Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.
Eufória (Euphoria / HBO Max)
Az igazi Eufória-rajongók azt szeretnénk, ha végre a főszereplőt alakító Zendaya felépülne végleg a függőségéből, de ha ez könnyen menne, nem kaptunk volna egy harmadik évadot a Rév Marcell által fényképezett sorozatból. Zendaya elkotyogta Drew Barrymore műsorában, hogy bizony ez lesz az utolsó évad. Az Eufória olyan problémákat dolgoz fel, mint függőség, gyász, depresszió, szexualitás, párkapcsolati erőszak, és még sorolhatnánk.
Félő volt, hogy a színészek életkora miatt már nehezen lehetne rákapcsolódni a gimnáziumi légkörre, ráadásul a rajongók is felnőttek időközben, mivel hosszú éveket kellett várni az új évadra. Ezt úgy oldották meg a készítők, hogy egy jó nagyot ugrottak az időben. Az előzetesből kiderül, hogy Rue Mexikóban kénytelen törleszteni a drogdílerének, Cassie (Sydney Sweeney) és Nate (Jacob Elordi) összeházasodnak, előbbi azzal tölti az idejét, hogy kontentet gyárt OnlyFansre. Ezen kívül sokkal keményebb bűnözés is feltűnik a trailerben, mint az előző évadokban. Rue szájából az is elhangzik, hogy „ha alkut kötsz az ördöggel, nincs visszaút”.
Margo bajban van (Margo's Got Money Troubles /Apple TV)
A David E. Kelley (Hatalmas kis hazugságok) sorozata Rufi Thorpe 2024-es regénye alapján íródott, ami elsőre úgy tűnhet, könnyed témát feszeget, ám valójában jóval súlyosabb élethelyzetet mutat be. A történet egy fiatal nőről, Margóról szól, akit Elle Fanning (Érzelmi érték, Nagy Katalin) alakít. Margo előtt nagy jövő áll, akár a Harvardot is megcélozhatja, de az élet közbe szól, teherbe esik a tanárától, egyedül marad a gyerekkel, úgyhogy OnlyFans-oldalt indít, hogy fenntartsa magát és a gyerekét.
Az előzetes alapján nem sokat tudnak lendíteni Margo élethelyzetén a kissé infantilis szülők, édesanyját Michelle Pfeiffer játssza, akire sosem tudott támaszkodni, édesapja (Nick Offerman) pedig egy volt pankrátor, aki poénnak fogja fel azt, hogy a lánya OnlyFans-oldalt indított. A drámai sorozat egyszerre ígér humort, és rideg valóságot.
Harry nyomában: A varázslat titkai (Finding Harry: The Craft Behind the Magic / HBO Max)
Bár idén karácsonyig várni kell a 2020-as évek talán legnagyobb tévés projektjére, a Harry Potter-sorozatra, a kulisszák mögé már most betekintést kaphatunk az HBO dokumentumfilmjében. A Dumbledore-t alakító John Lithgow is megszólal, de fény derül arra is, hogyan választották ki a rendezők a három főszereplőt, és hogy hogyan modernizálják a világot úgy, hogy közben hűek tudjanak maradni az eredeti történethez.
A sorozatot rendezőként Mark Mylod fogja össze, aki olyan vígjátékokat rendezett, mint a Shooting Stars és a The Fast Show. Minden évad egy-egy könyvet fog majd feldolgozni, így bőven jut majd idő J. K. Rowling regényeinek részleteire, aminek mellékszálai már nem tudtak beleférni a filmekbe. A főszereplők teljesen új, filmes munkáikról nem ismert színészek, Dominic McLaughlin lesz Harry, Alastair Stout Ron, Arabella Stanton pedig Hermione karakterét játssza majd.
Már megint Malcolm: Az élet még mindig igazságtalan (Malcolm in the Middle: Life’s Still Unfair / Disney+)
A többszörös Emmy-díjas vígjátéksorozat, a Már megint Malcolm, húsz év után négy epizóddal tér vissza. A történet egy kelekótya tinédzser és diszfunkcionális családja mindennapjait követte nyomon, a címszereplőt Frankie Muniz alakította. A visszatérés előzeteséből kiderül, hogy Malcolm felnőtt, és még egy lánya is született, boldogságának a titka pedig az, hogy a családját távol tartotta a szüleitől. Ez azonban megváltozik, mert a szülők ( Bryan Cranston és Jane Kaczmarek) elvárják a fiútól, hogy jelenjen meg a negyvenedik házassági évfordulójukon.
A négy epizódot az eredeti sorozatot is megalkotó, most hetven éves Linwood Boomer rendezte, úgyhogy reméljük, több lesz az új részekben, mint puszta nosztalgia. Bryan Cranston úgy tér vissza, hogy időközben világsztárrá vált a Breaking Baddel.
A Renitens (harmadik évad, RTL+)
Az utolsó epizódjához érkezik A Renitens című sorozat, aminek harmadik évadában már nem Gáspár Kata, hanem Borbély Alexandra játszotta a főszereplő Renit. Borbély az interjúkban elmondta, hogy nagy öröm volt számára átvenni ezt a szerepet, hiszen a közönség inkább líraibb szerepeket társíthat hozzá, mint a Testről és Lélekről, illetve az Emma és a halálfejes lepke című filmek szerepei. A Renitensben viszont egy hebehurgya takarítónőből lesz nyomozó, aki segít felgöngyölíteni a legbonyolultabb rejtélyeket a rendőrségnek.
A színésznő közösségi felületein azt ígérte, hogy az utolsó epizódban az is kiderül, mi lesz végre Reni, és a kollégáját alakító Makranczi Zalán kapcsolatával. A bűnügyi vígjátéksorozat egyébként a francia HPI: Haut Potentiel Intellectuel című sorozat alapján készült, és Borbély azt is elárulta, hogy április 19-től a tévében is látható lesz az új évad.
Az RTL+on elérhető tartalom a Telex After és az RTL Magyarország tartalmi együttműködésének részeként került az összeállításba. A cikk tartalmát az RTL Magyarország nem befolyásolta.
