IKEA

IKEA-házakba menekülnének az elszálló lakásárak elől
Skandinávia után Angliában terjeszkedik az IKEA és a Skanska közös leányvállalata, amely fenntartható és megfizethető otthonokat épít.
Az IKEA valójában azért sikeres, mert meg kell szenvedni a bútoraival
Ha valamivel meg kell dolgozni, akkor az eredményt értékesebbnek találjuk, mintha ugyanazt készen kaptuk volna.
Önként kerültek az IKEA fogságába, csúnya vége lett
Volt olyan év, amikor a kávéfőzőiről ismert szarvasi gyár bevételének kétharmada a svéd lakberendezési lánctól jött. Tavaly pedig úgy döntöttek, hogy másra nem is építenek. Hiba volt.
Beleszakadt az IKEA az online terjeszkedésbe és a belvárosi boltnyitásokba
Olyan mértékű befektetéseket kellett végrehajtania, hogy a profit éves szinten 40 százalékkal zuhant.
Az IKEA-alapító vagyonának töredékét örökölték csak gyermekei
Korábban 14,6 ezer milliárd forintra becsülték Ingvar Kamprad vagyonát, de mivel nagy része alapítványokban volt, örököseinek 19 milliárddal kell beérniük.
Az ember, akinek mérhetetlenül sok pénze volt, de még a fodrászon is spórolt
Elhunyt Ingvar Kamprad, az IKEA alapító-tulajdonosa, aki annak ellenére is olyan egyszerűen próbálta élni az életét, mint egy Billy könyvespolc, hogy vagyona alapján bármit megengedhetett volna...
Bérbe adná bútorait az IKEA, hogy még környezetbarátabb legyen
A különböző piacokon különböző megoldásokat tesztelnek, hogy körkörössé tegyék a gazdaságot.
Vizsgálat indul az Ikea adótrükkjei miatt
A világ legnagyobb bútorkereskedője közel egymilliárd eurót adó befizetését kerülhette el a nagy holland trükkel.
Kövess minket Facebookon is!