Közélet

Tényleg leépít Magyarországon a GE, Veresegyházról küldenek el 140 embert
Az energetikai üzletág gyára dolgozóinak 8 százalékát építik le.
Csábító a legolcsóbb forinthitel, de aki nyugit akar, rögzített kamatozású, drágább hitelt válasszon
Egy újabb gazdasági sokk miatt kétszeresére is emelkedhet a havi hiteltörlesztő. A hirtelen drágulás elkerülhető, mégis sokan kockáztatnak inkább.
A NAV-elnök focicsapata szállította a legnagyobb tao-trükköt
Volt olyan csapat, amely a tao-támogatásból származó nyeresége után sem az államkasszába fizette be az adót.
Hasítanak a magyar diákok szövegértésben
Lényegesen jobb lett az eredmény, mint 2011-ben.
Nagyobbat ment a magyar GDP, mint azt elsőre számolták
A szolgáltatóipar hozzáadott értéke rég nem látott ütemben bővült, ami az építőipar dinamikus bővülésével együtt 4 százalék feletti éves növekedést eredményezett.
Felvettél az autós kameráddal egy balesetet, és még a bűnös fog beperelni téged
Májustól alapvetően változnak meg az adatkezelés szabályai, és erre szinte senki sincs felkészülve.
Szétszakadt, aztán úgy maradt a magyar középosztály, és ehhez a kormány közvetlenül asszisztált
A válság előtti Magyarországon sokkal kisebbek voltak a jövedelemkülönbségek. Az alsó egymillió tizedével rosszabbul, a felső egymillió ötödével jobban él ma.
Hatvan százalékon áll Orbán Viktor nagy munkahelyes ígérete
Hét és fél év alatt lett 574, most két és fél év alatt kellene 426 ezer. Úgy, hogy alig van már miből.
Milliárdok mennek a sportklubokhoz a közbeszerzések sztárjaitól
A Közgép az Orbán-Simicska háború előtt, a Duna Aszfalt azóta kezdte el önteni a milliárdokat a tao-rendszeren keresztül sportszervezetekhez. Több másik érdekes tao-donort is találtunk.
Minél többet keresel, annál jobban kedvezett neked a Fidesz-kormány
A legszegényebb egymillió ember reálértéken kevesebbet keres most, mint hét éve.
Kövess minket Facebookon is!