte Oroszország első mozgósítását a második világháború óta, Antropov a szomszédos Grúziába menekült, a fővárosban bérel lakást, és szállodai recepciósként dolgozik.

A klasszikus zenész egyike annak a sok százezer orosznak, akik elhagyták az országot, mert nem akarták, hogy behívják őket egy olyan háborúba, amellyel nem értenek egyet – őt és sorstársait követi végig a Reuters képsorozata.

Alekszej Antropov a barátaival beszélget a nemrég kibérelt új lakásában, Grúzia fővárosában. – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Alekszej Antropov a barátaival beszélget a nemrég kibérelt új lakásában, Grúzia fővárosában. – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Putyin szeptember végén jelentette be, hogy részleges mozgósításokat rendel el Oroszországban, amellyel nagyjából 300 ezer embert sorozhattak be. A rendelet elég népszerűtlennek bizonyult, felgyújtott toborzóirodák, menekülő tömegek és tüntetések kísérték a mozgósítást. Az eladott repülőjegyek száma 27 százalékkal nőtt októberben az előző évek adataihoz képest, közvetlenül a bejelentések után – írja a Reuters.

Október 4-én a Forbes Russia egy Kreml-forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy akár 700 ezren is elhagyhatták az országot, amióta Putyin elrendelte a mozgósítást. Ezt az orosz kormány akkor tagadta. A független Novaja Gazeta nagyjából 260 ezer emberre tette a kivándorlók számát októberben, egy hónappal a rendelet bejelentése után.

Az adatok alapján a kivándorlók egy része Kazahsztánba megy, ahová oroszok útlevél és vízum nélkül is beutazhatnak. A másik népszerű úticél a grúz főváros, Tbiliszi volt, mivel szárazföldön is megközelíthető, viszonylag könnyen lehet ki- és beutazni, vízum ide sem kell, és szoros kulturális kapcsolatban áll Oroszországgal. Ezért is költözött ide Antropovhoz hasonlóan sok más orosz is.

Első próbáját tartja az az orosz zenészekből álló zenekar, amelyet a 29 éves Alekszej Antropov próbál felépíteni a grúziai Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Első próbáját tartja az az orosz zenészekből álló zenekar, amelyet a 29 éves Alekszej Antropov próbál felépíteni a grúziai Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Annak ellenére, hogy most nem a szakmájában dolgozik, igyekszik életben tartani a zene iránti szenvedélyét. „Most nincs zenekarom. Ezért most építem fel a sajátomat” – mondta Antropov a Reutersnek.

A fiatal bőgős összegyűjtött néhány hozzá hasonló orosz zenészt, és most gyakorolnak, hogy később fellépjenek Tbilisziben és esetleg Jerevánban, a szomszédos Örményország fővárosában.

A december végi első próbára, amelyet egy Tbiliszi központjában lévő épület bérelt pincéjében tartottak, Antropov egy rakás olcsó műanyag széket vásárolt, hogy a résztvevők leülhessenek.

Jobbra a 22 éves Antropov pózol a bőgőjével egy moszkvai parkban, 2016-ban. Balra a VerkhnIy Lars ellenőrző pontnál szelfizik – Fotó: Alexei Antropov / Reuters Jobbra a 22 éves Antropov pózol a bőgőjével egy moszkvai parkban, 2016-ban. Balra a VerkhnIy Lars ellenőrző pontnál szelfizik – Fotó: Alexei Antropov / Reuters
Jobbra a 22 éves Antropov pózol a bőgőjével egy moszkvai parkban, 2016-ban. Balra a VerkhnIy Lars ellenőrző pontnál szelfizik – Fotó: Alexei Antropov / Reuters

„A határig vidéki utakon, rendőröket megvesztegetve vezettek minket, majd több mint 10 kilométert gyalogoltunk fel egy hegyre” – mondta Antropov. A fiatal férfi a mozgósításról szóló bejelentés után néhány nappal már az orosz–grúz határnál volt, de összesen három napig tartott átlépni a határt Verhnij Larsznál, mert olyan hosszú sorokban álltak az Oroszországból távozni akarók.

Grúzia belügyminisztériuma szerint szeptember 21–29. között 68 887 orosz érkezett, míg 45 624 távozott. Arról nincsenek adatok, hogy innen harmadik országokba hányan mentek tovább, de az Európába érkező oroszok száma is nagyjából 30 százalékkal ugrott meg egy hónap alatt. A legtöbben Finnországnál léptek be az Európai Unió területére.

Az EU-ba érkező oroszok többsége már rendelkezett tartózkodási engedéllyel vagy vízummal, míg mások kettős állampolgársággal – jelezte októberben a Frontex. Ugyanakkor nem tartott sokáig az oroszok EU-ba való beáramlása: Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország szeptember 19-én kezdte el visszautasítani az EU bármelyik schengeni országa által kiadott turistavízummal rendelkező oroszokat. Finnország szeptember 30-án követte a példát. Franciaország jelezte, hogy szigorúbban járnak majd el a vízumkérelmek elbírálásakor.

Antropov az első szállásán, egy hostelben eszi az ebédjét – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Antropov az első szállásán, egy hostelben eszi az ebédjét – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Alekszej Antropov Tbiliszi kilátásában gyönyörködik – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Alekszej Antropov Tbiliszi kilátásában gyönyörködik – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Antropov kezdetben egy olcsó hostelben lakott Tbiliszi külvárosában, majd egy barátjával átköltözött egy lakásba, mindössze egy hátizsáknyi ruhával és értékkel. A zenész közben munkát is vállalt, és reméli, hogy egy nap lakást vehet majd Tbilisziben. „Szükségem van egy otthonra – egy helyre, ahová visszatérhetek. És remélem, hogy Tbiliszi ilyen otthonná válik számomra. Ez egy gyönyörű város.”

A fiatal zenész épp egy szobát készít elő a munkahelyén – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
A fiatal zenész épp egy szobát készít elő a munkahelyén – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Putyin a háború kezdete után néhány hónappal már söpredéknek és árulóknak nevezte a külföldön élő oroszokat. Eleve sok családi és baráti kapcsolat megszakadhatott a háború megosztó témája miatt, amin csak súlyosbíthat az, ha valaki el is hagyja emiatt az országot.

Nem meglepő, hogy Antropov belátható időn belül nem is szándékozik visszatérni Oroszországba, még akkor sem, ha a politikai vezetés megváltozik.

„A következő orosz Putyin még ijesztőbb lehet, mint a mostani”

– mondta egy helyi grúz kávézóban ülve.

Antorpov egy hátzsákkal költözködik át új lakásába a hostelből – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Antorpov egy hátzsákkal költözködik át új lakásába a hostelből – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Grigorij Dobrinyin, az orosz SBPCh zenekar dobosa – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Grigorij Dobrinyin, az orosz SBPCh zenekar dobosa – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Grigorij Dobrinyin az orosz SBPCh zenekar dobosa. Miután kitört a háború ő is Grúziába távozott, mindössze egy bőröndnyi holmit és két kalapot vitt magával, amelyeket korábban a koncerteken viselt.

Az SBPCh továbbra is aktív – igaz, kisebb létszámmal. Közben Dobrinyin ideje nagy részét a Practica nevű tbiliszi próbateremben tölti, amelyet a szervezők grúziai és külföldi zenészek találkozóhelyeként alakítottak ki. Dobrinyin közben dobolást is tanít.

„Nem tartom a tanítást visszalépésnek számomra. A tanítás és a zenekarban való szerepem egyszerűen különböző dolgok, nem lehet összehasonlítani őket. De hogy őszinte legyek, nagyon hiányoznak a fellépések és a koncertek. Ez nagy veszteség számomra.”

Dobrynin könyveket nézeget egy utcai árusnál Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters Dobrynin könyveket nézeget egy utcai árusnál Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Dobrynin könyveket nézeget egy utcai árusnál Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

A 22 éves Anasztaszija Ivanova, a Grecska néven is ismert orosz énekesnő szintén elhagyta Oroszországot 2022 tavaszán. Bár koncertezett az elmúlt hónapokban, a kivándorlása óta nem léphetett fel hazájában, szerinte azért, mert „feketelistára” került a háborúval szembeni kiállása miatt.

Anasztaszija Ivanova, a Grecska néven is ismert orosz énekesnő, Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Anasztaszija Ivanova, a Grecska néven is ismert orosz énekesnő, Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Ivanova koncertjén önkéntesek gyűjtik az adományt az ukrán menekültek megsegítésére – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Ivanova koncertjén önkéntesek gyűjtik az adományt az ukrán menekültek megsegítésére – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Ivanova 2014-ben Ukrajnában is fellépett, nem sokkal azután, hogy Oroszország annektálta a Krím félszigetet. „Nagyon szívélyesen fogadott az ukrán közönség” – mondta. Az énekesnő most már Grúziában is fellép. A Tbilisziben tartott koncertjén önkéntesek adományt gyűjtöttek az ukrán menekültek megsegítésére.

Anasztaszija Ivanova koncertezik Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Anasztaszija Ivanova koncertezik Tbilisziben – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Fiatal nő nézi a közönség soraiból Ivanova koncertjét – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Fiatal nő nézi a közönség soraiból Ivanova koncertjét – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Kapcsolódó