Hogyan rázódjunk vissza a hétköznapokba a vakáció után?

2024. szeptember 1. – 14:35

Hogyan rázódjunk vissza a hétköznapokba a vakáció után?
Illusztráció: Török Virág / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A szeptember elseje hasonlóan mágikus nap, mint az év első napja. Az ősz első napján még akkor is újra felvesszük a „valóság fonalát”, ha az időjárás még mindig nyárias, a gyerekeknek elkezdődik az iskola, az emberek újult erővel térnek vissza az edzőterembe és új hobbik, akár új munkahely után néznek.

„Egyesek nem is a januárhoz, hanem a szeptemberhez kötik egy új év kezdetét. Ez azzal magyarázható, hogy az iskolában hozzászoktunk ahhoz, hogy az ősz kezdetével indul el ismét a tanév, és ez az élmény annyira belénk ivódhat, hogy felnőttként is gondolhatunk a szeptemberre új kezdetként” – magyarázza Kacsur Adrienn, a Mindset Pszichológia pszichológusa, aki több tanácsot is megosztott azt illetően, hogyan tudunk egyszerűen visszarázódni a mindennapokba a vakáció után.

Nemcsak nyáron érezhetjük jól magunkat, hanem egész évben

A szakértő azt mondja, ősszel megérkezik a lelassulás időszaka is, ami remek alkalom lehet arra, hogy végiggondoljuk, mennyi minden történt velünk az elmúlt hónapokban. „Azt szoktam javasolni, hogy nehézségeink mellett a pozitív érzéseket és eseményeket is naplózzuk, többek között azokat, amik a nyáron történtek velünk. A kellemetlenségeket mindig könnyebben megjegyzi az ember, ezért is fontos a jó dolgokat is elraktározni és feleleveníteni a pozitív pillanatokat. Például összeállíthatunk egy fotóalbumot, egy képes összegzőt az idei nyarunkról, aminek a lapozgatása kellő munícióval és energiával tölthet fel minket azelőtt, hogy belevetnénk magunkat az őszbe” – részletezi Kacsur Adrienn.

Gyermekként sokan élhették meg rosszul a tanévkezdést, szorongva léptek be az osztályterembe azzal a tudattal fejükben, hogy a jó idő és szabadság helyét átveszik a szürke hétköznapok, amikor sok-sok órán át kell görnyedni a tankönyvek és házi feladatok felett. Kacsur Adrienn azt mondja, ezeket a kellemetlen érzéseket a felnőtt életünkben is magunkkal vihetjük, ami miatt

az a gondolat fogalmazódhat meg bennünk, hogy csak nyáron lehetünk igazán boldogok, az év többi részében pedig csak a túlélés a cél.

„Ez a hozzáállás nem ideális, és úgy változtathatunk rajta például, ha összeszedünk három-négy dolgot, amit szeretünk az őszben. Ezzel árnyaljuk azt a fekete-fehér képet, hogy az ősz az a rossz, a nyár pedig a jó, és csak június és augusztus között van lehetőségünk a feltöltődésre.”

A szakértő szerint fontos, hogy a hétköznapokban is tudjunk pihenni, szünetet tartani és megtalálni a módját annak, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. „Létezik egyébként egy lista, az örömteli tevékenységek listája, ahol az autószereléstől kezdve a gyertyaöntésen át az élményfestésig egy csomó opció fel van sorolva, amik közül lehet válogatni. A mentális egészség fenntartásához elengedhetetlen a szabad levegőn töltött idő, ezért is jó eljárni kirándulni. Az új dolgok kipróbálásánál a nyitottság a kulcs, főleg az olyan hobbiknál, mint a sport. Nem biztos, hogy már első alkalommal tetszik majd nekünk a zumba, de ne adjuk fel, lehet, hogy a harmadik-negyedik órára már egészen belejövünk és élvezni fogjuk. Az is lehet, hogy az oktató nem szimpatikus, de akkor beiratkozhatunk egy másik csoportba is. Hajlamosak vagyunk korán ítéletet hozni és kizárni valamit az életünkből, pedig lehet, hogy nekünk való, csak újabb esélyt kell neki adni vagy másképpen közelíteni hozzá.”

Az ötperces szabály

Az ősz beköszöntével kitűzhetünk új célokat is, elhatározhatjuk, hogy mostantól igazán odatesszük magunkat a munkahelyünkön, elolvasunk öt könyvet szilveszterig és mellette lefutjuk a félmaratont – és a többi. A pszichológus szerint a céljaink kitalálásában mankót nyújthat egy módszer, a SMART, ami segíthet a realitás talaján maradni a tervezés közben.

Az angol betűszó szerint a következőket kell figyelembe venni, ha valami új dologba akarunk belevágni. Legyen az egy specifikus dolog, ami mérhető, elérhető, releváns és időben behatárolt. „Észszerű tervvel álljunk elő, ne azzal, hogy feltaláljuk a rák ellenszerét, ha közben nincsenek meg hozzá a képességeink. Emellett tanácsos időbeli határokat is szabni a céljainknak. Például egy könyvet hány hét alatt szeretnénk elolvasni.

Beoszthatjuk, hogy a hét melyik napján, mikor és mennyi időt tudunk az olvasásra szánni és ehhez próbáljuk meg tartani magunkat. Szintén fontos, hogy itt is teljesíthető elvárásokat fogalmazzunk meg magunknak. Ne nyomasszuk magunkat azzal, hogy egy hétvége alatt végigolvassunk egy 600 oldalas regényt.

Adjunk magunknak elegendő időt a céljaink megvalósítására, akár egy kicsivel többet is. Inkább örüljünk annak, hogy hamarabb elértünk valamit, mint bosszankodjunk azon, hogy nem sikerült. Úgy gondolom, hogy valamire dedikáltan időt szánni hatékony módszer. Még a naptárunkban is feljegyezhetjük külön, hogy a hétvége melyik részét vagy melyik hétköznap délutánunkat fordítjuk minden héten azokra a pluszprojektekre és hobbikra, amiket szeretünk.”

Na jó, ezt leírni könnyű, de mi a helyzet a halogatókkal, akik szeretnek mindent az utolsó utáni pillanatra hagyni és addig tologatni a feladataikat, ameddig csak lehet – vagy még azután is. Kacsur Adrienn szerint ezt az ördögi kört az úgynevezett ötperces szabály segíthet megtörni.

„A lényege az, hogy legalább napi öt percet foglalkozzunk egy adott dologgal, legyen szó takarításról, olvasásról vagy testmozgásról.

Beállíthatunk stoppert is, ami az idő letelte után csipog, és akkor abba is hagyhatjuk azt, amit épp csinálunk. Ez egy hasznos technika lehet arra, ha nehezen állunk neki például a takarításnak. Lehet, hogy csak öt percet foglalkozunk vele, de legalább nem úgy telik egy újabb nap, hogy továbbra is csak halogatjuk.”

A tennivalók mellett vezessünk listát arról is, mennyi mindent tudtunk le aznap

Végül, de nem utolsó sorban, ejtsük néhány szót a pozitív megerősítésről is. „Ismerjük el, ha valamit jól csinálunk, még akkor is, ha csak pár percet foglalkoztunk vele. Nemcsak az a lista fontos, amin a tennivalókat vezetjük, hanem a már kész lista is, amin azokat a teendőket soroljuk fel, amiket már elvégeztünk.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mennyi mindenen vagyunk már túl, és csak belevágni a következő feladatba.

Pedig az is része a pozitív önmegerősítésnek, ha néha-néha megállunk és visszatekintünk arra, hogy ezen a héten a végére értünk egy újabb projektnek, megcsináltuk a szükséges adminisztrációt vagy befejeztünk egy cikket.”

Egy tavalyi cikk szerint a szeptember a legideálisabb hónap az álláskeresőknek is, még egy Tiktok-trend is született a jelenségből, amit úgy hívnak september surge, azaz: szeptemberi roham. A Fortune azt írja, a september surge-nek egyszerűen az az oka, hogy a nyári lazulás után a munka és a biznisz világa is ismét dübörögni kezd, és ehhez több munkaerőre van szükség.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!