Tíz éven keresztül figyeltek minket a camera obscurái, mégsem készült rólunk fotó

Egyed Péter szabadúszó fotós tizenegy képét állították ki a Főfotó Galériában a Napnapló című a kiállításon. Fotói a főváros egyes pontjait örökítik meg nem hétköznapi technikával, a fotók ugyanis camera obscurával, azaz lyukkamerával készültek.

A camera obscura több évszázados találmány, és a lényege leegyszerűsítve annyi, hogy egy lesötétített dobozba csak egy egészen apró lyukon keresztül jut be a fény, ami kirajzolja a külvilágot a dobozban lévő fényérzékeny anyagra, ami ebben az esetben fotópapír. A nem mindennapi technika mellé hozzáadódik még a hosszú expozíciós idő is, Egyed Péter fotói ugyanis fél éven át készültek az elektromos kapcsolódódoboznak álcázott lyukkamerákban. Kisebb-nagyobb szünetekkel tíz éve helyezett ki lyukkamerákat Budapesten.

A hosszú exponálás nem új keletű, már a 80-as, 90-es években elkezdtek vele kísérletezni, és vannak, akik egészen magas szinten űzik a hosszú exponálás művészetét. Egyed Péter például egy német fotósról, Michael Weselyről beszélt, aki sokkal komolyabb eszközökkel és objektívvel dolgozik, színes fotókat készít, és kameráit akár évekre is kint hagyja.

Egyed a kiállított fotóiról azt mondta, hogy egyelőre kísérleti jellegűek, szeretne még ezzel a technikával foglalkozni és csiszolni a módszerein. A fotókat körbejárva önkéntelenül is elkezdünk azon gondolkodni, hogy hol is készülhetett a kép, vajon hol volt a kamera, vajon én is jártam-e arra, és az is lehet, hogy egyszer még farkasszemet is néztem Egyed Péter camera obscurájával. Fotóin a főváros lakói nem látszanak, hiába látunk sportpályát, forgalmas csomópontot vagy a Flórián téri 3000 fős faluházat, elmarad az emberi forgatag, a fotókon csupán az ember alkotta urbánus környezet, utcák és épületek láthatók. Talán az emberhiány és a monokróm hatás miatt mondják a képeire, hogy melankolikusak, miközben a melankolikus sötétséggel ellentétben a képek megszületéséhez napfényre volt szükség. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a fotókon feltűnő, sokszor felhőknek hitt csíkok, amik valójában a nap útját ábrázolják az égbolton. Egyed Péter fotói a nyári napforduló (június 21.) és a téli napforduló (december 21.) között készülnek.

Pontos paraméterek szerint készítette a lyukkameráit, amik lényegében fadobozok. A dobozokat szürkére festette, hogy elektromos kapcsolódódoboznak álcázva könnyedén olvadjanak bele a városi környezetbe. A lyukkamerák kihelyezése sem volt egyszerű feladat, hiszen nem minden fa volt megfelelő, nem minden villanyoszlop volt jó helyen, és nem volt mindenhol egy ismerősnek erkélye. Volt, hogy többször kellett módosítani a koncepcióján, hogy hova is rögzítse a kamerát. Minden dobozon hagyott egy cetlit is, amin röviden üzent minden kíváncsiskodóknak, hogy valójában mi is ez, és lehetőleg hagyják békében dolgozni a kamerákat. Ennek ellenére sem érte meg minden kamerája a projekt végét, mesélte, hogy volt olyan is, hogy kivágták azt a fát, amin az ő kamerája volt. Egyed Péter a fadobozos megoldást választotta, sokan azonban egyszerű sörösdobozokból fabrikálnak lyukkamerákat.

Egyik kedvenc fotója az, aminek a közepén homályosan körvonalazódik a régi Ganz-gyár, amit a kép készítése közben lebontottak, mögötte pedig feltűnik a Mammut épülete. Talán ezen a fotón jön át leginkább, hogy a lyukkamerás megoldás és a hosszú exponálási idő hány réteget és ezáltal hány értelmezést is ad egy-egy fotónak. „Szeretem a fotóknak ezt a sokrétegűségét, én magam sem szeretem túlértelmezni vagy megmondani, hogy mit is látunk a képen.”