Még mindig Európa-rekorder a magyar infláció

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Áprilisban 24,5 százalékon álltunk, miközben az eurózóna átlaga 7, a teljes uniós átlag pedig 8,1 százalék volt.

Az Eurostat áprilisra vonatkozó, most megjelent végleges adatai szerint továbbra is messze Magyarországon a legnagyobb mértékű az éves pénzromlás mértéke az unióban. A 24,5 százalékos magyar infláció után Lettország következik, de már csak 15 százalékkal.

Számokban:

  • A legalacsonyabb értéket, 2,7 százalékot Luxemburgban mérték
  • Ha a sok szempontból kivételes helyzetben lévő Luxemburgot nem nézzük, akkor Belgiumban és Spanyolországban a legkedvezőbb a helyzet, 3,3 és 3,8 százalékkal.
  • Az eurózónában 7 százalékos volt az infláció, ez nagyon kismértékű emelkedés a márciusi 6,9 százalékhoz képest.
  • Az Európai Unió összes országának átlagos inflációja 8,1 százalékos volt.
Felülnézet:

Hónapról-hónapra nézve a magyar adat nem kiugróan rossz, márciushoz képest áprilisban csak 0,7 százalékos volt az emelkedés, ami csaknem megegyezik az eurózóna 0,6 százalékos havi inflációjával. A probléma az, hogy a magyar drágulás az átlagnál jóval magasabb szinten lassult le. Pedig csökkenésre is van példa, ezúttal Csehországban 0,1, Belgiumban pedig 1,3 százalékos minuszt hozott a havi adat.

A drágulást Magyarországhoz hasonlóan az eurózónában is leginkább az élelmiszerek inflációja hajtja, ez 2,75 százalékot képviselt a 7 százalékból. A szolgáltatások 2,21, a nem energetikához tartozó ipari termékek 1,62 százalékot képviseltek, az energia pedig már csak 0,38 százalékponttal járult hozzá az összesített értékhez.

Kövess minket Facebookon is!