Elutasítás

Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította Jeffrey Epstein szeretőjének fellebbezését
Ez azt jelenti, hogy Ghislaine Maxwell 20 éves börtönbüntetése továbbra is érvényben marad. Csak akkor szabadulhat, ha esetleg elnöki kegyelmet kap.
Londonban ki akarták hallgatni a Madeleine-ügy legfőbb gyanúsítottját, de ő elutasította a...
Christian B.-t pár napon belül szabadlábra helyezik. Jelenleg börtönben van egy másik ügy miatt.
Az érintett akadémiai dolgozók közel 90 százaléka elutasítja, hogy az ELTE-hez csatolják őket
A kutatóközpontok durván 1200 dolgozójából 800-an nyilvánítottak véleményt, nagy többségüknek nem tetszik az ötlet.
Megtagadták az információkat a kormány USAID-biztosától Trump emberei, mert attól tartanak, hogy...
A Reuters szerint az amerikai tisztviselők attól tartottak, hogy a magyar miniszterelnök az ő segítségüket kéri a vélt ellenségei elleni munkájához.
Nem akart lemondani a fegyvereiről, a Hamász elutasította Izrael tűzszüneti javaslatát
Közben az iszlamista szervezet azt állítja, elvesztették a kapcsolatot azokkal a harcosokkal, akik egy izraeli-amerikai túszt felügyeltek.
Hiába fellebbeztek, nem engedték szabadon Isztambul ellenzéki polgármesterét
Az Erdoğan elnök legfőbb politikai riválisának tekintett İmamoğlut március 19-én tartóztatták le.
Magyar Györgyék panaszát is elutasították a recski sárlavina ügyében
Az ügyvéd pótmagánvádat ad be, amelyben a bánya üzem felelős műszaki vezetőjének, illetve helyettesének a felelősségét fogja firtatni.
Elutasította az ügyészség Tordai Bence panaszát a recski sárlavina ügyében
De Magyar György, az érintett családokat képviselő ügyvéd is panaszt nyújtott be az ügyészségi döntés ellen.
Gyanúsított marad Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke
A Legfőbb Ügyészség alaptalannak tartotta, így elutasította Biró panaszát a gyanúsítás ellen.
A Kúria elutasította a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a transznemű fiatalt bemutató könyv...
A legfelsőbb bíróság szerint attól még, mert az egyik fél nem ért egyet az ítélettel, nem nyitják újra az ügyet.
Kövess minket Facebookon is!