A True Detective ötödik évadának főszereplői a következők

Hivatalos: Nicolas Cage és Antonio Banderas lesznek a True Detective (magyar fordításban: A törvény nevében) című sorozat ötödik évadának a főszereplői – írja a Hollywood Reporter.
A szereposztással együtt a karakterek neveit is bejelentették, Cage játssza Henry Logant, Banderas pedig Rai Garciát. Azt nem tudni, hogy kiket fognak játszani, de a sorozatot ismerve valószínűleg nyomozókat.
Ahogy a sorozat eddigi évadának szereplői is rendőrök voltak. A legelső, Matthew McConaughey és Woody Harrelson főszereplésével készült évad 2014-ben jött ki, a másodikban Colin Farrell és Rachel McAdams, a harmadikban Mahershala Ali és Stephen Dorff, a negyedik, Night Country alcímet viselő évadban pedig Jodie Foster és Kali Reis voltak a nyomozók.
Mind a négy évad eddig különböző történetszálakkal foglalkozott, bár a harmadik egyik epizódjából kiderült, hogy ugyanabban a világban játszódik, ahol az első.
Az ötödik, Cage és Banderas főszereplésével készült évadnak ugyanaz lesz a fő alkotója, mint a negyediknek, Issa López. Jövőre kezdik el forgatni.