Hiába folyik vér Amerika utcáin, Bad Bunny a bulit és a szeretetet választotta

„Mielőtt hálát adnék Istennek, azt mondom: ICE out. Nem vagyunk barbárok, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek. Emberek vagyunk, amerikaiak vagyunk” – mondta Bad Bunny a legutóbbi Grammy-gálán február elsején, ahol a zeneipari csúcsesemény 68 éves történetében ő nyerte el először a legjobb lemeznek járó díjat egy teljesen spanyol nyelvű albummal. Már ekkor lehetett érezni azt a keserédes eufóriát, ami a reggaeton-sztár Super Bowl-fellépésével ért be igazán.

A 31 éves Bad Bunny a számok alapján óriási előadó, ö lett a Spotify globálisan legtöbbet streamelt előadója 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben és 2025-ben, és ő az első, aki egymás után négyszer is megszerezte ezt a címet. Történelmet írt a Billboard listákon is: az El Último Tour Del Mundo 2020-ban az első teljesen spanyol nyelvű lemez lett, ami a Billboard 200-as slágerlistájának élére került. „2018-ra Puerto Rico legnagyobb zenei exportcikke, 2019-re a spanyol nyelvű zenei piac legbefolyásosabb énekese, 2020 óta pedig a világ leghallgatottabb előadója” – írták róla nemrég.

Mintha Bad Bunny kihagyott volna három lépcsőfokot a ranglétrán, és máris a tetején ülne az iparnak. Látványosan rövidebb karrierút után érkezett meg a Super Bowl félidei showjába, mint elődjei, ráadásul már 2020-ban ott vendégeskedett Shakira és Jennifer Lopez oldalán az ő félidei fellépésükön.

Bad Bunny tipikusan az az előadó, akinek laikusként is ismered legalább három dalát, csak nem tudsz róla. Hallgasd meg ezt, ezt, vagy ezt, és érteni fogod miről beszélek. A zenész YouTube-csatornáján nyolc dal videóklipje is túllépte az egymilliárd megtekintéses álomhatárt. Azt is állítják róla, hogy ő az egyik legkevésbé utált zenész, ami már abból is lejöhet, ha végigpörgetjük a kommentszekcióit, ahol csak elvétve találni fröcsögést. Már-már elfogult imádat övezi Bad Bunny – vagy ahogy rajongói hívják, Benito – személyét, akit leggyakrabban azért méltatnak, mert kemény munkával ért el a csúcsra, és végig alázatos maradt. Maximum közömbös lehet, de tény, hogy közel sem annyira megosztó, mint Taylor Swift, Drake, Bruno Mars, vagy akár The Weeknd, vagyis azok a zenészkollégák, akikkel általában a Spotify leghallgatottabb előadója címért verseng.

Az Atlantic még múlt hónapban elemezte ki, hogy hogy jutott a csúcsra a zenész. Bad Bunny pédául sosem adta be a derekát, és nem váltott angol nyelvre a zenéiben, mint elődjei, Shakira, Ricky Martin vagy Enrique Iglesias, akik „csak akkor törtek be az amerikai piacra, miután elkezdtek angolul énekelni”. A szerző szerint teljesen átírta a nemzetközi áttörés szabályait az a tény, hogy az előadó következetesen kitartott amellett, hogy nem hajlandó angol dalokat írni, és szinte kizárólag spanyolul ad elő. Robbanásához a streamingkorszak is kellett, mert azelőtt rádiós DJ-k, nagykiadói fejesek és a média döntött arról, ki kaphat belépőt az amerikai mainstreambe.

És van itt még valami. „Ahhoz, hogy megértsük Bad Bunny ellenállását mindenfajta megszelídítéssel vagy »lefordíthatósággal« szemben, előbb Puerto Ricót kell megértenünk: a területet, amit a gyarmati helyzete formált, amit az Egyesült Államok nemzetközösségként álcázott, és amelyet társadalmilag egyenrangú terület helyett stratégiai és katonai enklávéként hasznosított. Szuverenitás híján, állandó kulturális megfigyelés alatt a szigeten élőkben égető identitástudat alakult ki, ez hatja át a zenéjüket is, amiben minden ellenállássá válik. A színek és hangok háborújává, amelyet azért vívnak, hogy a Puerto Ricó-i identitás életben maradjon” – írta a Dazed magazin spanyol ajkú újságírója januári cikkében, amiben azt szedte össze, hogy lett „politikai ikon” Bad Bunnyból.

Merthogy Benito nemcsak popsztár, hanem társadalmi jelenség is. És bár tavalyi Grammy-díjas lemeze, a dzsentrifikációt, a bevándorlók helyzetét, a politikai korrupciót és a fiatalok kivándorlását is érintő Debí Tirar Más Fotos a legbeleállálósabb mind közül, az indulása óta ott van benne az aktivista véna. Most pedig bőven volt és van miről beszélni.

Egy év alatt sokat változott a világ: tavaly még azt találgattuk, hogy Kendrick Lamar vajon kimondja-e Drake nevét és a pedofil szót élő adásban, most meg már azon feszülhettünk, hogy Bad Bunny üzen-e, és ha igen, mit az amerikai utcákon gyilkolászó ICE-ügynököknek és Donald Trumpnak. Az amerikai idegenrendészet kegyetlenségeit nézve teljesen súlytalannak tűnik már két rapper milliók előtt vívott cicaharca, Bad Bunny félidei műsorát viszont különösen aktuálissá tette a hús-vér valóság.

Aztán jött a fityisz: Bad Bunny a vidámságot választotta a tetemre hívás helyett.

Azt már az előzetes sajtótájékoztatón is jelezte, hogy egy nagy bulival készül, és azt akarja, hogy az emberek jól érezzék magukat. Ezt be is váltotta, mert nagy ICE-ellenes uszítás helyett életigenlő partit csapott és szerelmeslevelet küldött Puerto Ricónak, ami valójában olyan volt, mint egy precízen összerakott élő videóklip. Vagy egy nagy puzzle, aminek úgy kell utólag egybepakolni a kockáit, mert elsőre szinte felfoghatatlan minden részlet: volt élő lánykérés, másodpercekre felbukkant Cardi B, Pedro Pascal, Karol G, Jessica Alba, illetve a másik nagy Puerto Ricó-i előd, Ricky Martin is énekelt egyet a Debí Tirar Más Fotos borítóján látható műanyagszéken ülve, ami pont olyan ismerős itt Kelet-Európában és a Balkánon, mint Dél-Amerika bármelyik szegletében. És ha már nagy elődök, Don Omar énekes és a reggaeton útját kikövező Daddy Yankee is kapott egy főhajtást azzal, hogy bejátszották tőle a Gasolinát.

Nagy kár, hogy a szinte végig spanyol nyelvű szettet (amibe Bad Bunny 12 dalt préselt kevesebb mint 13 perc alatt) Lady Gaga angol betétdala törte meg, aki előadott egy rövid részt a Bruno Marsszal közös duettjükből (Die With A Smile), de Bruno Mars nélkül. Gaga meglepetésszerű szerepeltetése, és a spanyol-amerikai nyelvötvözés, majd a közös táncuk a Baile Inolvidable című dalra végső soron értelmezhető az egység és az összetartás szimbólumaként, de talán mégsem ütött akkorát, mint a többi apró, csupaszív részlet.

Ilyen volt például, hogy egy Puerto Ricó-i kisfiú megkapta Bunnytól a Grammy-díját, felbukkant egy helyi desszertet áruló kocsi a díszletben, Bad Bunny visszatérő színpadeleme, a La Casita nevű házikó, teret kaptak kozmetikusok, tacós standok, keményen dolgozó földművesek a Puerto Ricó-i népviseletnek számító pava nevű kalapban, táncosok,

és velük megnyílt egy olyan utcabálszerű, együtt izzadó, együtt lélegző világ ami innen Budapestről, illetve az európai bulikultúrából kiindulva szinte értelmezhetetlen.

Mindez önmagában is borzasztóan kedves és szórakoztató volt, akár úgy is, hogyha Bad Bunny zeneiségét kivettük a képletből. Bár az előadónak komoly aurája és stabil jelenléte volt végig, és az utolsó nagy közös táncig tartotta is magát a haditervhez, a rappelési stílusa nem feltétlenül közönségbarát, vagy közérthető, így ez a műsor nem az óriási éneklésekről vagy síró gitárokról szólt.

Libabőrös pillanat volt a zenész kilépője, mintha röpke 40 másodpercre visszajött volna Shakira Waka Wakájának pozitivizmusa, csak sokkal nyersebb és őszintébb formában. A koncert végén az embertömeg elkezdett táncolni a tavalyi lemez népegyesítő dalára (DtMF), Bad Bunny pedig teljes transzban elhadarta az amerikai kontinens majdnem mind a 35 országát Kolumbiától kezdve, Chilén át El Salvadorig, mögötte pedig felsorakozott mindegyik említett ország zászlaja.

Majd felmutatta az amerikai focilabdát, rajta a „Together, We Are America”, vagyis „Mi együtt vagyunk Amerika” felirattal, mögötte pedig az „A gyűlöletnél csak a szeretet erősebb” szlogen állt a kivetítőkön. Utóbbi értelmezhető a legdirektebb utalásként az ICE akcióira, a sok zászló pedig a lehető legelegánsabb bemutatás volt a Trump-féle MAGA-mozgalomnak, aminek hívői már előzetesen Amerika-ellenesnek kiáltották ki a fellépést.

Nem mondom, hogy valaha annyira magaménak fogom érezni Bad Bunnyt, mint a Puerto Ricó-i, vagy latinó közönsége. Azt sem hiszem, hogy ez a show nekünk szólt volna. Azt viszont a kijelzőn át is érezni lehetett, micsoda ünnepet rendezett Bad Bunny több tízmillió ember számára, ami bőven túlmutat a Super Bowl kontextusán, és nem is érdemes az eddigi félidei műsorok kontextusában értelmezni.

Tavaly jó kis mémek születtek abból, ahogy Donald Trump gonosz nagyúrként (egészen pontosan az Orwell-féle Állatfarm főgonosz disznójaként) nézte a fenti lelátóból Kendrick Lamar fellépését, aki több burkolt odaszúrást is intézett az elnöknek, illetve szembesítette őt a jelen Amerikájával, aminek a lezüllesztéséhez ő is nagyban hozzájárult. Trump volt tanácsadója már jó előre fenyegetőzött azzal, hogy az ICE igenis ott lesz a Super Bowlon, és készenlétben fognak állni, maga Trump azonban kihagyta az eseményt arra a langyos érvre hivatkozva, hogy túl messze van neki az amúgy híresen Trump-ellenes Kaliforniában található Santa Clara. Bár kikötötte, hogy nem Bad Bunny és a meccset felevezető showban fellépő Green Day miatt marad távol az eseménytől, azt azért megjegyezte, hogy kifejezetten nem kedveli őket, és nem jól választottak fellépőket a szervezők. „Ellenzem őket. Szerintem szörnyű döntés, csak gyűlöletet szítanak” – mondta a New York Postnak január végén.

Trump láthatóan direkt nem akart semmit megérteni az üzenetből, és a saját közösségi platformján értékelte a látottakat Bad Bunny fellépése után. „A Super Bowl félidei showja egyszerűen borzalmas, az egyik legrosszabb valaha! Semmi értelme, sértés Amerika nagyságával szemben” – írta, kiemelve, hogy senki sem érti egy szavát sem Bad Bunnynak, a táncbetéteket pedig gusztustalannak, a gyerekekre károsnak nevezte. Majd így folytatta: „Ez a shownak nevezett valami egyenesen egy pofon az országunknak.”

Amit Bad Bunny nagy ölelésnek szánt egymilliárd embernek, azt Trump pofonként fogta fel. És amíg ez így van, nehéz lesz betemetni bármilyen árkot.