2025. február 16. – 22:01
2018. szeptember 7-e sötét nap volt Los Angelesben: Mac Miller rapper-producert holtan találták az otthonában. A boncoláskor a zenész szervezetében alkoholt, kokaint és fentanilt találtak, de a vizsgálat megállapította, hogy a túladagolást az utóbbi szintetikus kábítószer okozta, ami 2017-ben a drogtúladagolások 38,9 százalékáért volt felelős az Egyesült Államokban. Az előadó egyik dílerét 17 és fél év börtönre, másik társát 10 év 11 hónapra ítélte a bíróság. Bár a családnak némileg megnyugvást jelentett, hogy a gyerekük de facto gyilkosait (akik a vád szerint tudták, hogy mit adnak el áldozatuknak) előállították, Mac Miller így is óriási űrt hagyott maga után. Ezt az űrt tölti be a január közepén megjelent Balloonerism, a második posztumusz kiadvány a 2018-as tragédia óta, ami a rapper színes diszkográfiájának egyik legérdekesebb, sokáig elveszettnek hitt darabja.
A pittsburghi születésű, művészcsaládba született Mac Miller (polgári nevén Malcolm James McCormick) mindössze 26 évesen halt meg, de karrierje során olyan termékenyen alkotott, hogy 13 mixtape-je, 2 EP-je és 7 nagylemeze jelent meg (ebből kettő posztumusz kiadvány), és az élőzenés projektjeit, illetve a kollaborációit még nem is vettük ide.
Én a kezdetek óta ambivalens viszonyt ápoltam a rapper művészetével. Számomra Mac Miller tipikusan az az előadó, akinek komplett lemezei sosem tudtak a szívemhez nőni, egyes dalai viszont olyan elemi szinteken szóltak hozzám, hogy arra csak néhány igazán kivételes előadó képes. Külön kiemelendő itt a New Faces v2 és a Good News, ez a két, hangulatában alapvetően különböző, mégis hasonlóan a végzet felé kacsingató dal már önmagában jól példázza, milyen sokoldalú csodabogár volt a több hangszeren is játszó Mac Miller, aki autodidakta módon tanult meg zongorázni, gitározni és dobolni 6 éves korában.
A 14 éves kora óta szövegelő Miller (aki eleinte énekesnek készült) gyakran megkapta a karrierje elején, hogy egy tipikus frat boy, aki maga is frat rapet csinál: utóbbi besoroláson a hiphopzenei közvélemény a felső középosztálybeli fehér fiúk hiphopzenei szárnypróbálgatásait értette, akik dalaikban a bulizásról, cuccozásról, piálásról és csajozásról rappeltek, vagyis csupa olyan dologról, amik az amerikai egyetemeken és főiskolákon alakult klubokban (eredeti nevén „fraternities and sororities”, ebből jött a „frat” szócska) a legfontosabb elfoglaltságok voltak.
Miller első ránézésre valóban olyan volt, mint a leghátsó padban ülő, pattanásos gimis srác, akinek egyszerre van fű-, Axe dezodor-, Doritos-csipsz- és izzadságszaga. Szeret balhézni, de azért helyén van a szíve, és mindezek ellenére mindig a legszebb lányokkal randizik, hála egyedi személyiségének és humorérzékének (két évig járt például Ariana Grandéval is). A rapper Easy Mac néven publikálta az első mixtape-jét 2007-ben, majd 2009-ben ismerte meg a szélesebb közönség, 2010-ben pedig dinamikus fejlődést mutatva már le is szerződött a pittsburghi Rostrum Records lemezkiadóhoz. Náluk jelent meg az említett év nyarán a K.I.D.S. mixtape, ami a Best Day Ever és a The High Life című kiadványok mellett még a frat boy-korszakot testesítette meg.
Amolyan átvezetőnek tekinthető a 2012-es Macadelic, ami után a Watching Movies with the Sound Off lényegében mindent átírt 2013-ban, és kijelölte Mac Miller új útját. Ez volt Miller második nagylemeze, amit egy sötétebb, befelé forduló alkotói korszak első fontos megnyilvánulásaként szokás emlegetni. A zenész ez idő tájt rántotta le a leplet a felpitchelt hangon rappelő Delusional Thomas nevű alteregójáról is, akit későbbi interjúiban egy pszichopata gyilkosként jellemzett. Azt látni és hallani lehetett, hogy 2013 és 2014 fordulóján egy új korszak kezdődött, ez az erős hangulatváltás pedig az ekkor elkezdett, majd félrerakott projekteken is feltűnt.
Mac Millernek ekkor, 22-23 éves korában kellett megküzdenie az egyre nagyobb hírnév hatásával, jól dokumentált drogfüggőségével (a fű mellett rászokott a kodeines köptetőre, 2014-ben pedig már napi fogyasztója volt több szernek is), és komoly mentális problémáival, amiknek hangot is adott a dalaiban. Ennek a küzdelemnek zseniális, egyben nyomasztó lecsapódása a 2014-es Faces mixtape, sok rajongó szerint Mac Miller valaha készült legjobb projektje, ami ekkor magánkiadásban jelent meg. Abban az átmeneti időszakban, amikor a rapper már szakított a karrierjét beindító Rostrum kiadóval, és épp saját, Remember névre keresztelt labeljének felállításán dolgozott.
A történelemlecke és a részletes idővonal felvázolása azért fontos, mert ennek a turbulens időszaknak a szüleménye a Balloonerism is, ami több mint 10 éven át porosodott a fiókban, hogy végül méltó helyre kerüljön idén januárban.
Egy szentélyben született pár hét alatt
Két hely volt, ahová Mac Miller el tudott menekülni a sztárlét folyamatos nyomása, és a rá szegeződő szempárok elől: az egyik ilyen a Los Angeles-i otthona volt, benne a Sanctuary és Red Room (magyarul szentély és vörös szoba) neveken elhíresült stúdióval, a másik pedig Rick Rubin Grammy-díjas zenei producer háza, ahol Miller meditálni tanult, és gyógyulni próbált.
A Szentély volt az a biztonságos védőburok, ahol a Balloonerism munkálatai megkezdődtek abban a pezsgő – de terhekkel teli – időszakban, amikor a Faces, a Watching Movies with the Sound Off és a Delusional Thomas is formát öltöttek. Miller halála óta rengeteg spekuláció indult arról, hogy mi lesz a sorsa az elkezdett projektnek, sokan pedig azt sem tudták, hogy egyáltalán létezik, ezért volt óriási szenzáció, amikor a Tyler, the Creator által szervezett Camp Flog Gnaw karneválon beúszott a kivetítőkre a Miller fejét formázó absztrakt léggömb, és kiderült, hogy hivatalos megjelenést kap az elveszettnek hitt lemez.
Vagyis a hiányzó puzzle-darab a diszkográfiában, amivel még tisztább kép rajzolódik ki előttünk Mac Miller komplex belső világáról.
Vízválasztónak számított Mac Miller családjának (ők az örökösei, akik óriási odaadással kezelik a rapper hagyatékát) tavaly őszi közleménye, amelyben belengették, hogy 2025 elején napvilágot lát a lemez. Mint írták, a Balloonerism „nagyon fontos projekt volt Malcolm számára”, olyannyira, hogy az előadó a most ismert léggömbös lemezborítót is maga rendelte meg hozzá még az élete során, és rendszeresen folytak viták arról, hogy mikor kellene kiadnia, „de végül a GO:OD AM és az azt követő albumai élveztek elsőbbséget”.
A fiuk emlékét őrző családtagok lelkiismeretes hozzáállását mutatja, hogy méltó megjelenést szerettek volna egy olyan kiadványnak, amiből már évek óta terjedtek kiszivárgott verziók az interneten. Ahelyett, hogy hagyták volna, hogy a kikerült dalok kontrollálhatatlanul terjedjenek az online térben, összefogták a Balloonerism darabjait, és a világ elé tárták azt a legigazibb, legszebb formájában.
„Hisszük, hogy ez a lemez megmutatja, milyen kiterjedt zenei tehetsége volt Malcolmnak, aki művészként is rettenthetetlen volt. Tekintettel arra, hogy az album nem hivatalos változatai évek óta keringenek az interneten, és hogy Malcolm gyakran beszélt arról, hogy milyen fontos számára, úgy éreztük, hogy a legmegfelelőbb a projekt hivatalos változatát bemutatni a világnak” – írták a Mac Miller hagyatékának szentelt, rokonok által kezelt Instagram-profilon.
Lehetett pletykákat hallani arról, hogy a Balloonerism a Watching Movies with the Sound Off után jelent volna meg, de a Rostrum Records végül – máig ismeretlen okokból – visszadobta a beadott munkát. Mac Miller legelkötelezettebb rajongói korábban posztoltak már nem hivatalos bakelitekről is, és arról is vannak információk, hogy állítólag 250 kézzelfogható példányt előre legyártottak a lemezből, ami sokáig csak az archívum részeként létezett.
2020 telén fordulópont következett: több dal is kiszivárgott róla, az album hivatalos címét a rajongók kinyerték a metaadatokból, és nem hivatalos dallisták is elkezdtek terjedni különböző fórumokon. Mint Mac Miller hangmérnöke és producertársa, Eric Dan később a Redditen elárulta, a Balloonerism 90 százalékát egy hét alatt vették fel 2014 márciusában, és összesen két héten át foglalkoztak vele, de akkor csak és kizárólag ezeken a dalokon volt a fókusz. A Balloonerism valóban egy konzisztens lemez, érezhető a dalok közti szoros kapocs, és az is, hogy ezek a számok egy koncentrált alkotói folyamat szüleményei.
Mac Miller ezen a projekten még magához képest is sokat beszél a végzetről és az elmúlásról, szinte pöröl a halállal, miközben nem fordít hátat az életnek sem, sőt sokszor ünnepli azt. Egyik pillanatban még az alagút végén látható fényről beszél, haldoklik, aztán feléled, bizakodva, a jövőbe tekintve jelenti ki, hogy a java még csak most következik. Mindezt keserű humorral és morbid iróniával tálalja, a Shangri-La című dalban például arról rappel, hogy milyen szép az időjárás, ilyen időben pont tökéletes meghalni („The weather’s nice today, what a perfect day to die”).
A Balloonerism Mac Miller kétségkívül egyik legsötétebb projektje, amin a hangszeres kísérletezése elkezdett kibontakozni, és a nagy zuhanás korszakát foglalja össze karrierjében. Egy, a halála előtt pár héttel adott interjújában beszélt arról, hogy első éveiben legyőzhetetlennek érezte magát, és mindent belengett a boldogság, ezután pedig csak a másik véglet, a szomorúság és a depresszió kerítette hatalmába. Mint már említettük, Mac Miller ekkoriban, 2013 és 2014 táján, csúszott rá igazán a drogokra, és a terapeutává avanzsált Rick Rubinnál (aki egyébként egy motivációs könyvet is írt A kreatív folyamat – Az alkotás mint életmód címmel) próbált gyógyulni az elvonó helyett. Ennek a korszaknak emlékezetes lenyomata a Rick’s Piano című dal, ami a Balloonerism egyik legkatartikusabb szerzeménye.
A Balloonerism egyik legtöbbet emlegetett dala a hátborzongató Funny Papers, amelyben Mac Miller paradox párhuzamot von az újságokban szereplő vicces képregények és a gyászjelentések között. A rapper ebben kvázi megjósolta a halála napját: a dalban arról értekezik, hogy a péntekek általában boldog napok, mivel közeleg a hétvége, ezért ilyenkor nem halhatnak meg emberek.
A sors szomorú fordulata, hogy 2018. szeptember 7-e is péntekre esett.
Gyakori mondás, hogy a depressziónak nincs valódi arca, és sokszor azok mosolya a legszélesebb és legragyogóbb, akik a legmélyebben vannak az életükben. Mac Miller pont ilyen figura volt: egy kívül folyton vigyorgó, csupa szív karakter, aki belül folyamatosan démonokkal viaskodott. Erre a kettősségre már a Malibu című dalában is rámutatott, mint rappelte, „I’m the only suicidal motherfucker wit’ a smile on”, vagyis ő az egyetlen szuicid hajlamú arc, aki ennek ellenére mindig mosolyog.
A Miller diszkográfiáját és személyét meghatározó dualitásra a Vulture újságírója, Craig Jenkins is profin rátapintott. Jenkins a Balloonerismről szóló írásában konklúzióként megemlíti, hogy Mac Miller gyakran ingázott a végletek között: a Rick’s Pianóban bemutatott a kilátástalan jövőnek („Fuck the future!”), egy évvel később pedig már boldogan írt dalt arról, hogy egyszer 100 unokája lesz.
Üdítő kivétel
2022 őszén a Telexen is hosszú cikkben írtunk arról, hogy milyen fiatalon halnak meg az új generáció kedvenc rapperei, akik gyilkosság, túladagolás és/vagy valamilyen kábítószer hosszabb távú használata miatt kialakult szervelégtelenség áldozatai lettek. Csak néhány rémisztő példa az elmúlt 8 évből: Lil Peep 21 évesen adagolta túl magát nyugtatóval és fentanillal 2017-ben, a 27 éves Fredo Santana halálát szív- és érrendszeri betegség okozta, Lil Keed 24 évesen halt meg szervelégtelenségben. A 20 éves XXXTentaciont egy rablás során lőtték agyon az autójában 2018-ban, Pop Smoke és King Von két évvel később lettek gyilkosság áldozatai, az alig 18 éves Hella Sketchy szintén drogtúladagolásban halt meg 2019-ben, a 21 éves Juice WRLD pedig oxikodon- és kodeinmérgezésbe halt bele ugyanebben az évben.
Mint ismeretes, Mac Miller fentanillal, alkohollal és kokainnal adagolta túl magát 2018-ban. A fent sorolt előadókhoz hasonlóan tőle is megjelentek posztumusz kiadványok, emlékezete viszont annyiban mindenképp kivételes, hogy a halála után megjelent zenei termékeket sokkal nagyobb odafigyeléssel és felelősségteljes hozzáállással kezelik az örökösei.
A Balloonerism így amellett, hogy egy fontos átmentett ereklye az utókor számára, egyedi színfolt a posztumusz kiadványok kizsigerelt világában.
A jogutódok közül külön kiemelendő Mac Miller édesanyja és fiútestvére, akik a hozzátartozójuk emlékét és méltóságát életben tartva komoly kontrollt gyakorolnak a rapperhez köthető zenei megjelenések és a merchandise termékek felett. Ezzel üdítő ellenpéldát szolgáltatnak egy olyan korban, ahol egy komplett iparág épült az elhunyt zenészek hagyatékának kizsákmányolására és kiárusítására.
A legszomorúbb példa erre Juice WRLD esete, akinek 2019-ben bekövetkezett halála óta három posztumusz nagylemez (Legends Never Die, Fighting Demons, The Party Never Ends) jelent meg a rapper volt menedzsere, Lil Bibby által igazgatott, Interscope kiadó alá tartozó Grade A Productionsnél. Szinte nem volt olyan év, amikor ne jött volna ki egy új Juice WRLD-lemez, EP (The Pre-Party), vagy minimum pár dal, amiket gyakran tovább duzzasztottak mindenféle felgyorsított és lelassított verziókkal a lejátszások maximalizálása és a TikTok-kompatibilis hatás elérése érdekében.
De XXXTentacion régi, SoundCloudról származó zenéit is albummá gyúrták a zenei streamingfelületekre, tőle is megjelent három posztumusz lemez és egy utólagos deluxe kiadás korábbi lemezéhez, Pop Smoke kiadatlan dalait pedig egy ömlesztett, 30 számos monstrumként adták ki, amit inkább csak playlistként lehet felfogni, valódi vízió aligha állt emögött.
Különösen nagy port kavart Juice WRLD rajongói körében a The Pre-Party és a The Party Never Ends két borítója, amelyeken a rapper gyerekesen animált, már-már rémisztő, és szomorúan komikus mása köszön vissza, a háttérben pillangókkal, gördeszkákkal, és fura arckifejezést vágó földgömbökkel. Komoly felbuzdulás lett abból, hogy ez a trehány megjelenítés besározza és komolytalanná teszi Juice emlékét, a témában még Anthony Fantano, a legismertebb zenekritikus is megszólalt, aki szintén nevetségesnek találta a borítókat. A legmeglepőbb az egészben, hogy Murakami Takasi A listás japán képzőművészt kérték fel a Party Never Ends borítójának megtervezésére, aki élete talán legrosszabb munkáját adta ki a keze közül, pedig korábban olyan ikonikus borítókért felelt, mint a Kanye West-féle Graduation vagy a Kids See Ghosts.
Mac Miller anno az Alim Smith nevű festőt kérte meg arra, hogy alkossa újra az egyik absztrakt önarcképét úgy, hogy a festményen a rapper saját arca legyen látható, ez lett a most ismert léggömbös borító. Kivételes tiszteletet mutat a jogutódok részéről, hogy továbbvitték Miller akaratát, és azt a festményt használták fel, amit ő eredetileg elképzelt a lemezéhez.
Mac Miller örökösei hagytak időt maguknak, és következetesen építgették tovább a rapper emlékét. A Circles, vagyis az első posztumusz lemez és a Balloonerism közt pontosan 5 év telt el, mindkét album január 17-én jelent meg. A köztes időkben fokozatosan feltöltögették azokat az anyagokat is, amik addig hiányoztak a streamingplatformokról: a Watching Movies with the Sound Off megjelenésének tizedik évfordulóján ezt is feltöltötték néhány bónusz dallal, és az I Love Life, Thank You, illetve a Faces újrakevert verziói is elérhetők már streamingen. A 2020-as Circles (vagyis az első posztumusz Miller-lemez) is azért volt speciális, mert azt az a Jon Brion fejezte be, aki Mac Millerrel közösen kezdett el dolgozni a projekten a rapper hirtelen halála előtt.
Ami a Balloonerism-lemezt megkülönbözteti sok fenti projekttől, hogy ez egy közel kész, formát öltött, Mac Miller által kitalált és legyártott projekt volt, amit csak tökéletesíteni kellett, majd a méltó helyére tenni, a merevlemezekről előtúrt kész (és félkész) dalokból utólag összefarigcsált Juice WRLD-lemezekhez képest. A Balloonerism kazettán, cédén és bakeliten is megjelent, és adtak ki mellé pulcsikat, pólókat, kulcstartót és jegyzetfüzetet is. A legnagyobb durranás a lemez mellé érkező, számítógépes grafikával készült rövidfilm, amit Samuel Jerome Mason rendezett. Mason munkájához Miller dalaiból inspirálódott, és egy groteszk vizuális eszközökkel operáló, álomszerű felnövéstörténetet alkotott meg.
A rapper, akit mindenki szeretett
Mac Miller mindig is egy mélyen tisztelt karakter volt a zeneiparban. Halála után megemlékezett róla G-Eazy, Drake, Jack Harlow, Earl Sweatshirt, Anderson .Paak, Little Simz, a Flatbush Zombies, Jaden Smith, Shawn Mendes, Niall Horan, Lil Yachty, J. Cole, Post Malone, Pusha-T, Wiz Khalifa, Solange és Diplo is. Sosem felejtem el azt a tavalyi Earl Sweatshirt-koncertet Milánóban, amin a rapper a szettje végén külön lerótta a tiszteletét közeli barátja előtt, és előadta pár közös dalukat. Világosan látszik, hogy a pittsburghi zenész emlékét több mint 6 év után is frissen tartják a hozzá közel állók, ez pedig lenyűgöző dolog.
Mac Miller ott segített, ahol tudott, és csak halála után, más előadók kommentárjaiból derült ki, hogy hány híres és népszerű zenész karrierjét robbantotta be. Chance The Rapper arról írt az X-en, hogy Miller vitte magával élete második turnéjára, majd így folytatta: „Azon túl, hogy segített elindítani a karrieremet, az egyik legkedvesebb srác volt, akit valaha ismertem. Nagyszerű ember volt.” Egy dologban látszólag mindenki egyetértett: Mac Miller egy egókkal teli műfajban nem a büszkeségéről, hanem önzetlen kedvességéről volt ismert, amit még Drake is kiemelt, amikor neki ajánlotta bostoni koncertjét 2018 őszén.
„Hagytad, hogy mindig önmagam legyek, és folyton lóghattam nálad. Kivétel nélkül ott voltál nekem, amit soha nem tudnék meghálálni vagy visszafizetni. A hálám végtelen. Te voltál az első ember, aki hitt bennem és kollaborált velem” – írta SZA, a Balloonerism egyetlen közreműködője Mac Miller halála után. Szerinte Mac Miller az elsők között volt, aki meglátott benne valamit, és bármikor szívesen látta a Szentély nevű stúdiójában, aminek a kapuja mindenki előtt nyitva állt, aki alkotni akart.
A Super Bowl félidei show-ján Kendrick Lamar mellett fellépő énekesnő a Balloonerism megjelenése napján is szívhez szóló üzenetet küldött az előadónak, akire barátjaként hivatkozott a posztban, és kifejezte, hogy mennyire hiányzik neki. „Bárcsak látná, mennyi mindenben igaza volt” – írta.
Nehéz kérdés, hogy hány félkész és kiadatlan Mac Miller-projekt létezhet még, az biztos, hogy az előadó mindvégig aktív volt, és számos zenésszel egyesítette az erejét korábban. Volt egy félkész EP-je Pharrell Williamsszel (Pink Slime), vannak kiadatlan anyagai a Badbadnotgood zenekarral, a raphallgatók pedig az életüket adnák azért, hogy egyszer hallják a Madlibbel közös Maclibet, ami a producer szerint akár meg is jelenhet egyszer. Ha az előadó örökösein múlik, olyan projekteket biztosan nem fognak kiadni, amit maga Mac Miller a fiókban hagyott volna.
