Mit tegyünk, ha szorong, elfárad a gyerek az iskolában?

A kevesebb több

Gyerekkorában a legtöbb szülő hasonló oktatási rendszerben vett részt, a túlterheltség legalább ilyen mértékben volt jelen, és ezek a szülők – azaz mi – tehetetlenségükben vagy éppen elkeseredettségükben hajlamosak azt szajkózni, hogy „ha mi is kibírtuk, akkor ő is ki fogja bírni”. Az oktatási rendszer elégtelensége olyan mértékű kognitív disszonanciát okoz bennünk, szülőkben, hogy a feszültség kiküszöbölése érdekében sok mindenre képesek vagyunk. Akár arra, hogy bagatellizáljuk a problémát (nincs is olyan nagy baj), akár arra, hogy a gyerekünknek tulajdonítsuk a problémát (nem elég szorgalmas, keveset tanul), akár arra, hogy egyszerűen homokba dugjuk a fejünket, miközben a gyerekünk szenved.

Ugyanakkor mind a pedagógiai, mind pedig a pszichológiai kutatások azt igazolják, hogy az oktatással töltött mennyiségileg több idő nem vezet egyenesen a jobb teljesítményhez. Sőt, éppen az ellenkezője igaz: ha csökken a tanórák száma, az valójában növeli a tanulói eredményességet.

A kevesebb tanóra mellett több lesz a gyereknek a szabadideje, amit arra is fordíthat, hogy az őt érdeklő kérdésekkel, tevékenységekkel foglalkozzon. Ha erre van ideje, akkor egyrészt sikerélményhez juthat, másrészt sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, hiszen van ideje azt is csinálni, ami valójában érdekli őt, amit valójában szeret.

Az iskolában is vannak persze kedvelt órák, kedvenc pedagógusok, akik miatt szeretnek a diákok bemenni és valóban motiváltak is, de a követelmények és a pedagógusok túlterheltsége miatt ez szükségképpen nem mindig van így. Egy átlagos iskola nincsen felkészülve arra, hogy minden tanuló érdeklődését maximálisan kielégítse és teret adjon a kiemelkedő képességek kibontakoztatásának, miközben felzárkóztatja azokat, akik lemaradtak. Éppen ezért ha kevesebb időt tölt az intézményben a gyerek, és többet az általa kedvelt tevékenységgel, az hatással lesz az iskolai motivációjára is.

A fáradtság is vezethet szorongáshoz

Igencsak meglepődünk, ha végiggondoljuk, mennyi ideje marad pihenni, aludni egy mai általános vagy középiskolás diáknak. Csak számoljuk össze, hogy a kötelezően iskolában töltött időn kívül milyen feladatai vannak (szakkör, különórák, sportfoglalkozások, iskolai teendők, bármiféle házimunka, családi programok stb.), ez összesen hány óra, és mindezek mellett mikor kerül este ágyba. Egy átlagos kamasznak 9-10 óra alvásra is szüksége lehet, de a tapasztalatom szerint egy kisiskolás sem tudja kivitelezni, hogy idejében lefeküdjön. Ezért aztán hétvégén próbálják a gyerekek bepótolni a kimaradt pihenést, és időt szakítani arra, ami a hobbijuk, amit szeretnek csinálni (barátokkal lenni, olvasni, filmet nézni). Innen nézve az a szülői – támogatásnak szánt – mondat, hogy „Neked semmi más dolgod nincsen, csak az, hogy tanulj”, már nem is hangzik olyan jól.

Ha egy gyerek nem tud eleget pihenni, akkor azon túl, hogy fáradt lesz, hatással lesz mindez a teljesítményére, az pedig közvetve a mentális állapotára. Fáradtan nem lehet olyan jól koncentrálni, nehezíti a tanulást, ami kudarchoz, ezen keresztül pedig szorongáshoz vezethet. Mert nincs elegendő ideje arra, ami igazán kikapcsolná, amiből töltekezni tudna.

Ha nem elég „szorgalmas”

Nahalka István oktatáskutató vezette be a pedagógiában a hozzáadott érték fogalmát, ami mindaz, amit az iskola és a pedagógus tesznek ahhoz hozzá, ami a gyerekben már eleve megvan. Így lehetséges az, hogy egy-egy tanuló bár ugyanolyan eredményes, mégis, a hozzáadott érték az egyik esetében lényegesen több, mint a másiknál – mert egyszerűen nem egyforma feltételek (családi körülmények) közül érkezik. Egy tanuló akkor ér el jobb eredményt, ha kellőképpen szorgalmas – szoktuk gondolni. Nahalka azonban a szorgalmas jelzőt nem tartja szerencsésnek, szerinte sokkal jobban kifejezi a motiváció mindazt, amit mondani szeretnénk.

Máris máshogyan hangzik, hogy egy tanuló nem elég motivált valamiben – ugyanis ebben az esetben a körülötte lévő rendszer felelőssége is megmutatkozik; jelen esetben a pedagógusé, az oktatási módszeré, az oktatási intézményé, és a családé egyaránt. Az iskolában a gyerekek gyakran unatkoznak, mert olyan dolgokról tanulnak, ami nem feltétlenül érdekli őket.

A tananyag összetétele és a módszer, ahogyan azt oktatják, nem sokat változott az elmúlt évtizedekben, miközben a gyerekek sokat változtak.

Amíg az oktatási rendszer gyökeresen nem tud megváltozni, addig a családok, a szülők felelőssége is, hogy kielégítsék a gyerekeik kíváncsiságát, hogy az érdeklődésüknek megfelelő helyzetekkel is találkozhassanak, és kipróbálhassák benne magukat. Nem az a célravezető, ha ujjal mutogatunk egymásra, attól egyetlen gyereknek sem lesz jobb. Nem beszélve arról, hogy ezek oktatáspolitikai, -irányítási kérdések és rendszerszintű problémák, amelyeket egyéni szinten nem is lehet megoldani. Éppen ezért a cél inkább az, hogy szülőként meglássuk a saját felelősségünket, megtaláljuk a saját szerepünket ebben a rendszerben, és a rendszeranomália ellenére igyekezzünk a gyerekünket a legjobb tudásunk szerint támogatni. Ez egyszerre szomorú és dühítő, de jelen pillanatban nem nagyon látok más utat.

Mit tartsunk szülőként szem előtt?

A kiegyensúlyozott, elfogadó családi légkör segíteni fogja őket a nehézségekkel való megküzdésben, és abban, hogy bátran kipróbálják önmagukat új helyzetekben. Hogy merjenek gondolkodni, kiállni önmagukért és változtatni azon, amiben nem érzik jól magukat.

A nyitottság és őszinteség, a hiteles szülői attitűd pedig olyan érzelmi biztonságot teremt a gyerekek számára, amiben azt érezhetik, hogy elfogadják őket, hogy szabad bármiről beszélniük, mert a szeretet nem a teljesítmény függvénye.

Nem ér annyit egyetlen jó érdemjegy, egyetlen kitűnő bizonyítvány sem, hogy a gyerekünk rosszul érezze magát a bőrében. A továbbtanulással kapcsolatosan (is) iszonyú nyomás nehezedik a fiatalokra, ami nem csupán időszakosan képes megborítani az érzelmi, pszichés állapotukat, de hosszú távon megváltoztathatja a tanulással kapcsolatos attitűdjüket. Az életben való boldogulásukat legkevésbé az érdemjegyek jelzik előre, de még egy átmeneti kudarc, egy kevésbé erős iskola választása sem határozza meg mélyrehatóan a gyerekünk későbbi életét. Sőt, az is lehet, hogy ott találja meg mindazt, amire neki szüksége van, legyen az egy kiváló pedagógus, vagy egy életre szóló barát. Abban ugyanis, hogy egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőle, az iskolai teljesítményen túl számtalan más tényezőnek is szerepe van.