Közélet
Világszerte leparancsolták a levegőből a Boeing legfelkapottabb gépét
Percről-percre változik a helyzet: egyre több országban tiltják be a Boeing 737 MAX típusú gépek repülését.
Az MTA megcsonkításának egy lehetséges magyarázata
Lehet, hogy annál egy fokkal ravaszabb a Fidesz, mint amit a felszínen látunk. Bemutatunk egy értelmezést, ami szerint ez a történet is a pénzről szól.
Győzött a fizika, máris megjelentek az újabb repedések a hatvani bicikli úton
„Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű bicikliutat építeni”, mondta a Duna Aszfalt képviselője.
Orbán Viktor személyesen karolja fel a magyar foci térfoglalását Romániában
Jenei Imre a magyar miniszterelnök tanácsadója lett, és szerinte Orbán személyesen utazik Biharba, hogy kijelöljék az újabb magyar akadémia építésének a helyét.
Azzal áltattuk magunkat, hogy velünk ezt nem lehet megcsinálni
Családok szakadnak szét, sokan csak panaszkodnak és van, aki már külföldre ment, miközben pezseg a társasági élet. Hogy élik meg a bizonytalanságot az MTA-nál?
Nem a gazdaságpolitika miatt, hanem annak ellenére megy jól a magyar gazdaság
Húsz éve voltunk ott a hitelminősítők szerint, mint most, szóval indokolt lenne némi szerénység.
Néhány egyszerű tanács az Akadémia átszervezéséhez
Elkerülhető lett volna az MTA átszervezése körüli káosz, ha a kormány betart néhány egyszerű szabályt. Ha a busz Berlin helyett Asztana felé indul, akkor jó, ha az utasok le tudnak szállni időben.
Sokkal kevesebb adót fizet, aki igazán fontos a kormánynak
Az előzetes számok szerint 750 milliárd forinttal 2018 új rekordot hozott az adókedvezmények terén. Ez az érintett adófajtákból származó bevétel közel ötöde.
Világbajnok magyarázat az úthibákra a kormány kedvenc cégétől: „ez fizika”
Nem tudni, hogy milyen célokat szolgál a hatvani kerékpáros kalandpark, de a helyi közösség nem sokat profitált az uniós pénzből megvalósított beruházásból.
Nem volt elég csok-baba, ezért kell a 10 milliós ingyenhitel
A csok bevezetésének évében nőtt a termékenységi ráta, azóta viszont stagnál. Lépnie kellett a kormánynak, ha komolyan gondolja a népességfogyás megállítását.









