Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó nyíltan beszélt lánya gyógyíthatatlan betegségéről

2023. március 2. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó hosszan és nyíltan beszélt a 24.hu-nak arról, hogy kislánya, a most kilencéves Flóra súlyos dongalábbal született, kéthetes korától három hónapos koráig gipszben élt. „Hogy a hétköznapi ember értse, olyan ez, mintha egy snowboarddal a lábadon kelnél és feküdnél. Egész nap azt kellene viselned” – mondta Drávucz.

Később Flóránál egy ritka genetikai betegséget, Charcot-Marie-Tooth-t (CMT) is diagnoisztizálták, ami röviden a mozgató idegek megbetegedését jelenti és körülbelül négyezer beteget érinthet Magyarországon. „Csak ültünk döbbenten és szótlanul, miután a vérminta alapján megerősítették: CMT-pozitív” – mondja a sportoló, akinek a diagnózis adott kapaszkodót. „Végre tudtuk, mi az ok, amiért Flóra nem megy, amiért nem szaladgál, mint a többi gyermek”.

Drávucz Rita részletesen beszélt a nehézségekről és az érzelmekről – az önmarcangolástól a hullámvölgyeken át a derűig – amelyeken az elmúlt kilenc évben keresztülment, de megtanulta keretek között tartani az érzelmeit. „A sport megoldáskeresésre nevelt. Ezért mi előrefelé tekintünk. Sokat viccelődünk, nevetünk otthon. Flóra nem véletlenül vidám, mosolygós gyerek” – mondta. Szerinte nem szégyen az, ha az ember gyermeke beteg, „nem ciki róla beszélni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!