Hogyan dolgoznak a pszichológusok csecsemőkkel?

Jogosan teszik fel a kérdést, hogy mit kezd egy kisbabával a pszichológus, ha az még beszélni sem tud – hogyan lehet feltárni úgy a problémát, hogy a gyerek maga abból semmit nem tud megfogalmazni? Mindamellett ismerős lehet az a helyzet, amikor a csecsemő vigasztalhatatlanul sír, és a szülő nem tudja megnyugtatni, vagy amikor a hároméves, óvodába épp beszokó kisgyerek nemcsak az evést, de még a pisilést is elutasítja az óvodában, és egészen addig nem eszik egy falatot sem vagy éppen nem pisil, amíg haza nem megy vagy amíg ki nem lép a szülővel az óvoda kapuján.

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy mit tehet a szülő és kihez fordulhat, ha a kisbabájával az egyes szabályozási területeken nehézséget tapasztal (nem úgy eszik, sokat sír, nehéz megnyugtatni). Nem lesz szó azonban részletesen a regulációs (szabályozási) zavarokról, csupán azt szeretném megmutatni, hogy a legkisebbekkel és családjukkal milyen módon foglalkoznak a pszichológusok, hogyan tudnak segíteni a probléma feltárásában és annak megoldásában.

Milyen nehézségekről beszélhetünk?

Az általában egyértelmű és viszonylag egyszerűen kideríthető, ha a baba csípőjével, az orrmandulájával vagy a fülével van probléma. De mi van akkor, ha sokat és csillapíthatatlanul sír, ha nehéz megnyugtatni őt? Ilyenkor ragasztjuk rá sok esetben a „hasfájós” címkét, ami nemcsak eltereli a figyelmet más, lehetséges problémáról, de gátat is szab annak, hogy valódi megoldás szülessen. A 0–2 éves kor között megjelenő alvási, evési, súlygyarapodással kapcsolatos nehézségek és a hosszan tartó sírás mind a korai szülő-gyerek kapcsolat zavaraira irányították a szakemberek figyelmét.

A csecsemőkori, elhúzódó sírás hátterében az emésztőrendszer éretlenségén túl ugyanis számos ok állhat. Csak hogy néhányat említsek a teljesség igénye nélkül: temperamentumbeli sajátosságok, szülői szorongás, kapcsolódási nehézségek, a szülői gondoskodás hiánya vagy az abban rejlő nehézségek. Kétéves kor fölött ehhez társulhatnak a kötődés zavarai, valamint a viselkedésszabályozás zavarai is. Amit pedig szülőként vagy kívülállóként tapasztalhatunk, az a szeparációs szorongás, a gyakori dührohamok, a koncentrációs nehézség, a nyugtalanság és az együttműködési nehézség.

Éppen ezért fontos, hogy a korai felismerést követően a segítségnyújtás személyre szabottan történjen meg, az adott gyerek és család működését, tüneteit minden esetben szem előtt tartva.

Regulációs zavar és mentalizáció

A regulációs zavarok alapvetően a szabályozási funkciókat érintik, úgymint az evés, az alvás, a kiválasztás (szobatisztaság), és a megnyugtathatóság (sírás). A megjelenés leggyakoribb formái az elhúzódó sírás, a nyűgösködés, az elalvási nehézség, az átalvás, illetve az étel visszautasítása, és a gyarapodási kudarc.

Előfordul, hogy ezek a zavarok együtt is jelen vannak, azaz egy csecsemő vagy kisgyerek esetében lehetnek nehézségek az alvással, az evéssel vagy éppen a megnyugtathatósággal is egyszerre. Ha ezek mind együttesen fordulnak elő, akkor lehetséges, hogy egy későbbi életkorban a viselkedésben és az érzelemszabályozásban lesznek a gyereknek nehézségei.

Egy korai, összetett regulációs zavar odáig is vezethet, hogy egy ötéves, azaz óvodáskorú kisgyereknek problémái lesznek a szociális kapcsolódással, és a kognitív készségek terén is lehetnek elmaradásai.

Szülői mentalizációnak pedig azt nevezzük, amikor a szülő képes értelmezni a gyereke metakognitív jelzéseit. Képes a saját és más mentális állapotáról gondolkodni, azt figyelembe venni, arra reflektálni. Képes továbbá arra, hogy a saját és mások viselkedése mögötti szándékot, érzelmeket megértse. Azok a gyerekek, akiknek a szülei jól mentalizálnak, egyéves korukra biztonságosan kötődnek és ötéves korukban ők maguk is ügyesen mentalizálnak, értik az ehhez kapcsolódó fogalmakat.

Mit mondanak a kutatások?

Itt elsősorban az anyákkal kapcsolatos kutatásokra hivatkozom, mert a szakirodalom is így hivatkozik rájuk, illetve a pszichológia nagyon sokáig csak és kizárólag az anyákra fókuszált. De fontos megemlítenem, hogy amikor „anyát” emlegetek, akkor a gyereket nevelő szülőre, elsődleges gondozóra gondolok – annak ellenére, hogy az említett kutatások kizárólag az anyákat vizsgálták.

Egyes kutatások szerint

az anya mentalizációs képessége összefüggésben van a korai fejlődés számos területével, mint amilyen például a gondolkodás vagy a beszéd fejlődése.

Azt is tudjuk – és ez elég megnyugtató –, hogy az anya mentalizációs készségét nem befolyásolja az, ahogyan ő a saját kötődési élményére reflektál. Sokkal fontosabb a gyerek kötődése szempontjából az, ahogyan az anya az ő viselkedését, érzelmeit és gondolatait értelmezi és ennek alapján reagál rájuk.

Természetesen rengeteg dolog befolyásolhatja azt, ahogyan a szülők mentalizálnak. Ilyen befolyásoló tényezők a környezet, az adott szituáció, sőt a gyerek egyedi sajátosságai is.

Ezek a kutatási eredmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a gyakorló gyermekpszichológusok hatékonyabban segíthessenek a regulációs zavarok esetében a családnak.

Milyen segítséget kaphatnak a legkisebbek?

Létezik az a tévhit, hogy a pszichológusnak kizárólag a gyerekkel kell foglalkoznia, őt kell vizsgálnia, ő jár aztán terápiába, hiszen vele van a baj. Egy kisgyerek esetében azonban mindig fontos az őt körülvevő rendszert is megismerni, megérteni, hogy a segítségnyújtás a leghatékonyabb módon valósulhasson meg.

Az integrált szülő-csecsemő/kisgyerek konzultáció egy olyan komplex módszer, amely mind a megelőzés, mind pedig a beavatkozás szintjén tud segítséget nyújtani a legkisebbek érzelem- és viselkedésszabályozásával kapcsolatos nehézségekben. A szülő-csecsemő konzulensképzés pedig egy olyan módszerspecifikus továbbképzés, amelyet a pszichológusokon túl más szakemberek is tanulhatnak (gyógypedagógusok, dietetikusok, mentálhigiénés szakemberek stb.), így a szemlélet a különböző szakmaterületeken is megjelenik.

Ami miatt érdemes a regulációs zavarokban járatos szakemberhez fordulnia a szülőnek, az az, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor a tüneteket nem a szabályozási zavar okozza, hanem például egy koraszülésből fakadó éretlen idegrendszer. Ilyenkor hiperszenzitivitás léphet fel, ami megtévesztő lehet, a viselkedési megnyilvánulásokat a szülő félreértelmezheti, és saját magát okolhatja, hogy ő nem gondoskodik megfelelően a gyerekéről.

Fontos tehát, hogy amikor szülőként azt tapasztalja, hogy egy gyerek rosszul eszik, nem fogadja el az ételt, sokat és megnyugtathatatlanul sír, nem képes elaludni, akkor a nevelési nehézségek mellett mindenképpen jusson eszébe az idegrendszeri éretlenség vagy a hiperszenzitivitás mint a viselkedés hátterében meghúzódó másik lehetséges ok. Azt pedig már az e téren képzett szakembereknek kell majd eldönteniük, hogy a regulációs zavar valamilyen fejlődési zavarból ered vagy más biológiai okra vezethető-e vissza.

Hogyan történik a probléma feltárása?

Ez sosem egyszerű folyamat, és nem egyetlen szakember munkája. Minden csecsemőkori regulációs zavar esetében fontos, hogy a családdal, a babával kapcsolatban lévő különböző szakemberek együtt gondolkodjanak, legyen az orvos, pszichológus, védőnő, mozgásterapeuta, egyéb fejlesztő szakember, gondozónő, szociális munkás stb.

Hámori Eszter és munkatársai a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen dolgozták ki a Komplex Kapcsolatdiagnosztikai Protokollt. A csecsemő-szülő interakciós kutatások alapján egy olyan gyakorlati, módszertani segédletet szerettek volna a kutatók összeállítani, ami a korai ellátásban dolgozó szakembereknek segítség lehet. A probléma feltárása egy, a szülőkkel folytatott interjú segítségével történik, ezen olyan kérdések hangoznak el, mint hogy milyen területen jelentkezik a zavar, feltártak-e már organikus okot a háttérben, és a szabályozási probléma folyamatosan vagy csak időszakosan van jelen, esetleg van-e olyan szituáció, amikor nem tapasztalják. Fontos kérdés minden esetben, hogy a szülők szerint mi van a probléma hátterében, a fejlődés során a zavar vajon átalakult-e vagy hasonló módon jelentkezik.

A baba-szülő kapcsolatot és interakciós mintázatot a szakember háromféle forrás alapján elemzi. Egyrészt megfigyeli mindazt, ami a baba-szülő konzultáció során, ott az ülésen zajlik. Másrészt megkérhetik a szülőket, hogy készítsenek rövid videófelvételeket a gyerekről a természetes közegében, így a regulációs zavart otthoni környezetben is megfigyelhetjük. Mindezek alapján a szülőkkel történő beszélgetések során közös gondolkodás zajlik a szakemberrel. Beszélhetnek az ülésen tapasztaltakról, illetve a felvételről is, ha megnézték közösen. Jelzésértékű, hogy a szülő mit hogyan értelmez, egyáltalán észreveszi-e azokat a fontos pontokat, amelyek egy családi, szülő-gyerek dinamikát beindítanak. A kapcsolat ilyen formán való megismerése pedig irányt adhat a megelőzésre és kijelölheti a beavatkozás irányát is.

Persze nincs mindig szükség terápiás beavatkozásra. A prevenciónak éppen az a lényege, hogy segítünk a szülőknek meglátni, felismerni azokat a pozitív történéseket, reakciókat, amelyek mellett ők elsiklanak. Segítünk felülírni olyan rögzült viselkedésmintákat, amelyek a későbbiekben regulációs zavarhoz vezethetnek, és felhívjuk a figyelmüket olyan viselkedésmintákra is, amelyek egyes szituációkban megakadályozzák a szülőket abban, hogy a kapcsolatukat megfelelően szabályozzák.

Fókuszban a kapcsolat

Fontos, hogy a szülők érzelmileg elérhetők legyenek a gyereknek és az igényeihez alkalmazkodni tudjanak, adekvátan reagáljanak. Kutatásokból azt is tudjuk, hogy a korai kapcsolati zavar megoldása hozzásegíti a szülőket ahhoz, hogy a későbbi fejlődési kríziseket hatékonyabban oldják meg.

A szülő-csecsemő/kisgyerek konzultáció vagy terápia fókuszában mindig a szabályozási zavar hátterében rejlő kapcsolati zavarral dolgozunk, és igyekszünk azt megérteni és tudatosítani a szülőkben is. Ha pedig már felismerték, képesek lesznek rajta változtatni.