Hogyan befolyásolja a karácsonyi ajándék a gyerek jellemét?

Szülőként folyamatosan ki vagyunk téve annak a társadalmi nyomásnak, miszerint a gyerekért mi magunk, leginkább egy személyben vagyunk felelősek. Azaz a viselkedése nemcsak hogy tőlünk ered, de kizárólag mi felelünk érte. Az ütésért, amit a kezével, a sérelemért, amit a mondatával okozott. Ebből pedig az következik, hogy nekünk kell korrigálni őt, a „hibát” orvosolni, a konfliktust megoldani. Most persze szándékosan sarkítok, mert azt szeretném érzékeltetni, hogy ez annyira mélyen belénk van kódolva, hogy számíthatunk arra, mindez karácsonykor sem lesz másképp. De bízom abban, hogy pusztán attól, ha beszélünk róla, tudatosabban tudunk szülőként nemcsak a karácsonyhoz, de az egész ajándékkérdéshez közelíteni függetlenül attól, hogy ott lapul-e a szekrényben, vagy még úton van. Amikor a gyerek majd fintorog, nem köszöni meg az ajándékot a mamának, húzza a száját az unokatesóknál, az asztalhoz sem jön kamaszként a keresztszülőknél, vagy éppen óvodásként közli, hogy „De ilyenem már van, nem kell még egy!”, akkor mi egyrészt a föld alá süllyedünk szégyenünkben, másrészt önmagunkat kezdjük okolni, őt pedig ezzel egy időben szabályozni. Ettől mindenki feszült lesz, és az örömködés helyét máris a stressz vette át. Ahelyett, hogy vennénk egy mély levegőt, egy újabb karácsonyi kekszet a tányérról, csendben hátradőlnénk és kivárnánk.

Miből tanulnak a gyerekek?

Azért is érdemes nem azonnal belelépni a fent említett helyzetekbe, mert a gyerekek a környezetük reakcióiból is tanulnak. Amikor a nagymama szomorú lesz, mert nem találta el a szíve vágya ajándékot, akkor a gyereknek ezt szabad látnia, és szabad a szomorúságban is osztoznia. Amikor a rokonok értetlenkednek azon, hogy a kamasz miért áll fel idő előtt a vacsoraasztaltól és kezdi nyomkodni a telefonját egy félreeső sarokban, akkor szabad ezt szülőként megmagyarázni, szabad a fülünk mellett elengedni és szabad mindezt a gyerekünknek is végighallgatnia. Sőt, szerintem fontos is, hogy ezeket megtapasztalja: hogy egyetértenek vele, hogy valamit máshogyan gondolnak, hogy kiállnak érte és képviselik az érdekeit, hogy rábízzák, oldja meg ő konfliktushelyzetet. Egyszóval mindaz, ami a karácsonyi családi eseményeken történik, az formálja a gyerek személyiségét. Persze nem mindegy, hogy milyen irányban.

A személyiségfejlődés sok összetevős

A személyiségünk születésünktől formálódik, sőt már magzati korban megjelenhetnek olyan szülői attitűdök, amelyek determinálják majd a gyerek személyiségét („Ha fiam lesz, az biztos, hogy focista lesz belőle”, „Már most úgy ficánkol, nagyon mozgékony ez a gyerek”), és ez a születés pillanatától még konkrétabbá válhat („Ilyen hosszú ujjakkal csodálkoznék, ha nem zongorázna”).

Mielőtt azt érezné bárki, hogy már megint a szülőn van a fókusz, természetesen a korai (és a késői) szocializációban a környezet szerepe éppolyan fontos. Amikor a nagymama rosszallón néz a csecsemőjét nehezen megnyugtató anyukára, akkor annak éppolyan fontos szerepe lehet – közvetve ugyan – a gyerek fejlődésére, mert meghatározhatja a szülő válaszreakcióját. Egy bizonytalan, szorongó kisbabás szülőpárnak (teljesen érthető módon bizonytalanok) a szorongását csak fokozza a homlokráncolás, még jobban elbizonytalanítja, amit a gyerek is megérezhet, így még nehezebben nyugszik majd meg. Az önmegnyugtatás pedig összefüggésben lesz a későbbi életkorban egyre fontosabb szerepet kapó megküzdéssel.

Ebből is látható, hogy a fejlődés sosem egyetlen okra visszavezethető, ahogyan a viselkedésünket is számos külső körülmény meghatározhatja. Amikor tehát ajándékozunk, azzal valóban formáljuk a másikat, de hogy milyen irányban és mértékben, az függ a korábbi élményeitől, tapasztalataitól, és attól, hogy mi hogyan viszonyulunk az ő reakciójához.

Mit üzen a környezet?

Számos cikk és kutatás is készült már a témában, hogy karácsonykor az ajándékvásárlás igazán stresszes dolog, mindezért vagy a zsúfolt üzleteket, vagy az ünnepet magát okoljuk. Van, aki megúszósan és a felszínen evickélve oldja meg az ajándékok kiválasztását, más hetekig szorong miatta. Sok pénzt költünk nemcsak az élelmiszerre, de a meglepetésekre is, és izgulunk azon, hogy a másiknak nem fog tetszeni az ajándékunk.

Ez az érzelmi állapot találkozik a karácsonyi dekorációba öltöztetett üzletekkel, a gyerekeknek integető és szaloncukrot osztogató Mikulásokkal, a karácsonyi akciókkal, és azzal a túlkínálattal, ami mindennap körülvesz bennünket. A fogyasztás üzenete a karácsonyt sem kerüli el, nekünk kell két lépéssel előtte járnunk.

A társas összehasonlítás jelentősége

A gyerekeknél és a serdülőknél a társas összehasonlításnak egyaránt jelentősége van, ez ugyanis olyan életkori sajátosságként is értelmezhető, amelynek során a gyerekek alakítják a kortárs kapcsolataikat, a barátságokat. Ebben a kapcsolatok és a személyiségfejlődés szempontjából szenzitív időszakban igenis van jelentősége annak, hogy mások mit szólnak, hogyan gondolkodnak róla. Mások visszajelzése építi a jellemét, vezeti el őt oda, hogy önmagáról mint önálló egyénről gondolkodjon, akinek tulajdonságai vannak (aki kedves, okos, bizonytalan, türelmetlen stb.).

Az ajándékozás, az ajándékvárás során is szerepet kap a társas összehasonlítás: itt jelenhet meg a „kapjon-e telefont vagy még várjunk vele” dilemmája a szülők oldalán, a márkás ruhák utáni vágyakozás a gyerek részéről.

Hogy ez milyen mértékben és amplitúdóval jelenik meg, azt befolyásolja a szülők értékrendje, a keretek, a határok kezelése és a rugalmasság is. Lehet, hogy a hétköznapok során nincs márkás ruhákkal elhalmozva, de karácsonyra megkapja a vágyott pulcsit.

Hogyan viszonyul a szülő azokhoz az ajándékokhoz, amiket a gyerek másoktól kap?

Vannak szülők, akik ebben átadják a kontrollt, és a rokonokra bízzák, mit vásárolnak a gyereknek. Mások egészen részletes instrukciókkal látják el őket az ajándékokat illetően (például csak fából készült játékot szabad venni). A rokonok sokszor szívesen kérnek segítséget, ötleteket az ajándékvásárláshoz, ami valljuk be, a szülőt terheli egy újabb feladattal. De ebben is lehet saját stratégiát kialakítanunk. Én például a gyerekeim által írt listáról választok a nagyszülőknek (akik ezt igénylik), és adok tippeket, de általában csak egyet-egyet, hogy ők is belevihessék a saját ötleteiket, amennyiben szeretnék. Egy barátom azt mesélte, náluk csak a gyerekek kapnak ajándékot, a felnőttek szűk körben ajándékozzák egymást, mert a nagycsaládban nem olyan intenzív és mindennapos a kapcsolat, hogy pontosan tudják, mire vágyik a másik. Az egyik barátnőméknél pedig az a szokás, hogy mindenki kihúzza egy gyerek nevét, és annak vásárol, így elkerülik az ajándékok halmozását, a gyerek egyetlen ajándékot kap, és az általában az, amit valóban szeretne. Sokféle jó gyakorlat létezik, minden családnak érdemes megtalálnia azt, amiben jól érzik magukat. Legalábbis elég jól.

A gyerekek csápjaikkal érzékenyen letapogatják, hogyan viszonyul a szülő a kapott ajándékhoz. Ha semmire sem tartja, esetleg még negatív megjegyzést is tesz rá, az befolyásolhatja a gyereknek nemcsak az ünnephez, de a rokonhoz fűződő viszonyát is. Persze nagy eséllyel ez már a korábbi interakciókban is megmutatkozott, és nem maga a karácsony az egyedüli terepe a kritikának. A gyerek oldaláról közelítve azonban ez érzelmileg megterhelő lehet, és akár bűntudattal is együtt járhat, ha ő valójában örül annak, amit kapott, vagy olyan személytől kapja, aki számára kedves.

Amikor az ajándékozás egy csapda

Az a gyerek, aki nem tanulta meg, hogy szabadon kifejezheti az érzelmeit, hogy az, ahogyan ő érzi magát, érvényes, érezheti magát csapdában. Az ajándékozás során megjelenhet a másoknak való megfelelés túlzott igénye, az attól való félelem, hogy ha nem örülök eléggé, vagy ezt nem mutatom ki kellően, akkor nem fognak szeretni. Érezheti azt is, hogy ezt viszonoznia kell, de nem biztos, hogy vannak hozzá eszközei, vagy hogy ezt valóban, belső indíttatásból tenné. Azaz nehézséget jelent számára felvállalni önmagát. És hogy ne érezze magát folyamatosan kiszolgáltatva a családi játszmáknak, szülőként ezt észrevéve sokat segíthetünk azáltal, ha mi magunk is megbontjuk ezt a dinamikát. Elképzelhető ugyanis, hogy a minta tőlünk érkezik, de a viselkedésen mindig lehet változtatni, és ha mi képesek vagyunk rá, a gyerekünknek is könnyebben fog menni. Az is sokat segíthet, ha észrevesszük és jelezzük, hogy pontosan úgy működik ő is ezekben a helyzetekben, mint mi, de nekünk nagyon nehéz ezen változtatni. Kérdezzük meg tőle: „Mit gondol, vajon neki sikerülne? Hogyan? Mire lenne szüksége ehhez?” Az erről való beszélgetés mindenképpen közelebb viheti a gyereket a számára komfortosabb megoldáshoz.

Mi történik a felesleges ajándékokkal?

Minden család és minden gyerek kapott már életében olyan ajándékot, amire nincs szüksége, aminek nem örült, ami nem tetszett neki. Ilyenkor persze tovább lehet azokat ajándékozni, lehet várni arra, hogy változik az ízlésünk, és persze lehet(ne) beszélgetni a családdal, barátokkal is az ajándékozásról.

Az ünnepek alatt keletkezett rengeteg felesleges ajándék gyakran vagy a pincébe, vagy rosszabb esetben a szemétbe kerül, ezzel is még egyet taposunk a klímaválságon, mert ilyenkor megfeledkezünk az ökológiai lábnyomunkról. És ez nem csupán az ajándékozó felelőssége, hanem azé is, aki kapja. Egy gyerek esetében a családé, a szülőké, akik az erről való kommunikációt elindíthatják.

Nem az ajándék maga, hanem az oda vezető út a lényeges

Gondolkodhatunk sokféleképpen az ajándékozásról: hogy kevés vagy sok ajándékot kapjon egy gyerek, esetleg csak egyetlenegyet, de az tökéletes legyen, hogy ez drága vagy éppen olcsó ajándék legyen, hogy ne az értéke számítson, hanem az, hogy mit szeretne valójában.

A gyerek személyiségét, jellemét nem az ajándék maga változtatja meg, hanem az odavezető út. Az az értékrend, amiben felnő, azok a viselkedéses minták, amelyek körbeveszik őt, és amelyek az ajándékozás kapcsán is megjelennek.

És bár a világot megváltoztatni nem tudjuk, de a helyzeteket, amibe a gyereket beletesszük, azokat mi választjuk ki. Ha úgy választunk, hogy az illeszkedjen a családi értékekhez és szokásokhoz, akkor a gyereknek nem lesz nehéz dolga, de nem is feltétlenül találkozik kihívásokkal. Ha megengedjük neki – és magunknak is –, hogy olyan helyzetekkel is találkozzon, ami nem minden esetben komfortos, az csak a személyiségét építi és a helyzettel való megküzdését segíti. Persze ilyenkor sem szabad szem elől téveszteni az igényeit, szükségleteit, életkori sajátosságait, szerencsés azokat mérlegelve dönteni. Ilyen az, amikor a kamasznak bár nincs kedve, de meglátogatja velünk a rokonokat, ellenben nem kell végig ülnie az ebédet, ha nem szeretné, és hamarabb el is mehet, hogy a barátaival találkozzon.

Ha igazán ismerjük a gyerekünket, ha képesek vagyunk ráfigyelni, ráhangolódni, akkor megtaláljuk számára a megfelelő ajándékot. Ami ez esetben lehet, hogy az ő vágya lesz, de az is lehet, hogy nincs is a listáján.

Azt pedig, hogy mire fog felnőttként emlékezni, nem maga az ajándék határozza meg (bár valljuk be, egy-egy jól eltalált ajándék egy életre szóló emlék marad), hanem az a közeg, amibe az ajándék megérkezik. Ha reggel óta ideges az anya, mert a láthatatlan munka az ő vállát nyomja, és kimerülten ül le a vacsoraasztalhoz, akkor a többiek sem fogják jóízűen lapátolni a levest.

Az ajándékozás a szülőre is hatással van

Az ajándékozás ugyanis nemcsak a gyerek jellemét, személyiségét formálhatja, hanem a szülőét is. A gyerek ugyanis reagál a szülőre, és mint ahogy egy korábban írt cikkemben kifejtettem, a családi rendszer minden tagja interakcióban áll egymással, azaz hat a másikra. A szülő ajándéka hatással lesz a gyerekre, aki reagálni fog valahogyan, ami aztán hatással lesz (lehet) a jövőbeni ajándékozási szokására, szokásunkra. És így tanulunk mindannyian egymástól, a gyerek a szülőtől, a szülő pedig a gyerekétől. Nap mint nap.

Na jó, de akkor milyen a jó ajándék?

Minden gyereknek más, és minden családban más. A cikkel csupán szempontokat szerettem volna mutatni arra vonatkozóan, mit érdemes átgondolnunk akkor, amikor ajándékozunk. A sokféleség miatt nincs egy egyedüli üdvözítő út, ezért ahelyett, hogy gyötörjük magunkat, érdemes távolságot tartanunk a szélesebb társadalmi elvárásoktól, beidegződésektől és kialakítani egy olyan szokás- és értékrendszert, amiben mi komfortosan érezzük magunkat. Szülőként és gyerekként egyaránt.

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm a barátaimnak a cikk elkészítésében nyújtott segítségüket, szülői meglátásaikkal építették, vagy éppen rombolták a fejemben létező gondolatokat, de mindenképpen megkérdőjelezték őket.