Ferenciek tere
Pénzbírságot kapott több Hadházy-szimpatizáns a Ferenciek terén történt templomi vita miatt
Három személlyel szemben garázdaság miatt még tart az eljárás.
Szentképekkel várták az ellentüntetők Hadházyékat a Ferenciek terén
A tüntetők a Ferenciek teréről a Kölcsey Gimnáziumhoz vonulnak.
Megállapodott Hadházy a ferencesekkel, októbertől már nem a templomuk mellett fog tüntetni
Az előző keddi tüntetésén a politikus kisebb összetűzésbe került egy ferences szerzetessel, miután pont a beszéde alatt harangoztak a tüntetés helyszíne melletti templomban.
Nyomoz a rendőrség Hadházy és a ferences szerzetes összetűzése miatt
Korábban az ügyre reagált a miniszterelnök is.
A Ferenciek terén tüntetett, majd az Agrárminisztériumhoz vonult Hadházy Ákos és 200 ember
A „technofasizmus” felszámolását követelték a tüntetők, akik egy időre a Kossuth Lajos utcát is lezárták.
„Választást akkor lehet nyerni, ha van valódi választás” – Hadházy megint tüntetett, csatlakozott...
Azt mondta, az is siker, hogy nem ő borult fel az autójával Hatvanpusztán. Ezen a kedden is azt ígérte, nem fogja abbahagyni a tiltakozást.
Hadházy Ákos ismét tüntetett, a tiltakozók a Belügyminisztérium épületéhez vonultak
Hadházy Ákos szerint a következő hetek fogják eldönteni, hogy a rendőrség politikai megrendeléseket fog-e végrehajtani. A tüntetők a Belügyminisztérium épületéhez vonulnak.
Ismét tüntetett Hadházy Ákos Budapest belvárosában
Ez volt sorban a tizenötödik tüntetés. A résztvevők a Ferenciek teréről a Corvin közbe vonultak.
„Nem hagyjuk abba!” – Hadházyék a Károly körúton vonultak a Városházához
Tizenkettedik alkalommal szervezett kedd délutánra tiltakozást Hadházy Ákos az ellehetetlenítési törvény visszavonását követelve.
Hadházy Ákos: Minden hatalomra lehet nyomást gyakorolni, csak elszántság kérdése
Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által hirdetett tüntetéssorozat, a Ferenciek tere után a Külügyminisztériumhoz vonultak a tiltakozók.









