Meghalt Návai Anikó hollywoodi magyar újságíró
Számos világsztárral készített interjúiról volt ismert, több mint 20 éven át volt a Golden Globe-díjakat odaítélő szervezet egyetlen magyar tagja. Munkássága megosztó, legutóbb egy plagizált...
Idén nyáron újra Budapesten koncertezik Billy Idol
Idol szinte már hazajár a Budapest Parkba, utoljára 2022 őszén, előtte pedig 2018-ban lépett fel ugyanitt.
Március elején indul a TV2-n a milliárdos állami támogatásokból készült Hunyadi-sorozat
Duplarésszel száll versenybe A mi kis falunkkal.
Vádat emeltek a Placebo énekese ellen, amiért lefasisztázta Melonit
Az eset még egy 2023-as koncerten történt, Meloni egyből feljelentést tett utána – most jutott el az ügy a vádemelésig.
A Fehér Lótusz: ez nem a Truman Show, ez a valóság
A Fehér Lótusz harmadik évada néha önismétlő, de a thaiföldi környezet, a „spiri dolgok” kiüresedésének bemutatása és a Falloutból ismert Walton Goggins karaktere miatt így is bőven lehet kraft az...
Dokumentumfilm készül Terence Hill életéről
A színész is részt vesz a Warner Bros stúdió által készített film forgatásában.
Ozzy Osbourne csak rövid időre lép színpadra a Black Sabbath búcsúkoncertjén
A Black Sabbath egynapos fesztiváljára 16 perc alatt fogytak el a jegyek. Ozzy Osbourne csak annyit vállal a koncert napján, amennyit az egészségi állapota enged.
Hasi fájdalmakkal kórházba került Shakira, elmaradt a limai koncertje
Az énekesnőt nem engedték fellépni az orvosai hétvégén.
Tarolt a nagyrészt Magyarországon forgatott A brutalista a BAFTA díjátadóján
Emellett A konklávé lett még a legsikeresebb film, de díjat kapott az Emilia Pérez és az Anora is.
Mac Miller már a túlvilágról mutatja meg, miért volt a kortárs hiphop emblematikus figurája
Mac Miller Balloonerism című lemeze több mint tíz évig porosodott a fiókban, és csak hét évvel a halála után döntöttek úgy az örökösei, hogy megjelentetik.









