RSS
„Nincs garancia arra, hogy a Koreai-félszigeten nem fog kitörni az európaihoz vagy a közel-keletihez hasonló katonai konfliktus” – nyilatkozta egy szakértő az észak-koreai állami hírügynökségnek.
Az ukrajnai háború közvetett hatásai, az amerikai világcsendőrködés vége, Oroszország meggyengülése, a Covid-járvány utóhatásai, a klímaváltozás, esetleg a statisztikai bizonytalanság: számos...
A történész szerint a Hamász sikere Netanjahu populizmusának és önhittségének következménye.
A Fővárosi Nagycirkusz négy artistája volt Izraelben, amikor a Hamász megtámadta az országot, ők most elmesélték, hogy élték meg a háborús helyzetet.
Albin Kurti szerint szerb fegyveresek több támadást terveztek, hogy egy folyosót hozzanak létre Észak-Koszovó és Szerbia között.
A koszovói belügyminiszter szerint az akció során letartóztatásokra is sor került, azonban egyelőre nem világos, hogy az összes támadót sikerült-e elkapniuk.
India felfüggesztette a kanadai állampolgároknak nyújtott vízumszolgáltatásokat is.
A kerület oldala szerint a tábla Orbán tudta nélkül került ki, amivel Németh méltatlan helyzetbe hozta a miniszterelnököt.
Egyre feszültebb a helyzet a Koreai-félszigeten.
Magyar békefenntartó katonák 1999 óta szolgálnak Koszovóban, és Molotov-koktélos támadások elhárítására is kiképzik őket. Olyan azonban még nem volt, hogy egyszerre 19-en megsérüljenek, hármukat...