Két tahónak is jár a megváltás

A streamingre frissen felkerült új Oasis-film (Oasis: Don’t Look Back in Anger) egyik nagy tanulsága, hogy a zenekar sokat látott tagjait is megrázta a 2025-ös visszatérő turnéjuk elsöprően pozitív fogadtatása. A suttyó Gallagherekhez képest meglepően érzelmes lett a film, főleg azzal, hogy az alkotók is sajátos megváltástörténetként értelmezték Liam és Noel kibékülését és a 2009-ben méltatlanul abbahagyott zenekari történet helyrepofozását.
Az Oasist övező őrületet már az jelezte, hogy a jegyek körüli mizériából 2025-ben a versenyhivatalig elérő balhé lett, de az is szimbolikus jelenség volt, hogy az angol válogatott himnusza a Wonderwall volt a 2026-os foci-vb-n. De közeli példát is említhetnék, hiszen a Liverpool szurkolói a hétvégén Oasis-szövegek átirataival cukkolták a Gallagherek kedvenc csapatát, a súlyos pénzügyi szabálysértéseket elkövető Manchester Cityt.
Az idén ötletes kampánnyal felvezetett 2027-es Oasis-turnéra már átgondoltabb formában lehetett jegyet venni, de az elképesztő érdeklődés (egy belsős infó szerint 11 millióan regisztráltak a jegyekre) miatt így is sok rajongónak egyelőre álom marad, hogy élőben lássa a zenekart.
A zenekar csúcskorszakához, a kilencvenes évek közepéhez képest még nagyobbnak tűnik tehát a mostani Oasis-láz, és új dokumentumfilm alapján nemcsak a nosztalgia miatt, hanem azért is, mert időközben több generáció is felfedezte magának a zenekart. Emiatt is szentelünk ingyenes eseményt az Oasis-jelenségnek és a britpopnak az Akvárium Klubban október 15-én.
Az eseményen nemcsak az Oasis sztorijával és visszatérésével foglalkozunk, hanem kicsit tágabb kontextusban is értelmezzük a britpop korszakot, annak kialakulását majd annak hatását. Főleg azért, mert a korszak több meghatározó zenekaránál is bőven voltak történések az utóbbi időben. A Blur 2023-ban a Wembley-ben ünnepelte az életművét, majd új albumot adott ki (The Ballad of Darren), végül egy dokumentumfilmmel (To The End) zárta le egy időre a történetét. A Pulp 2022-ben állt újra össze hosszabb szünet után, 2025-ben jött tőlük is egy új lemez (More), és ennél a zenekarnál is egy nemrég megjelent dokumentumfilm (What Do You Do For An Encore?) értelmezte újra az életművet.
Sorolhatnánk még az újjáéledő britpop előadókat (a Supergrass vagy a korábbi The Verve-frontember, Richard Ashcroft is aktívan koncertezik) vagy azokat a zenekarokat, akik simán csak mentek tovább a maguk útján (Suede, Manic Street Preachers), vagy akiknél most adják ki újra a meghatározó albumot (Elastica). Az egyértelműen látszik ezekből a példákból is, hogy a britpopkorszakot és hatását most keretezik újra a zenerajongók, és maguk az előadók is.
Van tehát bőven miről beszélni britpop témában, az eseményünkön ebben Dömötör Endre zenei újságíró, a Magyar Zene Háza munkatársa, illetve Urbán Dániel, a Bermuda tagja, a korszak alapos ismerője és az Oasis összeállásának egyik tanúja lesz a segítségünkre. Több ikonikus pillanatot felidézünk majd (Jarvis Cocker seggmutogatása a Brit Awardson vagy az Oasis–Blur háború biztosan téma lesz), a beszélgetés után pedig tematikus zenékkel készülünk.
Az esemény ingyenes, a biztos bejutáshoz a regisztrációt, azaz egy 0 forintos jegy kiváltását javasoljuk, amit ezen a linken lehet megtenni.