Genf

Zelenszkij kész személyesen tárgyalni Trumppal az amerikai békejavaslat vitatott részleteiről
Ukrajna egyetért a terv lényegi részével, de vannak még érzékeny kérdések.
Az ukránok érzik, hogy ott a kés a torkukon
Az oroszoknak nagyon kedvező, eredeti Trump-féle béketervhez képest jött egy európai javaslat, hétfő este pedig az ukránok arról beszéltek, hogy az amerikaiakkal együtt kidolgoztak egy 19 pontos új...
„A 28 pontos terv nem létezik többé” – sorjáznak a bizakodó nyilatkozatok a genfi találkozó után
Az ukránok örülnek, hogy ebben a körben sikerült visszaverni a teljes egészében Oroszországnak kedvező javaslatot.
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott egy orosz katona Ukrajnában egy ukrán katona meggyilkolásáért
Az orosz katona egysége 2024. január 6-án reggel támadta meg az ukránok csapatait a Zaporizzsjai területen.
Megint eredmény nélkül zárult az ENSZ műanyagszennyezésről szóló tárgyalása Genfben
A mostani genfi kudarc már a második meghiúsult kísérlet, tavaly decemberben a dél-koreai Puszanban sem sikerült megállapodásra jutni.
Trump szerint konstruktívan tárgyaltak a kínaiakkal a teljes újraindításról
Az amerikai elnök a közösségi médiában azt is írta, hogy barátságos hangulatban zajlott az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalás.
Egy perc alatt ellopták a Ming-korabeli műtárgyakat, aztán amatőr hibákon csúsztak el
Egy svájci bíróság múlt héten ítélte el a brit testvérpárt, akik arra hivatkoztak, hogy egyikük tartozását akarták törleszteni a közel 1,3 milliárd forintot érő vázával és csészékkel, amiket egy...
Genfben leállították a drónok ellen harcoló sasok kiképzését
Nem biztonságos. A jövőben maradnak a hagyományos módszereknél, mint például a jelzavarás, a felderítő rendszerek és a hálós fegyverek.
Egy legendás magyar versenyző, akinek a sikereit itthon elhallgatták
A motorversenyző Marsovszky Gyula 1969-ben a királykategóriában az összetett második helyén végzett a korszak bálványa, Giacomo Agostini mögött. A forradalom után hagyta el az országot, egy kis...
Kövess minket Facebookon is!