Tévhit, hogy kis összegekkel ne lehetne akár nagy hozamot elérni

Sokakat az riaszt el az értékpapír-befektetésektől, hogy havonta csak kisebb összegeket tudnak félretenni. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint a pénzügyi szolgáltatóknál elérhető rendszeres befektetési konstrukciók révén viszont akár havi néhány tízezer forint elhelyezésével is részesedhetünk a tőkepiacok hozamaiból, úgy, hogy a befektetés automatikusan történik, alacsony költségszint mellett.
Szinte mindenki hallotta már azt a védekezést valamelyik rokona vagy ismerőse részéről, hogy ő éppen azért nem takarít meg, mert olyan keveset tudna félretenni, hogy annak hosszabb távon sem lenne érdemi eredménye – éppen ezért rendre elkölti a havi bevételeit. A befektetésekre pedig ez hatványozottan igaz: sokak fejében él az a tudat, hogy értékpapírokat csak több százezres tételekben lehet vagy érdemes vásárolni, tehát csak a magas jövedelmű, a pénzügyekben jártas kisbefektetők kiváltsága ez a terület.
A bankok és a befektetési szolgáltatók mai kínálata viszont egyértelműen cáfolja azt a tévhitet, hogy csak jelentősebb összegek befektetésével lehetne belépni a tőkepiacokra, vagy magasabb hozamokat elérni: az utóbbi években megjelentek ugyanis a rendszeres befektetési programok a palettán, amelyeknél kis összegek befizetésével is lehet különböző területekre fókuszáló, és persze különböző kockázati szintű eszközökbe fektetni – akár néhány tízezer forint elhelyezésével is.
Miért éri meg a rendszeres befektetés?
A rendszeres befektetések mellett számos érvet fel lehet sorolni. Az egyik legfontosabb, hogy már kisebb összegek – néhol tényleg havi néhány tízezer forint – megtakarításával is be lehet lépni a tőkepiacokra. Rendszerint befektetési jegyek vásárlásán keresztül, úgy, hogy magunk választhatunk (mérlegelve a hozam-elvárásainkat és a kockázatokat) a felkínált lehetőségek közül. Szintén nagy előny, hogy már magával a rendszeres vételi megbízással is csökkenthetjük a rossz időzítésnek a kockázatát.
A rendszeres befektetési konstrukcióknál ugyanakkor – többnyire a szolgáltatók saját kínálatából válogatott befektetési jegyek mellett – megjelentek a kínálatban a tőzsdén kereskedett alapok is (ETF-ek): a K&H Értékpapír platformjain különböző ETF-ekbe lehet fektetni a pénzt. Utóbbiak nagy előnye, hogy egy teljes piac, index vagy szektor teljesítményét követik, így egyetlen termék megvásárlásával egyszerre sok különböző eszközbe fektethető a pénz. Éppen ezért az ETF-ek népszerűsége rohamosan nőtt az elmúlt években.
Szintén nagy előnyük a rendszeres befektetési konstrukcióknak, hogy a befektetésünket nem kell menedzselni, automatikusan fektetik be a pénzünket: ha pedig nem vagyunk elégedettek az adott befektetési alap vagy befektetési csomag teljesítményével, bármikor módosíthatunk a megbízáson. Miután rendszeres a megtakarítás, kisebb a veszélye annak, hogy pár hónap után alábbhagy a lelkesedés, miközben (rendszerint visszaváltási díj ellenében) bármikor kiszállhatunk a befektetésünkből, ha valamiért mégis szükség lenne a befektetett összegre. Rendszeres befektetés pedig rendszerint indítható tartós befektetési számlán (TBSZ) is, tehát ha tényleg hosszabb (legalább 3-5 éves) távon gondolkodunk, akár adómentes is lehet a jövedelmünk a normál értékpapír-befektetésekhez képest.
Hasonlók az elvek, de láthatók a különbségek
A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint igen bő a választék a piacon rendszeres befektetési konstrukciókból, ám több szereplő is alkalmaz egyedi megoldásokat.
A K&H Értékpapír kereskedési platformján – ami mobilon K&H mobiltrader, számítógépen pedig K&H webtrader néven fut – automatikus rendszeres ETF (tőzsdén kereskedett alap) befektetések indíthatók, akár 0 forintos vételi díj mellett. A kínálat a főként tőzsdén kereskedett alapokat kínáló iShares és az Amundi nemzetközi alapkezelő legnépszerűbb termékeiből tevődik össze, miközben a befektetés TBSZ-en is elindítható. Az automatikus ETF befektetésekhez kapcsolódóan most akció is fut a szolgáltatónál: ha az ügyfél 18 és 30 év közötti, akár nulla forint a számlavezetési díj. Életkortól függetlenül pedig a START30000 promóciós kód használatával akár 30 ezer forint díjkedvezményt is jóváírnak a számlán.
Az OTP Rendszeres Megtakarítási Program keretében az OTP Alapkezelő és az OTP Ingatlan Alapkezelő nyíltvégű befektetési alapjainak forintban vagy devizában kibocsátott befektetési jegyeit lehet megvásárolni, akár online is. A rendszeresen befektetendő összeg itt minimum 10 ezer forint, viszont az ügyfél megadhatja azt is, hogy milyen gyakorisággal (heti, havi vagy negyedéves) szeretne félretenni.
A Gránit Bank most akciót futtat a rendszeres megtakarításhoz kapcsolódóan: ha az ügyfél 12 hónapon keresztül, legalább havi 5 000 forint értékben vásárol befektetési jegyet, a havi megtakarításával megegyező összegű jóváírást kap – akár 40 000 forint értékben. A Gránit Bank ügyfelei bármilyen típusú értékpapírszámlán indíthatnak rendszeres megtakarítást.
A Lightyear befektetési platformon ismétlődő megbízásokkal automatizálható az egyes eszközökbe irányuló befektetés. A felhasználó maga döntheti el, hogy ezek a megbízások mikortól legyenek érvényesek, és milyen napokon ismétlődjenek, ráadásul bármikor törölhetők is az alkalmazásban. Emellett a felhasználó dönthet úgy, hogy minden alkalommal egy meghatározott összegért vásárol, vagy hogy egy meghatározott darabszámot vesz egy adott eszközből.
Az Erste Future megtakarítási programjánál 17 befektetési csomag közül lehet választani. A havi rendszerességű befektetés mellett itt egyösszegű befizetés is lehetséges, emellett a programnak létezik a szülők által a kiskorú gyermekeik számára elindítható, junior változata is.
Az UniCredit Bank Rendszeres Megtakarítási Programban 22 onemarkets Fund részalap és 15 különböző Amundi befektetési alap befektetési jegyei közül választhatnak a kisbefektetők.
A CIB Bank Rendszeres Befektetési Alap Programjában a legtöbb határozatlan futamidejű Eurizon részalap elérhető. A program díjmentes, kizárólag a befektetési jegyek forgalmazásának díjait számítják fel az ügyfélnek.
A Raiffeisen Bank Ismétlődő befektetés nevű programja a mobilapplikációból is elindítható, akár 1 000 forint havi befektetésével is. Az applikáción keresztül indított befektetésnél három, különböző kockázati szintű alap közül választhat az ügyfél, de fiókban jóval szélesebb paletta is elérhető.
A fenti információk az érintett szolgáltatók aktuális feltételein alapulnak, melyek változhatnak. A leírtak nem minősülnek ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetési döntések kockázatokkal járnak.
A cikk a Telex és a Biztos Döntés közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.