Nicolas Cage Pókembere nem fogja vissza magát
Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.
A Pók: Noir (Spider-Noir / Prime Video)
Nicolas Cage főszereplésével érkezik meg az 1930-as évek New Yorkjában játszódó Spider-Noir sorozat. A Pókember-univerzumot bővítő sztori egy öregedő magánnyomozóról szól, aki kénytelen szembenézni korábbi életével, amikor ő volt a város egyetlen szuperhőse. A sorozatot fekete-fehér és színes változatban is meg lehet nézni, de összességében sokkal komorabb és brutálisabb lesz, mint az eddigi pókfilmek.
Cage korábban már alakította Spider-Man Noir karakterét, amikor a Pókember – Irány a Pókverzum című animációs filmben kölcsönözte a hangját. A sorozat mondjuk annyiban más, hogy a Spider-Man Noir képregényekből merít ihletet, egy teljesen önálló történetet mesél el, tehát sztoriban nincs összefüggésben a Sony animációs filmjével.
Hölgyeké az elsőbbség (Ladies First / Netflix)
Sacha Baron Cohen (Borat, Brüno, A diktátor) egy befolyásos üzletembert, Damien Sachsot alakítja, akinek mindene megvan, amire csak vágyhat: rengeteg pénz, hatalom, meg persze végtelen mennyiségű alkalmi kaland. A személyiségével viszont van egy nem is annyira kis gond: hímsoviniszta. A sors fintora, hogy amikor arra készül, hogy átvegye egy vezető reklámügynökség vezérigazgatói pozícióját, egy alternatív valóságban találja magát, amit nem a férfiak, hanem a nők uralnak.
Itt szembe találja magát a női énjével, Alex Foxszal (Rosamund Pike), aki korábbi elnyomott, beosztotti pozícióból lett könyörtelen üzletasszony. Így, hogy minden a feje tetejére áll, Damien nevetséges módon küzd, miközben megpróbál visszajutni saját valóságába.
Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz (A Good Girl's Guide to Murder / Netflix)
Emma Myers karrierje a Wednesday sorozat óta, ha nem is olyan mértékben, mint Jenna Ortegáé, de szépen ível felfelé, leszámítva mondjuk az Egy Minecraft filmet. Miután a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat első évadában a karaktere, Pip megoldotta az Andie Bell-ügyet távol akar maradni a további nyomozásoktól.
Ahogy az Andie Bell meggyilkolásával gyanúsított Max Hastings (Henry Ashton) tárgyalása egyre közeledik, az egyik kulcsfontosságú tanúnak nyoma veszik. Ez az új rejtély húzza vissza Pipet a nyomozás világába.
Dutton birtok (Dutton Ranch / SkyShowtime)
A Yellowstone producereinek új sorozata tovább bővíti a meglévő neowestern világot, miközben korábbi szereplőket hoznak vissza. Elég sokszor hasonlítják a nézők a Dallas sorozathoz a Yellowstone-univerzumot, és most, hogy az új sorozat is Texasban játszódik, tényleg jogos a hasonlítgatás. A Yellowstone sorozat után Duttonék farmja egy tűzvészben leég, így Rip Wheeler és Beth Dutton Dél-Texasban kezdik újra az életüket, ahol összetűzésbe kerülnek egy másik birtokkal.
A befolyásos és kegyetlen rivális birtok fenyegeti Beth és Rip jövőjét, miközben ők próbálják felnevelni fiukat. A pár pedig elég hamar rájön, hogy egyébként Texas sem sokkal különbözik korábbi lakhelyüktől, és itt is minden csak a földről, a hatalomról és a családok rivalizálásáról szól.
A menyasszony! (The Bride! / HBO Max)
Guillermo del Toro Frankenstein-adaptációja után, a szintén Oscar-jelölt rendező, Maggie Gyllenhaal készített filmet Mary Shelley szörnyéről, vagy inkább annak menyasszonyáról. A Frankenstein véres szerelméről szóló sztori középpontjában egyértelműen a szörny, Frank áll, akit Christian Bale alakít.
Frank magányában Chicagóba utazik, hogy felkeresse a mindent újra felfedezni vágyó tudóst, dr. Euphronioust (Annette Bening). A két különc egy meggyilkolt nő testére bukkan, akit életre keltenek, így megszületik a menyasszony, Ida (Jessie Buckley). Ida és Frank egy sor gyilkossági ügybe keveredik, és a pár ezután Bonnie és Clyde párosát felidézően próbál menekülni az igazságszolgáltatás elől.