Élet
Összeomlottak az állami milliárdokkal kitömött kamuszínházak, 94 százalékkal csökkent az árbevételük
Az egyik színház 800 milliós forgalma három millió alá süllyedt, miután eltörölték a tao-rendszert. Azonban még így is kaptak tavaly egymilliárd közpénzt.
Nyolcszázmillióból újítják fel az ország talán legvállalhatatlanabb bicikliútját
Egy nagyjából 5,6 kilométerest szakaszt hoznak rendbe, illetve részben építenek meg Budapest és Szentendre között a Duna mellett.
Nincs már sunnyogás az edzéseken
Az új technológiáknak köszönhetően pontosan lehet mérni a sportolók teljesítményét, ás azt is, hogy ki miben erős, vagy éppen gyenge.
Visszaváltható dobozban árul jégkrémet és sampont egy magyar származású üzletember
A falusi szikvizeshez hasonlóan hozza a tusfürdőt vagy tésztát, majd viszi el a visszaváltható csomagolást az Egyesült Államokban és Párizsban elindított Loop.
Ha nem mondunk hülyeségeket, fél lábbal már bent vagyunk egy munkahelyen
Hiába egyre nehezebb munkaerőt találni, mégis a személyes képességek lettek egyre fontosabbak az álláskeresésnél. Mit néznek a munkaerő-közvetítők?
A szlovén főváros eltökélte, hogy hulladékmentes lesz, és mára 80 százalékkal kevesebb szemét megy...
Húsz éve még szelektív gyűjtés sem volt, mára az összes szemét kétharmadát újrahasznosítják Ljubljanában, amivel vezető szerepe van Európában.
Már milliárdos összeget költött a kormány magyarok balkáni nyaraltatására
A program első másfél évében 1,3 milliárd forinttal támogatta az állam a Wizz Air Budapestet és a nyugat-balkáni fővárosokat összekötő légi járatait.
Apró trükkökkel is segíteni lehet a kisgyerekes anyák és a hátrányos helyzetűek elhelyezkedését
Megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra, ha a munkaadók az előítéleteiket félretéve válogatnának. De ezt nem is olyan könnyű megvalósítani.
Dunai katasztrófa: mintha egy kamion ment volna egy Trabantnak
Tíz év alatt tízszeresére nőtt a nagy hajók forgalma Budapesten, de hiába módosítottak a szabályokon, több mint hatvan éve nem volt ilyen súlyos vízi baleset.
Boldogtalanabbak leszünk, ha elárasztanak minket a reklámok
A reklámok mennyiségének növekedése kimutathatóan csökkenti az élettel való elégedettséget.









