Közélet

A MÁV-vezér szerint kényelmesek a vonatok, az utasok erről egész mást gondolnak
Az egész EU-ban csak Romániában és Bulgáriában elégedetlenebb a lakosság vasúti szolgáltatással, mint itthon egy uniós felmérés szerint.
A nyomozók sem találták a kiperelt iratokat a minisztériumban
Azért nem sért törvényt a Pénzügyminisztérium, mert nem tart be egy másik jogszabályt. Legalábbis ezzel az indoklással állították le a tao-nyomozást.
Bezúzták a Századvég kinyomtatott példányait, mégsem tudták eltüntetni
A keményedő médiapolitika része a Századvég szerkesztőinek kirúgása és a folyóirat legfrissebb számának bezúzása. A netre mégis felkerült az egész.
500 milliárdot is bukhat Magyarország az ellenőrizetlenül hagyott uniós programok miatt
Annál is súlyosabb a helyzet, mint ami korábban kiszivárgott. A kormány azt tervezi kommunikálni, hogy a bevándorláspártiak bosszújáról van szó.
Úgy tűnik, elindult a gellérthegyi sikló építése, de a főváros ezt titkolja
A közelmúlt egyik leglátványosabb budapesti beruházása lehet, de sok részlet egyelőre homályos és eddig szándékosan nem beszéltek róla.
Majdnem annyit ér a BL álomcsapata, mint az egész Magyar Telekom
A BL-ben szereplő 32 csapat játékosainak értéke a 14 milliárd eurót is meghaladja, ez közel annyi, mint a Mol és az OTP együttes piaci kapitalizációja.
Beteg gyerekeknek és állatoknak adtuk az 1 százalékok nagy részét
A kormányközeli alapítványok viszont ezúttal sem taroltak, úgy tűnik, az emberek többsége szerint ezeknek jut elég forrás máshonnan.
Megújul a Blaha, hosszabb lesz a 3-as metró, de a biciklis fejlesztések elmaradnak
A 3-as metró bővítésének csak a tervezése 3 milliárdba kerül, a biciklis projektek pedig pont akkor buktak, amikor felmérték, hogy mennyire fontosak lennének.
Nem készül el Deutschék 30 milliárdos sportkomplexuma a zsidó olimpiára
A napokban dönthet a kormány, hogy hol rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat, miután a tervezett létesítmények felhúzására már nem elég az idő.
Kövess minket Facebookon is!