Vádat emeltek a Szombathelyi Médiaközpont egykori ügyvezetője ellen csalás és sikkasztás miatt

2021. november 22. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt az ügyészség a Szombathelyi Médiaközpont korábbi ügyvezetője, Halmágyi Miklós ellen csalás és sikkasztás bűntettével, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétségével, írja az úgytudjuk.hu.

Mint a lap írja, a médiaközpont ügyében 2020 februárjában rendeltek el nyomozást visszaélésgyanús banki tranzakció miatt. A feljelentést Nemény András szombathelyi polgármester tette. Az akkori hírek szerint Halmágyi egyszer kegyeleti szolgáltatást, két alkalommal pedig magáncélra használt szállást fizetett ki a médiaközpont bankkártyájával. Az ügyvezető azt állította, előbbi esetében észrevette, hogy rossz kártyával fizetett, ezért vissza is fizette az összeget.

A Vas Megyei Főügyészség végül vádemeléssel zárta le a nyomozást, ezt a lapnak az ügyészség is megerősítette. A vád szerint a csalással okozott kár 395,5 ezer forint, a sikkasztás értéke pedig 423,5 ezer forint. Az újság kereste Halmágyit is, de ő azt mondta, hivatalos értesítést nem kapott az ügyről, nyilatkozni pedig nem szeretne.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!