Vállalkozások
Hétfőtől pályázhatnak a cégek a zöldenergia-tárolók telepítéséhez elnyerhető támogatásra
A 62 milliárd forintos keretösszegű felhívásban részt vevő cégek pályázatait a várható műszaki élettartam alapján három ablakban bírálják el.
Lehet-e trójai faló a számlázás és fizetés a vállalati digitalizációban?
Hozott előrelépést a járvány, de továbbra is kérdés, hogy mi lehet a vállalkozások számára az a terület, ami miatt mindenki számára nyilvánvalóvá válik: nem érdemes kimaradni a digitalizálódásból.
Miért rengeteg a kényszervállalkozó, ha alig találni dolgozót?
Már nem a munkanélküliség, hanem a túlságosan kötött munkahelyi körülmények vesznek rá sokakat saját vállalkozás indítására – na meg persze a kedvezőbb adózás.
Kevesebb dolgozó többet termel, egy sor ágazatot leszálkásított a járvány Magyarországon
Átnéztük 113 olyan ágazat vállalati eredményeit, ahol a járvány a nemzetközi tapasztalatok alapján súlyos hatásokkal járt. A foglalkoztatás a 90 százalékukban csökkent, de a bevétel sok területen...
A nagy durranás, avagy szőlőből is lehet bort csinálni
Versengő vállalkozásokkal is lehet pénzt keresni. Ehhez a vállalkozó alázata, etikája kell, de ez a magatartás nehezen lesz sikeres, ha a környezet kevéssé vállalkozásbarát.
Ellepték az országot az egyéni vállalkozók, vége a kft.-k korának
Mióta 3 millió forint kell egy kft. alapításához, már nem is annyira vonzó a korlátolt felelősség.




