Röplapokon vádolták meg szexuális erőszakkal a Black Midi volt frontemberét, aki végül zenekara nélkül állt színpadra Kanadában

Röplapokon vádolták meg szexuális erőszakkal a Black Midi volt frontemberét, aki végül zenekara nélkül állt színpadra Kanadában
Geordie Greep a budapesti Turbinában 2026. július 7-én, a Telexnek adott interjúja közben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Öt amerikai koncertjét is lemondták Geordie Greepnek, a brit kísérleti rockzenekar, a Black Midi egykori frontemberének, miután szexuális erőszakkal vádolták meg egy kanadai fellépése előtt – írja a Pitchfork.

Az ügy október 8-án, Greep vancouveri koncertjén robbant ki, amikor valaki szórólapokat kezdett osztogatni a helyszínen, amelyeken nemi erőszakkal vádolta a zenészt. A szórólapok egy előző napi esetre utaltak, de annak részleteit nem ismertették. Greep végül nagy késéssel, többfős zenekara nélkül, egyedül lépett színpadra, ahol reagált a történtekre. Elmondása szerint nem akarta kényszeríteni a zenekar tagjait, hogy az ügy ellenére is fellépjenek vele.

Elmondása szerint előző éjjel zenésztársaival szórakozni mentek, majd egy házibuliban ittas állapotban közeledni próbált valakihez, aki ezt nem viszonozta. Állítása szerint azonnal bocsánatot kért. A zenész felajánlotta a jegyek árának visszatérítését, a koncert bevételét pedig egy erőszak áldozatait segítő szervezetnek ígérte. Az eset pontos körülményei továbbra sem tisztázottak.

„Soha nem erőszakolnék meg egy nőt. Nem vagyok erőszaktevő” – jelentette ki Geordie Greep a közönség előtt.

Azóta Greep öt tervezett fellépését törölték (Boise, Salt Lake City, Boulder, Denver és Omaha városaiban), az NME beszámolója szerint az október 15-i, Des Moines-i koncertje és novemberi európai turnéja egyelőre továbbra is szerepel a programban.

Greep július 7-én adott koncertet Budapesten a Turbinában, ahol a Telex is interjút készített vele. A beszélgetés során Greep részletesen taglalta, mit gondol a toxikus manoszféráról, és Elon Muskot is elítélte.

„Teljesen abszurd, hogy ezeknek a figuráknak tényleg semmi szégyenérzetük nincs. Simán agyhalott dolgokat mondanak és csinálnak, és közben végig adják a seggfejet. És épp ettől önellentmondásos az egész: állandóan arról beszélnek, hogy alfahímek meg ilyesmi, közben meg nagyon távol állnak az úriemberektől. Őrültségeket művelnek, aztán hirtelen becsületről, értékekről, görög mitológiáról vagy nagy római eszményről kezdenek papolni” – mondta júliusban lapunknak Greep, amikor Louis Theroux Inside the Manosphere című dokumentumfilmjéről kérdeztük.

Kövess minket Facebookon is!