Még a gyatra animáció sem tudta elrontani az Invincible új évadát

Hosszú éveken keresztül a hagyományos szuperhősfilmek és -sorozatok domináltak, de mostanra bebizonyosodott, hogy egyre nagyobb a kereslet az unortodox alkotásokra. Az Amazon a The Boys globális sikerével kitört a Marvel és a DC árnyékából, majd berendelte a Walking Deaddel ismertté vált Robert Kirkman másik képregényének adaptációját, az Invincible-t. A magyarul Legyőzhetetlen címen futó rajzfilmsorozat viszonylag rövid idő alatt olyan népszerű lett, hogy tavaly a legkeresettebb szuperhőssorozatnak választották.

Kirkman saját hős univerzuma körül azért alakult ki ekkora hype, mert ahogy a Boys, úgy az Invincible is kiforgatja a zsáner kliséit és kifejezetten felnőttes témákat dolgoz fel brutálisan véres formában. Ráadásul Simon Racioppa showrunner és Kirkman olyan vizuális húzásokat is megengedhettek maguknak az animációs sorozatnál, amilyeneket egy élőszereplős változatnál nem tudnának. Bár az Invincible töretlen szakmai és rajongói elismerésnek örvend, sokan panaszkodnak az animációra, mert nem éri el azt a szintet, amit az epizódokra költött pénz alapján várnának.

Ez odáig fajult, hogy az internetes fórumokon elkezdték összemérni a világ legjobb animációs alkotásának kikiáltott Jujutsu Kaisen és az Invincible vizuális stílusát. Többek szerint az Invincible animációján egyáltalán nem érződik a milliós büdzsé, míg a Jujutsu Kaisen harcjelenetei az alacsonyabb költségvetés ellenére is rendkívül látványosak. A képet árnyalja, hogy az Invincible gyártási költségének java elmegy a szinkronszínészek gázsijára, viszont ez nem változtat a tényen, miszerint a sorozat látványvilága tényleg elég közepes.

A gyatra stílust már elengedtem, de az kifejezetten bosszantott, hogy az új évadba is beleszuszakoltak egy töltelékepizódot. Egyáltalán nem tett jót a nézhetőségnek, mivel Kirkman története alapból lassan építkezik. A nyolcrészes szezon kicsit olyan volt, mintha az epikus végkifejlet előtti felvezetést nézném, holott épp az eredeti képregényt kiadó Image Comics tette ki Instagramra, hogy a negyedik évaddal csak a sztori feléig jutunk. Ez egyrészt nagyon jó, mert a lényeg még hátravan, másrészt kockázatvállalás az Amazon részéről, mivel nem biztos, hogy még évekig kitart a sorozat körüli felhajtás. A nézői visszajelzések alapján aggódniuk azért nem kell.

A sztoriban ott tartunk, hogy a Föld próbálja kiheverni Conquest (Jeffrey Dean Morgan) pusztítását, Mark Grayson (Steven Yeun) pedig a bűntudatával küzd, miközben az emberiséget próbálja védeni. A galaxisban háború készülődik, a bolygók koalíciója ugyanis mindent megtesz a zsarnok viltrumiak terjeszkedésének megállítása érdekében. Mark apja, a viltrumi Nolan (J.K. Simmons) saját múltját megtagadva szembeszáll népével, és fiai segítségét kéri a harchoz.

Az intergalaktikus háború azonban csak keretet adott az eseményeknek, a negyedik szezon valójában Mark pszichés megsemmisüléséről szól. Az már korábban kiderült, milyen következményei vannak a hősködésnek, mennyi civil meghal harc közben, de ezúttal azt is bemutatják, Mark hogyan dolgozza fel saját morális kódexének megszegését. Képregényes közhely, hogy Batman nem gyilkol, ezt a szabályt követte Mark is, mígnem dühében péppé verte Angstromot. Bár a gonosz szétloccsantott fejjel is túlélte a küzdelmet, a fiatal szuperhős végleg megtört.

A negyedik évadban azt a dilemmát bontották ki, hogy mekkora áldozatot kell vagy érdemes hozni milliók megmentéséért. A Steven Yeun által szinkronizált főhős vállát hatalmas teher nyomja, érzelmileg megjárja a poklot, és szörnyű látomások gyötrik. Mark traumája mellett a J.K. Simmons féle Nolan pálfordulása szolgáltatja a szezon legemlékezetesebb pillanatait. Miközben Nolan vezekel az emberiségnek okozott károkért, láthattuk, ahogy a maga módján próbálja normalizálni a viszonyát Debbie-vel (Sandra Oh) és a gyerekeivel. Mélyíti a karaktert, hogy megismertük Nolan múltját és Viltrum történelmét is, a Seth Rogen által szinkronizált Allen pedig továbbra is fergeteges, pláne amikor vicces gegekkel oldja a hangulatot.

A parádés színészfelhozatalhoz csatlakozott a Hobbit-filmekből ismert Lee Pace, aki a viltrumi birodalom vezetőjének, Thraggnek adja a hangját. Az Invincible főgonoszát kegyetlen gyilkológépnek szánták, de az animátoroknak valamit kezdeniük kell a frizurájával, hogy a nézők komolyan tudják venni. Azt mondjuk sajnálom, hogy nem mutattak több űrcsatát, de a küzdelmekből kihozták a maximumot, fröcsögött a vér, hullottak a végtagok, és még az animés túlzások is passzoltak a sorozat hangulatához.

Régebben a betétdalokért is megérte elkezdeni az Invincible-t, hiszen olyan indie slágereket válogattak össze, amelyek sajátos atmoszférát teremtettek a sorozatban. Az aktuális zenék közül viszont egyikre sem kattantam rá úgy, mint a korábbi évadok után.

Mindezek mellett folytatták a szezonokon átívelő mellékszálakat is, és azt tudom elmondani, hogy mindegyik jó adalék volt a sztori szempontjából, volt egy maffiás szál, amit például még simán néztem volna. A már említett töltelékepizód annak ellenére kizökkentett az élményből, hogy a Clancy Brown féle Damient korábban megkedveltem. Az előző évadokban is voltak hasonló részek, csak már nem férnek bele ekkora üresjáratok, ha egyszer le akarják zárni a történetet.

Az Invincible új évadánál nagyjából ugyanazokkal a dolgokkal volt bajom, mint az elsőnél. Nagyon szomorú, de szinte semmit nem javult az animáció minősége, miközben megmaradtak a felesleges töltelék epizódok. Ezek ugyanakkor túl tudja tenni magát az ember, mert érdekes látni, hogyan alakul a karakterek sorsa, és hogyan kezdenek el emelkedni a tétek az idő előrehaladtával. Szerencsére a készítők olyan cliffhangerrel zárták az évadot, ami után epekedve várom, hova fut ki ez az egész. Azt pedig csak remélni tudom, hogy a jövőben több időt szánnak az animációra és a betétdalokra.

Az Invincible negyedik évada már elérhető az Amazon Prime-on.