Hiphop

Vajon mit mondana anya címmel már idén bemutatják a Pogány Indulóról szóló sorozatot
A sorozat alkotói három éven át követték a rappert, aki ezalatt az ország egyik legnépszerűbb előadója lett.
Will Smith a Telexnek: Köszönöm a budapesti és magyar hatóságoknak, hogy visszaengedtek az országba
Interjút készítettünk a húsz év után új raplemezzel visszatérő, augusztusban Budapesten koncertező Will Smithszel, aki állítása szerint új embernek érzi magát, a Lánchíd megmászását pedig utólag nem...
Megvan, ki játssza Snoop Doggot a rapper készülő életrajzi filmjében
Az Outer Banksből ismert 25 éves Jonathan Daviss Snoop Dogg szerint egy dinamikus, nagyszerű szellemiségű színész, aki gyorsan tanul.
Tkyd: Pogány Induló 18 évesen tömegek előtt lépett fel, én 18 évesen gödröt ástam a katonaságnál,...
A kilencvenes évek óta aktív magyar rapper aggódik a kortárs hiphop előadóinak életéért, és igazságtalannak tartja a Pride vegzálását.
A Magyar Rendőrség is megosztotta a Bëlga új, Ne gyere a seggembe című dalát, amiben köcsög...
Új lemezt adott ki a semmiből a Bëlga. Az egyik dalnak a Magyar Rendőrséghez köthető Zsaru magazinon volt a premierje, egy másik dalban pedig a Nemzeti Dalt dolgozták fel autotune-nal.
Megsínylette a barátságunk az ízlésbeli különbséget, de aztán lehetett ezt rehabilitálni – erős...
Závada Péterben és Süveg Márkban eleinte óriási bizonyítási vágy volt az Akkezdet Phiaival, rosszul is esett nekik, amikor még kinézték őket. Ma már mindketten azt mondják, sokkal politikusabb...
Akkezdet Phiai: Saiidot meg Újoncot ismerte a közönség, de Márkot és Petit valójában nem
Závada Péter és Süveg Márk Saiid, a 2019-ben feloszlott Akkezdet Phiai két tagja régóta nem adott közösen interjút. Az Afterrel kivételt tettek, és részletesen meséltek az AKPH kezdeti éveiről, a...
Gently Da Spittah': Idefelé is kipakoltattak, hiszen raszta vagyok
A 19 éves előadót kiakasztja, amikor Pogány Indulóhoz hasonlítják, de arról is mesélt, hogy ő rappelhette az új Pókember-rajzfilm magyar főcímdalát.
Akkor lehetsz csak igazi rapszupersztár, ha eltűnsz a hallgatóid szeme elől
Kevés népszerűbb rapper van jelenleg Playboi Cartinál a zeneiparban, aki közel öt éven át hitegette megszállott rajongóit Music című nagylemezével, majd végül így is nyerni tudott.
Franko: Jók az alapjaim, otthon egy szerető család várt, ahová ha nagy szar volt, haza tudtam menni
Az After vendége a tavalyi év egyik legtermékenyebb feltörekvője, Franko. A Wavy-tag az adásban problémás tinédzserkoráról, Co Lee-val való barátságáról, a nyelvváltásról és arról is beszélt, hogy...
Kövess minket Facebookon is!