Élet

Közel hatmilliárd forint közpénzt zsebelt be a színházas tao-machinátor környezete
Több kapcsolat is van a csalással vádolt, több százezres nézettséget blöffölő kamuszínházak között. A tao-törvény egyik kidolgozója bukkan fel mögöttük.
Ebből az influenzajárványból még bármi lehet
Tavaly az átlagosnál 4-5 ezerrel emberrel több halt meg januárban, a kiugróan kemény influenzajárvány idején.
Több százezres nézettséget blöffölve akasztottak le sok százmillió forint közpénzt kamuszínházak
A tao-támogatás bevezetése óta tizenháromszorosára nőtt a külföldön fellépő magyar színházak nézettsége. Csalással vádolnak több magyar szervezetet.
Amazon, gyere Budapestre, a nolimpia miatt van egy székháznak való területünk
Be tudna szállni a magyar főváros abba az öldöklő versenybe, amelyet húsz amerikai település vív egy 5 milliárd dolláros befektetésért?
A szépségipar mindent megmozgat, hogy végre sminkelni kezdjék magukat a férfiak is
Hatalmas bevételt szakítana ezzel a kozmetikai ipar. Abban reménykednek, hogy 2018 lehet az áttörés éve.
Kiszámolták, mennyire környezetszennyező a leginkább környezetbarát sütő
Úgy tűnik, mintha tudományos alapon nekimentek volna a mikrohullámú sütőknek, pedig nem, csak arra hívják fel a figyelmet, hogy ezt az eszközt is jó lenne tudatosabban használni.
Ha kevesebben mennek shoppingolni, ki fogja eltartani a trendi kávézóláncokat?
A Magyarországon is jelen lévő Costa kávéházlánc Angliában már érzi az online kereskedelem terjedésének számára negatív hatásait.
Azért nincs elég pincér és építőipari munkás, mert kivándoroltak
A vendéglátósok nettó négy százaléka ment ki dolgozni évente 2011 és 2016 között, és az a baj, hogy nem is nagyon jöttek vissza.
Ha az Apple-ön és a Facebookon múlik, egész nap függőként fogod pörgetni a feedet az iPhone-odon
A mobilfüggőség és a közösségi hálókon való állandó lógás a káros szenvedélyekhez hasonló, de most felkapott lett a téma, és soha nem látott össztűz zúdul a technológiai cégekre.
Száműznék az Excelt, de hol lennénk ma, ha nem jött volna létre?
Teljesen felforgatta a világot a táblázatkezelő programok megjelenése az 1980-as években: leradírozta a könyvelőállások felét, de létrehozott kétszer annyi még jobban fizető újat.
Kövess minket Facebookon is!