A nőket csupaszon, a férfiakat szőrösen szeretjük – miért is alakult ez így?

„A kozmetikai és szépségipar már régebben is azt sugallta, hogy egy fiatal nő bőre akkor szép, ha teljesen sima. Vagy ahogy egy reklám szövege mondta, olyan puha mint egy kisbaba bőre” – mondja K. Horváth Zsolt. A társadalomtörténész, kritikus, a 2021-ben megjelenő A bundátlan Vénusz szerzője szerint a láb és a hónalj szőrtelenítése már száz évvel ezelőtt elterjedt a tehetősebb körökben. Egy korábbi cikkünkben összeszedtük, hogyan bombázta a szépségipar az 1910-es évektől a nőket olyan reklámokkal, amik azt hirdették, hogy a haj kivételével minden látható szőrzet szépséghiba, ami csak néhány balszerencsés nőt érint.

A katalógusoknak csupasz hónaljjal pózoló modellek után a tévéreklámok következtek, majd megjelent a Facebook és társai. „A social media platformok megjelenése pedig csak felerősítette az amúgy is egyre magamutogatóbbá váló felhasználók efféle késztetéseit, amennyiben tényleg csakis a külső, a megjelenés számít. A magyar nevével ellentétben a social mediának semmi köze nincs semmiféle közösséghez, sokkal inkább az egyéni hiúság vására, az önmárkázás és az én áruba bocsátásának kereskedelmi felülete” – állítja Horváth Zsolt.

Nem új keletű jelenség tehát az, hogy a szőrtelenség egyet jelent a nőiességgel és az ápoltsággal. Ellenben a férfiaknál a szőr maszkulin jegy. Miért és hogyan alakult ez így? Hogy lehet az, hogy a nőket csupaszon, a férfiakat pedig éppen ellenkezőleg, szőrösen szeretjük?

Szőrtelenség = tisztaság

„A láb- és hónalj-szőrtelenítés alapozta meg a szőrtelenség = tisztaság mítoszt, amit a fehér alabástrom bőrrel tetéztek. Ugyanakkor ez a beállítás politikailag nem ártatlan, amennyiben a tisztaság sem semleges fogalom. A 20. században egyre inkább összekapcsolódott a fajtisztaság és a fehérség képzeteivel, melynek pusztító kártékonyságát talán nem kell hosszasan részletezni. Vagyis a »tiszta« és »fehér« mítosza összekapcsolódott a gazdasági sikerességgel. Ám addig, amíg az online média révén a pornográfia nem vált széles körben hozzáférhetővé, addig a szeméremszőrzet eltávolítása nem igazán volt gyakorlat” – mondja K. Horváth Zsolt.

A nőkkel ellentétben a férfiaknál hasonló identitást meghatározó attribútum pont a szőr lehet, például a szakáll. Tökéletes példa erre a K. Horváth Zsolt által említett Kossuth-szakáll, ami a 19. század második felében politikai jelkép volt, ahogy az 1956-os forradalom után szintúgy, és a rendszerváltó politikai elit számtalan tagja dús szakállal érkezett 1990-ben a parlamentbe.

„Globálisan szemlélve az 1960-as évek ellenkultúrája szimbolikus értelemben szintén kitüntette a szakállat, ami a kívülállás, a nonkonformizmus, a normális többséggel való szembenállás jelképévé vált. Ez olyan korokban és helyeken működőképes, ahol – politikai és kulturális szempontból – kívül állni erény. Ám a kapitalizmus napjainkban sokkal türelmetlenebb az eltérni vágyással kapcsolatban, és – a megjelenésen, a dress code-on keresztül – sokkal fegyelmezettebb munkavállalót kíván alkalmazni. Ez az »egyenruha« persze sok fiatalt irritál, akik szeretnék a személyiségüket a megjelenésükkel is kifejezni, de számtalan munkaadó ebben kérlelhetetlen” – teszi hozzá A bundátlan Vénusz szerzője.

Metroszexualitás és a normák pluralizálódása

A belénk ivódott és nevelt normák, miszerint a nő legyen csupasz, a férfi pedig szőrös, átalakulóban vannak. Itt érdemes megemlíteni a metroszexualitást, ami az 1990-es évek második felében vált népszerű életstílussá, és a férfiak irányába is támasztott egy olyan elvárást, hogy rendszeresen szőrtelenítsenek – részletezi a társadalomtörténész.

Napjainkban is találunk olyan nyomokat, amik arra utalnak, hogy a kozmetikushoz járás, a gyantázás már nemcsak a nőkre jellemző, ahogy a hónalj és az intim területek szőrtelenítése sem. Ezt ismerték fel a férfiborotvákat gyártó cégek is, amik olyan készülékeket, eszközöket dobnak piacra, amiket a test bármely pontján lehet biztonságosan használni.

A változást K. Horváth Zsolt azzal magyarázza, hogy a normák plurálissá váltak, azaz egy időben több norma is élhet egyszerre, és az érvényességüket az adott társadalmi csoport értékszerkezete jelöli ki. „Olyan fiatal nők között, akik a testre vonatkozó külső normákat és elvárásokat részben vagy egészében elutasítják éppen azért, mert látják, hogy ezek mögött milyen érdekek és ideológiák »dolgoznak«, vagyis reflektálnak a testükre, azok nyilván könnyebben megválnak a szőrtelenítés nyűgétől.” Mint például Iris, aki büszkén állt a kamera elé és mesélt a Telexnek arról, hogy részben Frida Kahlo inspirálta abban, hogy felhagyjon a szőrtelenítéssel, ami nemcsak fájdalmas, de drága is.

Ha már említettük az elismert mexikói festőművészt, K. Horváth Zsolt szerint a kortárs művészet nem egy alakja szóvá tette, hogy a késő modern női test főként a férfiak dominálta világ társadalmi konstrukciója. „Vagyis, akik érdeklődésükből, munkájukból fakadóan rendszeresen találkoznak a testet érintő kritikai szempontokkal, azok nyilvánvalóan felülbírálják, újraértékelik a kívülről kapott normák érvényét. Mivel ez a kritikai szempont egyre hangsúlyosabban jelenik meg a populáris médiában is, így feltehetően szélesebb kört is érint már.

Ám a többség feltehetően nem törődik ezzel, megfellebbezhetetlen tényként fogad el időtlennek hitt társadalmi normákat, és lehet, hogy gyűlöli a szőrtelenítést, de nem merne normaszegővé válni.

Ez utóbbi esetben a szeméremszőrzet tehát ciki, míg másoknak a teljes szőrtelenítés válik egyenlővé az igénytelenséggel.”

Már húsz éve is megütköztek a szőrtelen szeméremdombokon

A többek között gyógy- és sportmasszőrként dolgozó Gábor is azon az állásponton van, hogy mindenkinek a maga szívügye, hogy szőrtelenít vagy sem. Szerinte az mindenképp pozitív, hogy egyre kevesebb nő szabadul meg teljesen a szeméremszőrzetétől. „Japánban azt tekintik nőnek, aki szőrös, ezért is jó, hogy nem nyírják csupaszra magukat, mert nem egy kislányt látsz magad előtt. Hisz ha belegondolunk, a gyerekek azok, akik teljesen csupaszok” – nyilatkozta korábban Gábor a Telexnek.

K. Horváth Zsolt szerint a szőrtelen szeméremdombok megjelenése először a kétezres évek elején, a szőrtelenség normájának térnyerésekor okozott megütközést.

„A kutatások szerint a szőrtelenített női nemi szerv látványa sokakban a pedofília sokkját váltotta ki, ami a társadalom tagjaiban a mai napig széles körű elutasítást vált ki. A testszőrzet ugyanis a pubertással jelenik meg, és a nemi érésre utal.

Ezek a biológiai változások azonban társadalmi státuszváltással is járnak, hisz a gyermekkor végét, és a felnőttkorba való átmenet időszakát jelentik. A res publica, azaz köztársaság tagjainak azok a férfiak számítottak Odon Vallet francia vallástörténész szerint, akik elérték a férfikort, vagyis megjelent a testükön a szőr. Ebben az értelemben a szőrzet a politikai közösséghez tartozást is kifejezheti. Nem véletlen, hogy a nőkkel szemben elkövetett egyik leggyalázatosabb megszégyenítési forma a nyilvános megkopasztás volt, amelyet a spanyol fasiszták éppúgy alkalmaztak a köztársaságpárti nőkkel szemben, ahogyan a nácikkal kollaborálókat is ilyen módon alázták meg a háború befejezésekor. A nők megkopasztása tehát egyfajta átmeneti, tisztító rítus, amellyel a nőket szimbolikusan kitaszítják abból a politikai közösségből, melybe a gyermekek életkoruknál fogva nem tartoznak bele.”