Gazdagok
Éveken át a világ leggazdagabb embere volt, végül alig úszta meg, hogy börtönbe kerüljön
A 80-as években japánok uralták a milliárdoslistákat. Josiaki Cucumi öt éven át volt a leggazdagabb ember a világon, de mára vagyona a töredékére olvadt.
A bepörgő infláció és az elhúzódó háború mellett is egyre több a dollármilliomos a világon
Az elmúlt 10 évben a világ dollármilliárdosainak vagyona 90 százalékkal nőtt, vagyonuk a világ összesített GDP-jének közel 12 százalékának megfelelő összeg.
Miért járnak szakadt ruhában a leggazdagabbak?
Kísérleti közgazdaságtani módszerekkel jártak utána, hogy miért hajlamosak a legtehetősebbek olcsónak látszó ruhadarabokat hordani.
Nem létezik a magyar középosztály, amelyet a Fidesz 2010 óta erősíteni akar
A leggazdagabb magyarok felzárkóztak a leggazdagabb európaiakhoz, a szegények leszakadtak, a kettő között nem történt szinte semmi.
Nem éri meg csökkenteni a gazdagok adóját
Nem pörgeti fel a gazdaságot, ha több pénz marad a vagyonosabbaknál, csak az egyenlőtlenség nő.
Pont azoknak nem kellene repülőre szállni, akiknek ez természetes
Európában a felső középosztály a legnagyobb környezetszennyező csoport, de a jelenlegi szabályok nem ösztönzik őket arra, hogy visszafogják a kibocsátásukat.





